Feltorlódott id?k roncsolt, elny?tt mocskában,
mint megtépázott, szárnyaszegett madár élünk,
mert túl sok fantáziát láttunk a világban,
túl sokat hittünk; most elvesztésükt?l félünk.
Filozófok, költ?k minduntalan megmondták:
igaz bölcs meghajol, míg kérkedik a bolond,
s mégis, az örömök melyiküket pártolták,
melyiket szállták meg nyomasztó lelki gondok?
Lám er?s, leomolhatatlan fellegvárban,
saját világában vidáman él a bolond,
társai képzelt lények, sokra van magával
semmiért, szánalmas kis figura; de boldog!
Ám a bölcs megértette az élet folyását,
egyedül, magányosan valóságtól retteg,
jutalomként megkapta istenek tudását,
de az elérhetetlen vágyásától szenved.
Lennék inkább megvetett, kicsúfolt teremtés,
mint tiszteletreméltó, szelíd mártír-lélek,
ha egész életem ?rült, boldog betegség,
nem pedig lassan vánszorgó, zokogó évek.
Szép aranykor óta nagyot fordult a világ,
titkos igazság született nyöszörg? bajban,
valószín?leg felül áll ez minden vitán:
nicsak, okos a bolond s a bölcs lett a balga.
