Anna hajnalra döntött. Elmegy a villából. Örökre. Férje meg keressen magának más rabszolgát vagy porcelánbabát, akit beültethet ebbe a rohadt aranyketrecbe.
Reggel azért kicsit izgatottan keverte a kávéját a teraszon és észre sem vette, hogy az alig ébredt nap, már maximumra állította a fűtést. Még az sem tűnt fel neki, hogy a madarak reggeli koncertjét már harmadszorra szakítja félbe a botfülű héja, és vitte magával a második ágról a legkövérebb kóristát korrepetálni. Früstök előtt üres gyomorral, biztos még a hangját akarta neki csiszolni a galagonyabokor alatt. A kórus csak akkor kezdte újra a próbát, mikor a sors szárnyasvad karmestere, már dagadt hassal átlebbent a szomszéd parkba.
Anna dobogó szívvel várta férjét. Már nem akar visszatáncolni, csupáncsak azért, mert fél és attól retteg, hogy bosszút áll rajta. Mindegy. Legyen, ahogy lennie kell. Egyszerűen megmondja neki, hogy örökre elmegy és összeköltözik Zoltánnal. Úgyis gyakran dühöngött a szerelmes fiú, mikor látta Anna kék-zöldre rugdalt testét. Amilyen tehetséges ember, majd talál magának egy másik munkahelyet. Tárt karokkal várják mindenütt, mert jó repülős szakemberként ismerik. Füzesi úr, a sportrepülőtér tulajdonosa, úgyis azonnal kirúgja. Persze az ejtőernyős szakosztályból is.
Füzesi az előző este találkozót tartott a repülőklubban, aminek alapítója és elnöke is volt egy személyben. A vacsora alatt, röviden megbeszélték még a másnapra kitűzött, évi hagyományos célugrási verseny utolsó részleteit. Majd jól meglocsolva ünnepelték a repülőtér tízéves évfordulóját. Füzesi később felébredt a klub kanapéján, hazavitette magát Bögyivel, a titkárnőjével és annak férjével, a formásfenekű Józsikával.
Odahaza az emeleten Anna lakosztályában sötét volt, de ez már vagy nyolc éve nem érdekelte Füzesit. Rögtön mindhárman a nagyágyba bújtak egy gyors kis pihenésre, mert aznap nem volt sok ideje. Délelőtt tárgyalnia kellett egy cseh céggel, akiktől három egymotorost akart venni a repülőtér számára.
*
Anna már egy órája ült a teraszon a kihűlt kávéja mellett, mikor férje szó nélkül asztalhoz ült. Az asszony összeszedte minden bátorságát s szinte egyszuszra elhadarta, hogy nem tud tovább vele élni és elmegy örökre —, majd elhallgatott. Kicsit megkönnyebbült, mikor végre túlesett rajta, de képtelen volt leplezni a rettegését.
— Hülye tyúk! — ordította Füzesi, mikor agyáig hatoltak Anna szavai, és nagy erővel szájon vágta az asszonyt, hogy földre zuhant, magával rántva az asztalterítőt. — Mit képzelsz magadról? — kiabálta céklavörös arccal. — Én csináltam úrinőt belőled, nélkülem még mindig a koszos faludban kergetnéd a birkáidat.
Anna nem szólt csak felállt s helyére rakta a felborult széket.
Jucika, a kevésszavú társalkodónő, aki eddig valami divatlapot keresett a polcon, már az első hangos szóra, diszkrét mosollyal visszavonult a nappaliba. Már megszokta ezeket az ártatlan, házastársak közti civakodásokat. Pali kertésznek adott egy snapszot, de nem hagyta, hogy reggeli előtt markolássza, hanem kiküldte pázsitot locsolni.
— Aztán hová mennél, te repedtsarkú? A bérkocsis utcába? — hallotta még Jucika, gazdája ordítását, de ez nem érdekelte, inkább gondolt egyet s mégis Pali után eredt, hogy a locsolásban segítsen neki. Ha mást nem is, de legalább a slagot tartani.
— Zoltánhoz megyek — rebegte Anna s letörölte vérző száját, amit férje pecsétgyűrűje sértett fel.
