Csend feszül az est homlokára
lassú tűzzel lobban,
az éj fekete szárnya,
ráncaiban a hold könnye csillan.
Ölébe rejti búvó-magányát,
némán vajúdik a világ…
ég palástjára csordul
a hajnal vére,
izzó lángkoronát feszít
a végtelen mélyre.
Hangtalan a szerelem,
súgod… ne félj,
fáradt testével bukik elénk az éj,
az ég ma is a mennyekig ér…
Pillám szelíden rebben,
csillagok zuhanó fénye
fátylat von arcomra.
Sejlik a ködtánc a réseken,
nyíló ajkamra párát lehel,
még botladoznak a hangok…
könnypocsolyák tükrén át,
cseppekben borzong
a tegnap karjaiban ringó magány.
Lassú pillantású a mozdulat,
súgod… ne félj,
hogy értsem hangtalan szerelmed,
álmaimban őrzöm hangodat…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:00 :: Szilágyi Hajni - Lumen
