Nem volt ? rossz ember, imádta a hivatását és odaadó családapaként élte mindennapjait egy amerikai kisvárosban. Tíz kilométerrel arrébb, egy katonai támaszponton dolgozott harmincöt méterrel a föld alatt. Biológiai fegyverekkel kísérletezett, mert ezt fizették jól. Márpedig „a pénz boldogít!"
A monitor hosszú vékony, színes oszlopokat ábrázolt, a hozzájuk tartozó szöveggel. DNS térképek és jellemz?k sokasága. Az éppen aktuális ábráknak is csupán hányada fért egyszerre a képerny?re. Tizenhét éve dolgozott ezen az egy témán és most közeledett az áttörés pillanata. Izgatottan kergette a számítógépes egeret a padon. A kurzor az egyik ablakból a másikba rohant, mígnem célba ért.
– Itt van! Meg van!- motyogta idegesen. Behelyezett egy apró CD-t és kimásolta az anyagot.
Két év múlva életre kelt az alkotás. Fecskend?be szívta az anyagot és az alvó páciens b?re alá juttatta. A n?t néhány perc múlva a közös kórterembe tolták. Egy óra múlva felébredt, a poharához nyúlt, ivott néhány kortyot, majd szundított tovább.
E-közben Clement professzor a komputer melletti készüléken figyelte a kórtermet, amelyben „nem létez?" emberek élték „nem létez?" mindennapjaikat. Valaha dolgos, vagy lusta, vidám, vagy letargikus, gazdag, vagy szegény polgárai voltak egy szabad államnak, de mert szükség volt a passzív segítségükre és senkinek sem hiányoztak odafenn – kísérleti patkányokat csináltak bel?lük. A komputer összeköttetésben állt a vezérl?vel és több kisebb m?szaki egységgel. Megkezd?dött az els? éles bevetés.
Kent belépett a vezérl?programba. ARMAGEDDON. Jelent meg a vörös felirat. Noé bárkája. Ütötte be a biztonsági kódot a professzor. Megnyitotta a kommunikációs ablakot, és komótosan pötyögni kezdte az utasításokat.
Hat nap múlva a kórterem lakóinak egy adott része meghalt.
A vetít?teremben hárman ültek. Dr. Kent Clement. Hans Dock különleges megbízott a kormány részér?l és David Merlot ezredes a telep vezet?je. A kivetít?n a projekt során készült fotók váltották egymást. Kent kezében a távirányítóval magyarázta az eredményeket.
– A legkomolyabb nehézséget a kommunikáció jelentette. Ezek a makrobaktériumok ugyanis kommunikálnak, mégpedig mágneses rezonancia segítségével. A rezonancia erejét?l függ?en, akár két-háromszáz méterre is képesek vagyunk eljuttatni a parancsainkat célzottan, a gazdatest felé. Az esetleges zavaró jeleket természetesen fel kell deríteni, és ki kell sz?rni. A kommunikációs jelrendszer, tehát a „rezonáns nyelv" genetikai úton terjed. Örökl?dik. Inkább a feltétlen reflexhez tudnám hasonlítani, mint a genetikai emlékez?képességhez. A lényeg, hogy a parancsokat mindegyik Baktérium érti. Viszonylag tág kereteken belül választhatjuk ki a célszemélyeket, mivel a baktériumok felismerik a színeket, a sérüléseket, betegséget, kort, nemet, de még a haj hosszát is. Ezek a lények, majdhogy nem intelligensek.
Kizárólag egy fajta sejtnedvvel táplálkoznak, mégpedig olyannal, mely csak az emberi neuronban van jelen. Több mint száz más fajta „eledelt" kínáltunk nekik, de mindegyikbe belepusztultak, mert a DNS összeférhetetlenség azonnal kivégezte ?ket. Képesek hat-hét napon át koplalni és vegetálnak az édesvízben is egy ideig. Kiválóan közlekednek száraz élelmiszer közegben, de a tüsszentéssel a leveg?ben is. Azonnali ellenszerük egyetlen egy genetikai kód. Vagyis, minden olyan anyag, melyben ez megtalálható, azonban ez az anyag a természetben nem létezik. Az utóbbi két évem azzal telt el, hogy ezt az emberre nem ártalmas génvariációt megalkossam, de sikerült.
– Mennyi id?n belül gyilkol? – szólalt meg most el?ször a fekete öltönyös Dock.
