Szegény Diána : és lassan csitul…

Jó is volt veled
hülyíteni a beképzelt
februári sugarakat,
a torz toronyházak alatt…
minket f?tött a kuncogó ujja hegye
a szétterített szeméthegyek
végén,
mégis minékünk békén
telt a függ? id?,
a kihalt tér minket elt?r?
térképtelen városi helyén,
én voltam a mellék
a f?b?nös mellén,
de nem kértem volna kegyelmet,
elment a kis pötyög? délel?tt,
én meg a füstössárga buszommal,
azonnal
hátat kellet fordítani drága,
kár,
hogy már
nem is érinthettem azt
amit úgy szeretek,
mi mindig kell,
mikor nem találom, akkor,
csak igazán könyörög,
fel,
és lassan csitul…