Szilágyi Hajni - Lumen : Éji-hold mögé bújva

Nyomtatás

Mondd, leszel-e menedékem,

templomom a sötét éjben,

oltárom a hangban,

ha lelkem neked sírom majd,

az utolsó hajnali dalban.

Futsz-e velem az égető fövenyen,

hol a hegyek barnahomokként

arcunkra peregnek,

s kezünkre fonódnak a könnyek.

Táncolsz-e velem felhők közt rejtőzve,

a ködfátylas végtelenben,

mikor mezítelen talpunk

már nem érinti a földet.

Elrejted-e arcom a hasító fénytől,

ha alattunk a fák,

mint izzó koronák perzselik fel utunk,

s hullócsillagként zuhan le múltunk.

vágysz-e majd utoljára

velem szállni vissza

az éji-hold mögé bújva,

emlékeink távoli tereibe, 

hol magunkra festettünk

néhány kékszínű csend-estet…

Mondd, ellopod-e velem

azt az utolsó lángot az éjtintás égről,

amikor keresztre boruló sóhajomban,

a hajnal jégharmat-rózsája

bíbortalárként feszül majd,

az égi harangokat zsongató világra…