A szerelem olyan, mint mi magunk. Múlandó…
Elmúlt!
Megint egy sápadó nap, ami felkelt
Megint egy éj, ami "ugyanúgy" eltelt
Megint hallottam nehéz lélegzeted
Megint megértettem, más a te végzeted
Érzem, az érzelmek bujkálnak el?lünk
Érzem , az oroszlán elszökik bel?lünk
Érzem, hogy csupán a múlt, ami visszatart
Érzem, már nem számít, melyikünk mit akart
Ha tapintom testedet, mintha magam fognám
Ha hallgatom szavaid, mintha magam szólnám
Ha álmodnék jobbat, hamar felébredek
Ha…Nélküled, szívesen magamba révedek
Tagadnám hangosan, az elszökött éveket
Tagadnám a mából üvölt? érveket
Tagadnám magam is… de sajnos már nem lehet
