Nézd a táncom
lágy mozdulatát!
Ez érted indult el,
hogy a mélyb?l
hozzon fel,
és szeretni tudj
újra már.
Hát csak nézd.
Nézz! Míg itt vagy
az én teremben,
hagyd, hogy a
mozdulat szeressen,
s hogy a lényed nyíljon rá,
kérlek engedd,
hogy nyíljon rá!
Feszes ívben hajolok,
bókolok,
szemed sarkába finoman
csókolok,
amíg a dallam húz tovább…
hisz egyre húz tovább…
Nézz rám,
nézd, mennyire akarom…
de mély magányod
tekintete
sebet ütött
az oldalamon.
Fáj nagyon.
De nem hagyom!
Csupa pörgés
és forgás
elvadult, kínzó
vonaglás
lett ez a verejtékes
tánc.
Nem is híd ez már,
magas, kemény sánc.
Azért csak nézd,
csak nézd
e görcsös esztétikát,
mely érted
éledt újra,
hogy szeretve
indulj útra,
hogy szeretve
indulj el,
indulj már el… hozzám.
Legutóbbi módosítás: 2008.02.10. @ 15:12 :: Péri Györgyi
