A szebb időket is látott lakókocsi, minden szombaton a régiségpiac bejáratánál székelt. Napszítta oldalán, lekapart betűk nyomán jól kivehetően olvasható: hurka, kolbász és a csülök egykori ára, ugyanis korábban mint mozgóbüfé üzemelt a város különböző pontján.
Volt idő, még Mercedes is volt elé fogva, ma már beérte egy-egy rozoga batárral is.
Eredeti színe alig volt kivehető, jobbára fehér kandikált elő a mocsok alól, vagy talán a sárgának egy világosabb tónusa.
Oldalbejáratához nagy piros nyíl invitált, száránál kacifántos betűkkel „JÓSDA”. A bódé előtt kiszolgált hokedlijén ült az erősen hatvanas, de terebélyes üzemeltető.
Cigányasszonyoktól megszokott díszes ruhakölteményében trónolt, közben nagyokat szívott, méregerős szűrő nélküli cigarettájából. Nem csalogatta a népet, rájuk sem hederített. Kislányként anyja mellett tanulta a mesterséget – rég volt – a pénz már nem igen motiválta. Az emberi lelket művészi fokon bogozta, mélyen a gyökeréig látott. Tetszhalott álmából számtalan titkot forgatott elő s ha kellett, halottakkal is kommunikált.
Üde ifjú pár állt meg előtte, mosolyogva kérdezték:
– Szabad-e…?
Bűzlő csikkjét ráérősen, egy erre rendszeresített konzerves dobozba nyomta el, majd a fiatalokat bentebb tessékelte. Meglepően nagy rend fogadta őket. Óriási ellentét a kinti valósággal. A szobácska közepén egyszerű faasztal állt, mindhárman melléültek. Előbb a lány kezét fogta meg. Hatalmas tenyerében elvesződött a törékeny kacsó. A csend tapintható lett, odabent megszűnt a piaci lárma, egyáltalán az idő fogalma.
Lassan engedte el s mélyen a remegő tini szemébe nézett.
– A magáé nem kell, mindent láttam – füstölögte a fiú felé.
– Mindent? Mi mindent, kérem, ezért a tarifáért két személyt köteles megjósolni, vagy mi… – zagyválta mondatát a legény.
– Itt a fele vissza, javaslom, minél előbb tegyék helyére az ékszereket, mielőtt a barátnője szülei észreveszik.
Megsemmisülve iszkoltak el. A lány illata még lebeget a homályos szobácskában. Az asszony komótosan a zárásra készülődött, egyszer csak a bejáratnál két napbarnított szürkeöltönyös jelent meg.
– Lesz még egy vendége asszonyom – mondta az alacsonyabbik, és a közeledő dzsipre mutatott.
– Bánom is én – legyintett lemondóan -, jöjjön…
Közvetlenül a tákolmány bejáratánál az autócsodából, egy feltűnően csinos, fekete kosztümös fiatal hölgy szállt ki. Néhány lépés és a jósdában termett.
– Kedves asszonyom, segítenie kell rajtam. Tudom őszinteséget vár. Az leszek, másként nem tudja orvosolni nagy-nagy bajomat. Tegnapelőtt egy úr megkért, látogassam meg az ötödik emeleti garzonjában. Ismerjük egymást, bár nem olyan rég, hát nem vonakodtam. Hozzá kell tennem, férjes asszony vagyok, no, de tudja, az dobja rám az első követ… Elnézést, maradok a témánál, köhécselt zavartan.
Körülbelül két órácskát „társalogtunk” majd taxival a fodrászomhoz kocsikáztam. Férjem tehetős ember, ki nem állhatja a tömegközlekedésben való gyötrődést. Nekem határozottan megtiltotta ezt. Tisztelem nagyon, hát szót fogadok. Rengetegen irigykednek rám. Látják a jólétet, a gondtalan semmittevést, hogy szó köztünk maradjon, no és a várható örökséget is, ami előbb-utóbb kedves párom elmúltával rám szakad. Mindenki csak egy pénzhajhász szajhának hisz. Pénzhajhász mi, ám azt nem tudják, a vén trotlival milyen élvezet ágyba bújni, s egy-egy utolsó kívánságát hányás nélkül teljesíteni…
No, mindegy, nem panaszkodom, ön nagyon jól tudja, miről beszélek. Elnézést a csapongásaimért erős indulatok dúlnak bennem-.
– Rátérhetnénk a jövetele céljára, kedves hölgyem, ugyanis erősen záróra után tetszett érkezni, mondta unottan a jövendőmondó, s hogy egykedvűségnek nyomatékot adjon, a bal lapockáját átszellemülten vakargatni kezdte.
– Szerelemes lettem – jelentette ki tüntetően -, és tudni akarom, meddig él még az öregem. Ön a legjobb égen-földön, lekáderezetem. Egy pontos dátumért komoly összeget fizetek, de ez a sötétben tapogatózás megőrjít. Biztosan sejti, hogy ő, a szerelmem is nyaggat nap, mint nap, nem örül a kiszolgáltatottságomnak, de eddig kibírtam, most már egy garast sem hagyok veszni. A semmirekellő lánya Amerikába ment férjhez, egy tehetős négerhez. Nem akarta az apját pelenkázni, inkább lelépett, s ezzel egy időben jussáról is lemondott. Gondoljon bele, rám száll a vén kecske összes vagyona. Mondja, kérem, a menybemenetel időpontjának behatárolására van remény?
