Néha
éji árnyak
tarka kínja közt
csak fekszem
jéghideg udvari magányban
láncom
se
csörren
a kopott kutyaházban
deres
a
deszka
üres a tál
borda-ketrecében
félrever szívem
n?stények párájától vemhes
az éjszaka
felnyög
a
szél
engem uszít
hozzám beszél
tarkómon a sz?r
is megremeg
s a telehold
fakó fénye farkasok
véres torkába költözik