A pici csecsemő cuppogott álmában, s egyáltalán nem zavarta a vendégek zajos jókedve. Pedig már délben összegyűltek keresztelőt ünnepelni a fogadóban, ahol a család is lakott.
A babát egyáltalán nem érdekelte az egész felhajtás, csak békésen, bábként, szorosan átkötve a pólyában feküdt a bölcsőjében. Papáját sem hallotta, ahogy üres söröskriglijével az asztal lapját csapkodta egy vidám nóta dallamára. A vendégek ettől eltekintettek, mert csak most kapták meg az újabb sörrel teli habzó korsókat.
A csecsemő álmában a rózsaszínű ujjacskáival a levegőt markolászta, tudata alatti meleg valami után, amiből élet jön, de csak üresbe kaszált kicsi karjaival.
Parányi tüdeje minden erejével felsírt, hogy a macska sértődötten kiment a szobából, ahol már úgyis alig talált helyet, hogy rá ne lépjenek.
– Most meg ez az apró baba is csúffá teszi, ahogy a nyávogását utánozza.
Végre bejött Klára asszony s ölébe vette az öklömnyi életet és betömte a száját az emlőjével. Rögvest csend lett. A vendégek meghatottan nézték az örökké szent, gyermekét szoptató anya képét, mikor az áhítatba váratlan beledörmögött a nagy bajuszú keresztapa:
– De jó dolga van ennek a gyereknek, szívesen cserélnék vele egy negyedórára.
A vendégek felderültek. Még Alois papa is könnyeit törölgette a mókás keresztkomája viccén. Már jócskán keresztbe állt a szeme. Amúgy sem vetette meg az italt, de most igazi alkalom van rá, hogy úgy istenigazából ünnepeljen. A három gyerek után végre, újra fiút adott az Isten, s adja meg az ég, hogy ezt ne vegye vissza, mint az előbbieket.
Klára szoptatás után gyengéden megpaskolta a kisbaba hátát, az édesen felbüfizett alul felül, amivel szintén mosolygó, kedves derültséget aratott a vendégek között. A kisded parányi állán ottmaradt egy csepp anyatej. Édesanyja letörölte, majd visszabugyolálta a szoros pólyába, s bölcsőstül az ablak mellé tolta, mert már neki is marta a szemét a dohányfüst.
Klára később leült a hokedlire s úgy csodálta a parányi újszülött alvó arcocskáját.
– Talán istenke kis kertjében angyalkákkal játszik – gondolta a kedves, együgyű anya s pillanatra lehunyta a szemét. Egy bátortalan fohászt küldött Szűzanyához, hogy kérje Szentfiát, hogy az első három elhalt gyermeke után, legalább ezt a csöpp ártatlanságot ne szólítsa vissza magához.
Már nagyon elfáradt, mert még mindig nem nyerte vissza a szüléstől az erejét.
Már jó lenne, ha hazamennének – gondolta, de a férfiak az asztalnál, most meg a nótázás után isten tudja hányadszor megint rátértek a szerencsétlen Rudolf trónörökös és Vecsera
Mária grófnő rejtélyes, szerencsétlen mayerlingi halálára. Pedig, annak tán már vagy három hónapja is elmúlt.
Kinn végre erejét vette az eső. Az utca néptelen volt, csak a néhány hazakészülő vendég nyitogatta az esernyőét a Pommer vendéglő kapujában. A derűs kedvű vendégek is hazaindultak. Később, mikor már elcsendesült minden, Klára asszony is ledőlt csak úgy ruhástól az ágyra, de még álmában is figyelte az alvó kisbaba szuszogását.
A macska is bejött végre és egy darabig érdeklődve nézte, ahogy Alois, az öregedő részeg apa, meghúzza a söröskorsóját a snapsz után. Majd tintát, tollat tesz az asztalra. A macskát ez már nem érdekelte, inkább odafeküdt a cserépkályhához, a mozdulatlan szunnyadó, parányi bölcső mellé. Alois az asztal széléhez ült s komótosan lefreccsentette a tollról a már zuhanni vágyó tintacseppet. Kinyitotta a Bibliát és szálkás betűkkel beírta a hátsó lapra az 1889 évi keltezés alá, hogy: Az újszülött, – Adolf Hitler keresztelője… –
Legutóbbi módosítás: 2008.01.31. @ 08:21 :: kisslaki