– T?lünk függ – válaszolta a doktor. – Ugyanis baktérium módjára osztódik, de csak a parancsunkra. Egyetlen baktérium két-három napig él, és észrevehetetlen kárt okoz a falatozásával, de parancsszóra néhány óra alatt ellepik a testet, és elevenen felzabálják a személy minden idegsejtjét. Az agyát, gerincvelejét és mindent, ami az élethez kéne.
– Helyes!- mondta hidegen Dock. – Mi a neve?
– Kent…
– Nem a magáé, hanem ezé!- mutatott a kivetít?re ingerülten.
– Bocsánat, félreértettem. Nem adtam neki nevet.
– Akkor adjon!
– Rendben! Legyen a neve KIQ intelligens gyilkos.
– Ez jó! – mosolygott az ügynök. – Összekészítették az adatokat, az ellenszert és a baktériummintát?
– Igen, viheti – válaszolt basszusán Merlot.
A liftben, mintha oldódott volna Dock hangulata. Tán a frappáns, embertelenül reális névt?l, bár akkor ?k ott, még nem tudhatták, hogy a meghatározás „intelligens gyilkos" nem fejezi ki teljes egészében a valóságot. „Intelligens Tömeggyilkos". Így lenne helyes a meghatározás.
– Mégis, hogyan jutott eddig az eredményig? – kérdezte közvetlen hangsúllyal Dock. – persze, ha nem titok.
– Maguk el?tt úgysincs értelme a titok szónak – válaszolt fanyarul a professzor. – Az alapot a Rák betegség adta. Ott olyan sejtburjánzás jön létre, ahol a gazdatest szervezete nem ismeri fel a hibás sejteket, ezért nem védekezik ellenük. A veszettség, az ebola és még néhány kellemetlen kórokozó génjeit ellopva és összeturmixolva megkaptam KIQ alakját. Ã??t folyamatosan, változó tulajdonságú elektron mágneses mez?be zártam és figyeltem….
– Onnan már ment mint az ágybavizelés, mi?! – vigyorgott az öltönyös.
Dock átnézte a biztonsági táska tartalmát, majd kurta köszönéssel távozott. Beült a fekete mikrobuszba és telefonált.
– Igen uram, úton vagyok már Mintegy fél óra múlva a repül?téren leszünk – a telefont letéve magának folytatta -, de el?bb bebiztosítom a jöv?met, mert lehet, hogy a pénz nem boldogít…. Másokat – kuncogott magában.
Kinyitotta a táskát, el?vette bel?le a két fiolát, majd mindkett?b?l kivett néhány milligrammnyit. Visszazárta ?ket és a sajátját, majd a zsebében lév? m?anyag tokba tette, amit egy köpetnyi szájnedvvel egyszer?en lenyelt. Tudta, hogy nincs más mód, mert a cégnél alulról, felülr?l, oldalról, hátulról átvilágítják. A m?anyagot azonban a röntgensugár nem észleli. A vékony t?t, mellyel a lopást elkövette, öngyújtójával felforrósította, majd kidobta az ablakon. Semmi nyomot nem hagyhatott.
– T?z- Halál- Menekül- Azonnal- Fém- Csúszik- B?r- Ember- Rejt?zik-!
A röntgensugarak átvilágították Dock testét, így megmutatva bels? részét. Arról azonban még ? sem tudott, hogy ultrahangos készülékkel is átvizsgálják. Arra pedig végképp nem számított senki, hogy ez a kett?s sugárhatás gyors és váratlan módon befolyásolja néhány menekült életét.
– Üdvözöllek!- nyújtotta a kezét a „f?n?k".- foglalj helyet!
– Kéz- Másik ember- Menni- Terjedni- AKAROK!
– Köszönöm!
– Rendben ment minden?
– Persze.
– Olyan fura a színed!
– Semmi bajom.
– Azt hittem elkaptál valami rossz nyavalyát vagy a gyógyszered ártott meg – humorizált a magas vékony ember.
– Sosem szedtem gyógyszert.
– Fura! Esküdni mertem volna, hogy a gyomrodban kapszulát látok! – Dock kiválóan képzett CIA ügynök ellenére egy negyed pillanatnyi id?re megijedt. Marshall kapitánynak ez éppen elég volt.
– Én is- Mi is- Nem értem- Új! Mondom!….- Értelek, nekem is új!…- nekem is, értem, én is!
– Ki lett volna a vev??
– Nincs még vev?.