Megint egy hozományra ácsingózó pipi, itt kell egy kevéske kézi vezérlés is – gondolta a jós – közben elővett egy kockás füzetlapot. Gondosan számokat kanyarított rá, aztán hosszasan az irományára meredt. Töviről hegyire kikérdezte a ház szerkezetéről és egyáltalán az otthoni dolgokról, majd újabb transzba esett. A szobában síri csend honol. A gondtalan özvegységre, annyira áhítozó még lélegzetvételét is erősen szakaszolta.
*
Szájbarágósan elmagyarázta mi a teendő, s ha a megadott koordináták szerint jár el, boldogan élhet kiszemelt szerelmével, vagy egy másikkal…
A feltüzelt várományos fizetett boldogan. Szent igaz, ezúttal extra felárral dolgozott a jósdás, sőt, egyfajta veszélyességi pótlékot is beépített a végösszegbe. Most a jövőbelátásán kívül még óriási élettapasztalatát is be kellett vetni, hogy a mű mesterien legyen kivitelezve.
*
Az özvegyjelölt rávette urát, vonatozzák keresztül-kasul a kontinenst. Egy este az útvonalat is megrajzolták, a jókora térkép minden egyes pontjára kitérve. A szükséges okmányok beszerzését készséggel magára vállalta, és úgy a hálókocsijegyek váltását, mint a nagyobb városokban lévő szállodák lefoglalását.
Közvetlen környezetükben elhintette, hogy utaznak, nem hagyott ki senkit. Úgy intézte, míg odalesznek, a házban ne tartózkodjon a személyzet. Mindenre kiterjedő riasztórendszer védi az ingatlant, a biztonságiaknak automata jelent, ha valaki behatolna. „Többet a személyzet sem tehetne, sőt felfalnak a hűtőből mindent, meg idehordják a pereputtyukat” – adagolta ügyesen az aggnak a sok-sok negatívumot.
A ház korábbi tulajdonosa, úgynevezett téli vermet is építtetett a garázs alá. Nem szerette a boltban fonnyadozó zöldséget, inkább idénykor elrakatott néhány mázsát a verembe, homokot szórtak rá, s így egész évben frissen maradt kedvenc eledele. A garázs teljes hosszában terült el az építmény, mesterien elkészítve. Oldalai és a födém öles vasbeton, ám a padlózat, ahogyan az isten megadta, puha, fekete föld. Innen jött az éltető hideg, ami a zellert, répát, kalarábét, burgonyát és sok-sok finomságot fitten tartotta. Lejárati ajtaja alig volt látható, az aljzatbetonnal azonos színűre mázolt, testes vaslemezből készült. Létezéséről a ház asszonyán kívül senki más nem tudott. Néki a kertész mutatta meg, akit még a régi lakótól örököltek, de sajnos egy éve ő sincs már közöttük.
Terv és a jóslat kitűnő vegyület, élvezte a kivitelezés örömét. Kristálytisztán látott mindent. Másodpercnyi pontossággal ütemezte a teendőket. Ez a tökély. Perpetuum mobile. Az abszolút zéró. Innen már nem lehet finomítani, korrigálni; hátha így, meg hátha úgy…
Kész.
Elérkezett a nap.
A garázs ilyenkor üres, a terepjáró és egy lomha Mercedes az úgynevezett nagygarázsban lettek elszállásolva, mert az a ház biztonsági rendszerével azonos kódon futott.
Itt csak az eső elől szoktak beállni, egyébként többnyire „lakatlan”. Egyszerű mozgásérzékelő gondoskodott az álmatag villanykörte izzásáról, ha egy nagyobbacska macska épp’ erre kóborolt.
Nem több, mint kétbőröndnyi ruhát pakolt össze, jórészt sajátjából. Kérte az urát, hogy a kisgarázson át menyjenek ki, mert a taxi oda jön értük. Míg az öreg a garázs közepén totyogott, asszonya beriasztózta a hatalmas otthont. Az öreg meglepve közelebb ment a nyitott veremlejárathoz, éppen kérdezni akarta, hogy honnan a fenéből került ez ide, amikor egy erőteljes férfikéz a mélybe taszította.
Ekkor a taxisofőrnek álcázott szerető megragadta a két bőröndöt s autója csomagtartójába pakolta, majd a garázs jobb oldalába parkolt. Jobb, ha nincs kint a veszteglő taxi, még szemet szúrhat egy kíváncsiskodó járókelőnek. A bukóajtót könnyedén lehúzta, miközben szívhölgye lefelé tartott. Szabályosan ásott sír várta idős lakóját. A kitekeredett testet a gödör mélyére lökték, s az elhantolásához láttak. Már éppen végeztek, amint fentről jövő zajra lettek figyelmesek. Az áltaxis egy mozdulattal a jókora veremajtónál termett és lezárta.
Abban a pillanatban nyílt a garázsajtó, és a csomagokkal megpakolt taxi mellé egy csodálatos sportautó parkolt, első kerékkel közvetlenül a veremajtó tetejére.
A sofőr kiszállt, a főkapcsoló lerántása után kívülről gondosan lezárta a garázsajtót. Az utcán várakozó munkatársa mellé ült. Az autószalonig vezető úton azon dühöngött, hogy milyen szerencsés emberek vannak, neki meg soha nem jön össze semmi.
– Például itt ez a ribanc, a vén kandúrját úgy megbolondította, hogy az egy méregdrága autóval ajándékozta meg, sőt, kötelezően mai leszállítással, pedig csak három hónap múlva jönnek meg az üdülésből…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: Serfőző Attila
