Csendben, suttogva kezd?dik a harmincadik tavasz,
de azért éppúgy magához ölel, mint korábban,
s hálából én is halkan üdvözlöm
napsütötte szürke szikláit
és a kopár dombtet?n hangosan zúgó Kerekfenyvest.
Te hoztál ide.
Sosem jártam itt korábban testvér
és most a birkanyájak-rágta rövid f?ben hanyatt d?lve,
csillogó szemmel igyekszem tetszeni Istennek.
Kés?bb egy tábortüzet túlélt farönkre ülök
és a dohány lassú füstjét élvezve látom,
ahogy ragadós lelkesedéssel panorámaképeket készítesz.
Én is csinálok párat.
Aztán csak ülök lustán,
lehunyt szemmel,
mint gyógyuló nagybeteg.
A nap áttöri a fák sötét zúgását.
A vallás most felesleges:
hitem repedt tükre
anélkül is újra összeáll.
A fenyves örökzöld ölében lassú t?zzel éled
és ordít a tavasz
és véremben fürdik,
szememben tágul a világ.
2007. Február
Legutóbbi módosítás: 2008.01.30. @ 08:38 :: Tombor Márton