– Ennyire el?relátó vagy?… na szólj valamit, az istenedet! – Két hatalmas ember nyitott a szobába. – Vigyétek! A mínusz kettes legvégébe – adta meg az utasítást Marshall. Dock tudta, hogy egyszer?en lelövik és elégetik. Csakhogy már kés?n.
Marshall hat órakor távozott a hivatalból. Fájt a feje és émelygett, de nem tulajdonított különösebb jelent?séget a dolognak. Otthon megcsókolta feleségét és két gyermekét.
– Ne szaporodj még! Kés?bb! Most Menj! (az információk Marshhall testnedveiben gyorsan és hiba nélkül terjedtek. Akik értették, egyetértettek vele, mert köztük tökéletes demokrácia m?ködött. Ã??k tudták, mit akarnak, tudták, hogy mi a jó.) – Ha fáradsz, akkor! Akkor szaporodj kicsit! És ha nagyon fáradt vagy akkor nagyon! Akkor mindenki! Most még ne! – (ezzel KIQ valóban megszerezte, megkapta az intelligenciát… „A halálos fegyvert".
Másnap Kelly és Daniell iskolába mentek. Anyjuk a szupermarketbe, Harry Marshall pedig a céghez. Összesen 22 embert érintettek meg és 455 tárggyal érintkeztek. A 22 ember összesen 405 emberrel érintkezett, a 455 tárgyból 352 darabot mások is megfogdostak és ?k is megfogtak más tárgyakat és ……
Öt nap múlva Harry meghalt. Csupán negyven órán át szenvedett, de az a negyven óra egy világháború összes fájdalmát magába s?rítette. Mire a járvány kitörésének híre elérte Dockot, már tizenkét millió ember hordozta az intelligens tömeggyilkost. A baktérium áttelepült Európába és Afrikába. Grönland teljes légi és hajózárlatot rendelt el. Az eszkimók karanténba helyezték magukat, mintegy emléket állítva az egykor civilizált embernek. Afrika északi részén szintén jelen volt a vírus, de egyel?re még titokban. Terjedt és nem gyilkolt, mert kellett még két nap. Az a néhány lakott Csendes óceáni sziget, ahova KIQ nem jutott el, szintén bezárkózott. Persze azok a szigetlakók is ezt tették, akik hitték, hogy tán még ?k sem… De nagyon hamar és nagyon nagyot csalódtak. Az utolsót!
– Azt mondtad, csak parancsra szaporodnak!- üvöltötte az ezredes.
– Így is volt. Ezek egyszer?en nem képesek egymás közt kommunikálni és nem is értik egymást, mivel kommunikációs jelet adni nem, csak venni képesek!
– Akkor ez már másképpen van!
– Nem tudom hogyan? Nem tudom miért…
– Csinálj valamit a franc egyen meg, mert a végén mi leszünk az utolsó él?k ezen az elátkozott planétán!
– Nem tudok! Ekkora mennyiség? ellenszert több hónap lenne el?állítani, de pillanatnyilag csak a minta van meg, ami talán, ha ötven embernek elég.
– Milyen gyorsan tudod megduplázni a mennyiséget?
– Nem vagyok rá felkészülve. Csak ilyen kis mennyiség legyártására vagyunk berendezkedve, így ekkora adagot néhány nap alatt el? tudok állítani. Senki sem mondta, hogy már be akarják vetni.
– Lehet, hogy baleset.
– Törhetetlen dobozban volt. Nem tudom, mi történhetett – könnyezett Clement
– Engem meg nem is érdekel! Csinálj valamit! Tök mindegy mit, de gyorsan – csapta be maga mögött az ajtót a mindig nyugodt katona.
Clement az asztalára borult és zokogott. Tudta, hogy vége. Egyszer?en nincs kiút. Tudta, hogy ez a valódi ARMAGEDDON. Ha elfogytak az elérhet? él? emberi idegek, talán néhány millióan, vagy még kevesebben túlélhetik. De ? nem lesz köztük. Be kéne adnia magának is a „Gyilkosokat", mint ahogy azokkal a szerencsétlenekkel tette, de nem merte. A családja járt az eszében. A felesége, a gyermeke, ahogy beugrik a tóba, a csokoládéfagyi, az összegy?rt leped? – pergett az életfilm. Ereib?l szivárgott a vér. – Édesanyja, ahogy mesél, karácsonyfa, csók…és…a pénz mégsem boldogít.
Legutóbbi módosítás: 2008.02.13. @ 12:19 :: Both Péter (Peth)
