Bécsben ismertem meg ezt a fura alakot. Mikor ide jöttünk a városba eleve megbeszéltük a feleségemmel, hogyha módunk van rá, kerüljük a magyarul beszelő embereket. Sajnos nem mindig voltak jó tapasztalataink a honfitársakról… De hát ezzel sajnos nem vagyok egyedül. Történt, hogy éppen munka után kajtattam és láttam egy hirdetést, hogy konyhai kisegítőt keresnek. Elmentem, de nem igen bíztam magamban, mert a fakanalat mégcsak meg tudtam fogni, meg sok más egyebet is tudok, ami konyhával kapcsolatos, de aztán annyi. Németül igen csak keveset tudtam abban az időben. De hát kellett nagyon a pénz úgy, hogy nem volt mese. Aztán meg az étterem pont azon a környéken volt, ahol főleg a menekültek próbáltak érvényesülni. Már jó sokan voltak előttem, de azért feliratkoztam a várólistára. Megdöbbentem, amikor megláttam a tulajdonost, aki egyenként szólította a jelentkezőket. Egy kaftános zsidó volt. Na, most úgy látszik az isten is rámkacsint – gondoltam. De hát az örömöm az később ürömmé lett. Elég az hozzá, vettem a bátorságot és a többi várakozón átfurakodva odaszóltam neki héberül. Hatása volt, mert rögtön vissza is válaszolt és mindenkit a hátam mögé tessékelt, aminek persze a többi jelentkező nem nagyon örült. – Honnan tudsz héberülő – kérdezte. – Izraeli vagy? – Igen, az lennék. – Mutassad a papírjaidat? – Milyet? Az útlevelemen kívül nincsenek semmilyen papírjaim. Állítson be, aztán utána megbeszéljük a többit. – Gondoltam, hogy semmilyen papírod nincsen, de az nem probléma. El lehet intézni. Arról lenne szó, hogy a szakácsunk mellé kéne segítség. Főleg halételeket és pizzát fogunk készíteni. Értesz valamit hozzá? – Nézze, én simán csak hobbiból főzök. Értek sok mindenhez, de nem mondanám, hogy profi szakács vagyok. Tegyen velem egy próbát és utána meglátjuk. – Mivel izraeli vagy és nekem főleg olyan kell, aki zsidó, hát fel vagy véve. Ma délutántól kezdesz. Nagyon örültem ennek, mert szinte kilátástalannak láttam már a helyzetem. Lassan két hónapja csámborogtam munka nélkül és csak a feleségem tudott így vagy úgy pénzhez jutni. Így hát nagyon fel voltam dobódva. Mikor kimentem az üzletből, egy alacsony köpcös férfi szólított meg héberül. – Van egy cigid, haver? – Hát miért ne lenne, nesze – vettem ki a dobozt a zsebemből. – Te is itt fogsz melózni majd? – Én melózni itt? Azt azért nem. Nem értek én ilyenekhez. Csak úgy ténferegtem erre. Különben honnan vagy? Izraelből? – Onnan. És Te? – Úgyszintén, de már vagy tíz éve itt élek. Sok jóra ne számítsál. Nem jó emberek. De hát majd meglátod. Különben Kárpáti vagyok – mutatkozott be. – Na meg magyar is vagy? – kérdeztem. – Miért? Te is? Szó szót követett, aztán elkezdett mesélni. Megtudtam, hogy 73 után jött ide a nejével és két gyerekével. Az elején minden klappolt, de utána kezdett kicsúszni a lábuk alól a talaj. A nej sokat nézett a pohár aljára. Ezért is jöttek el a két gyerekkel, mert az asszony egyszerűen minden kapcsolatukat tönkretette. Holtrészegre itta magát, ami nem annyira jellemző a kint élőkre. Sőt néha még egy feles fizetése fejében elment mást is csinálni. Egyik városból a másikba kellett vándorolniuk. Azonkívül, az ottani ifjúságvédelmi is egyre ferdébb szemmel kezdte nézni őket. A gyerekek egyre elhanyagoltabbak lettek, és nem igen jártak az iskolába sem. Válni nem akart a férj, mert ez kint iszonyú összeget emésztett volna fel, más részről, ha a gyerekek nála is maradtak volna, nőtartásra kötelezték volna. Közös megegyezéssel összepakoltak és eljöttek Bécsbe. A nőnek állítólag voltak itt rokonai és úgy gondolta, hogy számíthat rájuk. A rokonság valóban megvolt, de ismerték a hölgyeményt úgy, hogy ajtót mutattak. A kezdeti időszakban nem is volt baj, az asszony próbált normális lenni. Nem ivott, nem palizott. Aztán egyszerre szakadt el a cérna. Először csak egy feles egy presszóban, aztán a dugi üvegek otthon. Mikor a férj vallatóra fogta, nem tudott kielégítő választ adni. Kárpáti csak annyit kért, hogy hagyja abba, legalább a gyerekek kedvéért legyen továbbra is normális. Úgy nézett ki, hogy jó útra tér, de korai volt az öröm. Egy este, amikor ment haza, az idősebbik lánya azzal fogadta, hogy egy férfi jár ide és a Mama nem jár dolgozni. Kárpáti nem szólt egy szót sem, hanem elkezdett csomagolni. Elment a két gyerekkel. Először egy penzióba, aztán bérelt egy lakást. Az asszony hetekig nem jelentkezett, de aztán megjelent és pénzt követelt. – Azt tőlem nem kapsz. Ezer más helye van és nem piára. – Na, akkor majd van más mód is, hogy fizessél. Beadom a válópert. – Adjad. Ha olyan sok pénzed van, akkor inkább költsed a gyerekeidre és ne ilyen hülyeségekre. Tudod mennyi pénz az, mire az összes