Füzesi nem válaszolt. Hosszasan a kertet bámulta, ahol már szétszéledt a reggeli madárkórus. Nem jutott el agyáig a fák békés látványa, mert annyira belemerült gondolataiba. Az ujjai is kedvük szerint doboltak az ablaküvegen. Egy idő után, mint aki valamit keményen elhatározott, visszaült az asztalhoz.
— Rendben van, elmehetsz — fogta halkabbra remegő hangját —, de csak este. Megvárod, míg hazajövök. Akkor nyugodtan megbeszéljük a továbbiakat — majd hátat fordított és visszasietett a hálószobába. Halkan felkeltette Bögyit, hogy bevigye a reptérre, de Józsikát hagyta aludni, mert olyan édesdeden, macskamódján összegömbölyödve szunnyadt az angyalmintás selyempaplan alatt, hogy nem volt szíve felkelteni rózsás álmából.
Mikor beérkeztek, az irodában már várta Zoltán. Valami új konstrukcióját hozta aláíratni.
— Jó hogy itt vagy — rázott kezet vele, s leültette. Egy szóval sem említette a reggeli összetűzését feleségével. Intésére Bögyi töltött nekik két konyakot.
— Úgyis küldeni akartam érted haverom. Nekem délben tárgyalásom lesz, majd megnézem a három gépet. Lehet, hogy csak az ünnepi célugrásra érek vissza. Intézd itt a dolgokat addig is légy szíves. — Már kimenő félben volt, de visszafordult.
— Ja, majd elfelejtettem, kitűzök ötvenezer forintot, az idei célba ugrás mesterének — s szélesen elmosolyodott.
— Te is csak a saját zsebedre vagy nagylelkű — nevetett Zoltán. — Úgyis tudod, hogy te vagy a legjobb ugró.
Füzesi meghagyta Bögyinek, hogyha keresik, valószínűleg már csak kettőre fog megjönni, és egyenesen az ugrókhoz fog csatlakozni.
Elsietett az ejtőernyős egyesület klubterméhez ahol az éjjel autóját hagyta. Az épület egészen hátul, a hangár mögött húzódott és egy poros akácsor is eltakarta az irodák felöl.
Ilyentájt a kutya sem járt arrafelé, de azért a biztonság kedvéért körbenézett. Egy lelket sem látott. Gyorsan kinyitotta a kulcsával az ajtót s hátrasietett a vasráccsal leválasztott kamrához, ahol a polcon, egymás mellett várakoztak az ejtőernyők délutáni ugrásra. Azért torkában dobogott a szíve az izgatottságtól. A jól ismert ejtőernyőn gyorsan remegő ujjakkal manipulált valamit, majd visszazárta a vasrácsot és a bejárati ajtót. Talán ha két percig volt benn. Beült az autóba s lassan kigördült a főkapun. Ahogy elérte az első parkolót, pihent pár percet. Szíve már teljesen szabályosan dobogott. A bosszú boldog érzésével, végre felszabadultan sóhajtott.
Megdöglik a rohadt ipse. Anna legfeljebb a hullaházba látja újra barátját. Most majd megtudja a hülye ringyója, hogy kivel szórakozhat.
Mikor kettőre visszaszáguldott, a csoport már csak őrá várakozott a repülő előtt. Nagy örömmel fogadták a klubtársai. Még viccelődtek az ötvenezer forintos díjról, míg sebtében beöltözött s magára kapta az ernyőjét. A repülőben azért kerülte Zoltán tekintetét, de nem érzett semmi lelkiismeret furdalást.
*
Öt perccel később már az előirt magasságból egymás után ugráltak ki versenyzők.
Füzesi a szabadzuhanásban boldogan, örömtől részegen hallgatta fülében a szél visítását, majd megrántotta az ernyőnyitó zsinórt. De kő gyanánt zuhant tovább. Elmaradt a jól ismert rántás, amikor az ernyő kinyílik. Újra a zsinór után kapott, de az eltűnt. — Ernyőstül.
Tudat alatt hirtelen ráeszmélt, hogy siettében és izgalmában automatikusan az alapszabályt követve, a saját ernyőjét vette le Zolié helyett. De talán már elméje el sem jutott idáig; versenyt sikoltott a közömbös széllel.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: kisslaki
