Sötétben fényl? csodálatos tünemény,
Élet tengerén hánykolódók mentsvára,
Sosem ostorozó, szép égi üzenet,
Mely a leggyönyör?bb emberi küldetés,
Mi csak születhetett erre a világra,
Hogy boldogabbá tegye azt: a Szeretet!
Szeretet, mely rosszat sosem birtokol,
Melynek nevében nem pusztítják a jót
És lázítják a népet egymás ellen;
Tett barlangjában el sosem bujdokol,
Az elmerül?nek adják a hajót,
De gonosz, önz? jóságot nem tettet;
Hamisan nem ígéri a jobbat,
Az önkényt nem becsüli le könnyedén,
S csalódás könnyeit elsírja velünk,
Bár hitetlenül nem dícsérjük sokra,
Inkább más okra fogjuk a nevetést,
Hibáztatva nehéz sorsunkért; ne tegyük!
Szív bújáért ne okoljuk a köt?dést,
Gazdagság fölött nem szabad marakodni,
Kés? id?ben a megbánás hiába.
Mi vezéreljük az egymással tör?dést,
Adni, osztani, másokra is gondolni:
Ez az igaz, örökös szeretet ára.