papírokat lefordíttatod, meg minden? – Ne törődj vele, majd elintézem és a gyerekeket is elviszem. Bevágta az ajtót és elment. Jóideig nem jelentkezett. A gyerekek még néha kérdeztek felőle, de lassan próbálták elfelejteni. Kárpáti próbálkozott, hogy több pénzt tudjon szerezni minden félével. Sikerült osztrák állampolgárságot is szereznie magának, és a gyerekeknek is egyaránt. Nagyjából úgy nézett ki, hogy egyenesbe kerül az élete, amikor jött a krahh. Megszűnt a munkája és nem talált már jóideje másik helyet. A gyerekekre kapott némi pénzt, de hát sajnos nem volt elég. Elkezdett mindenféle kocsmákba járni, ahol embereket gyűjtöttek építkezésekre. Elszegődött egy házépítéshez. Nem nagyon volt ideje a gyerekekre, mivel vidéken laktak és nem tudta megoldani azt, hogy ingázzon. Csak hétvégére került haza. A nagyobbik gyerekre hárult minden, de az már szerencsére tizennégy éves volt, és elég ügyesen ellátta a dolgokat meg a húgát is. Letelt a hónap és fizetés még sehol. Mikor szóvá tette, az volt a válasz, hogy várjon türelemmel, majd. Aztán valóban fizetett az illető, de levont szállásra meg minden másra. – Mit akarsz még így is sokat kaptál –, vágta oda foghegyről. – De arról nem volt szó, hogy még erre–arra külön le fog vonni. Hát mi ező – Ha nem tetszik, el lehet menni –, volt a válasz. Kárpáti el is ment, de egy ügyvédhez, ahol feljelentette a vállalkozót. Teletek a hónapok és egyik tárgyalás a másik után. Közben meg csak a munkanélküli segélyen éltek. Végül megnyerte az ügyet és kapott némi pénzt is. Igen ám, de az illető megfenyegette, hogy visszaveszi tőle. Elkezdték követni, figyelni fura alakok. Nem ijedt meg az árnyékától és nem csinált belőle problémát. Mindenesetre mindig kerülővel ment haza, hogy ne tudhassák, hol is lakik, féltette a gyerekeit. Egyszer aztán sajnos hárman bekerítették. Szóváltás, dulakodás és kés is előkerült. Az egyik kapott egy ütést Kárpátitól, ami levitte a lábáról és sajnos úgy, hogy a nála levő kés utat talált a májába. A másik két támadó látva, mi a helyzet, kereket oldott. Mire Kárpáti értesítette a rendőrséget, a támadó már kiadta a lelkét. Letartóztatták azonnal. Hiába hivatkozott a gyerekeire meg, hogy nem ő volt a támadó, a vizsgálat idejére bezárták. A gyerekek állami felügyelet alá kerültek. Kárpáti a börtönben tudta meg, hogy a neje – vagy volt neje – közben meghalt. Meggyilkolták. Na, gondolta más sem fog hiányozni, hogy még ezt is a nyakába varrják. Ügyvédet rendeltek ki hozzá. Másra nem volt lehetőség mivel nem volt pénze. Az első tárgyaláson az ügyvédnek sikerült elérnie, hogy letartóztatásból vizsgálatiba tegyék át. A két másik támadója közül az egyiket elfogták, de a másikat nem. Mint kiderült, visszament Jugoszláviába. A megbízó az építési vállalkozó meg tagadott körömszakadtáig. Patthelyzet állt elő. A támadó is tagadott, hogy bárminemű kapcsolata lett volna a megbízóval. Tanú nem volt, hogy ki is kezdeményezte a támadást és, hogy önvédelemről volt csupán szó. A második tárgyaláson elítélték mind a kettőjüket. Kárpátit két év letöltendőre, a másikat – a támadót – egy év hat hónapra. A vállalkozó úr megúszta. Mire kikerült a börtönből, mindene gajdra ment. Az idősebbik lánya férjhez ment, családot alapított, a kisebbik még állami gondozásban volt, és a láthatási jogot is megtiltották neki, mivel büntetett előélető. Ugyanazt az ügyvédet megkérte, hogy próbáljon per–újrafelvételt vagy valamit kieszközölni, hogy láthassa a lányát. Nem értek el sikert, dacára annak, hogy a két gyerek egyaránt igazolta az apját és kérték a hatóságokat, hogy változtassanak azon az ítéleten. Elvesztette minden oldalról. Ivásnak adta magát. Sokáig még lakása sem volt, hol itt, hol ott húzta meg magát. Munkái is a legkülönbözőbbek voltak, hiszen mint büntetett előéletűt, nem igen akarták alkalmazni. Aztán megpróbálkozott a zsidókkal is. Nem sok sikerrel. Annyit sikerült elintéznie, hogy kapott egy egyszobás, komfort nélküli lakást. Meg nagyritkán a temetőben némi munkát. Ebből tartotta fent magát. A gyerekeinek nem akart a terhére lenni, pedig mind a kettő próbált rajta segíteni. Mire a végére ért a meséjének, pont délután lett. Mehettem munkába. – Azért néha nézzél be a vendéglőbe, hátha tudok majd valamiben segíteni. – Kösz, de nem hiszem. Nekem már csak ez jutott az élettől. Párszor még láttam, de utána eltűnt teljesen. Próbáltam felkutatni, hogy esetleg adjak neki egy pár levedlett holmit, amit talán használni is tud. Vagy tíz év után halottam egy izraelitől, hogy meghalt. A temetőben találták meg télen, megfagyva. Nem sokat kellett már rá költeni. Helyben volt.
Legutóbbi módosítás: 2008.03.05. @ 20:20 :: Avi Ben Giora.