zuhanj csak
zuhanj
mártsd vörösbe egemet
s ha törött szárnyakkal
csapkodod kuszált teremet
hogy már árnyékom vonyít belé
és bíborban csordogál rajt
a hajnal könnye
heged?szón illanjon el
szemed közönye
zöld kecskéket terelek
reményt vesztve
az éj peremére
és siratja majd minden holt
az élve maradót
a lebeg? víziót
engedd hogy pörgessen
léha súlytalanság
émelygés lendítse a vonót
az egyetlent
a kék heged? felett imbolygót
mint ékem tolla ha megpihen
gyertyaláng serceg? tüzében
marja a csendbe az utolsó
sikolyt
csepegjenek falevelek
az égb?l
a földbe hantolt könnyekre
