Ahogy tébolyult táncukat járják az idegek,
és lélegzet visszafojtva magunkra figyelek,
s kábult, lázas kínnal, elbódult agyammal
a testem végre, megadón neked adom,
mily mesés ez, elmondani mégsem tudom!
Amikor félájultan ittuk csókunk perceken át,
s kéjmámorban élveztük át a fél éjszakát,
ölelésedből bújtam vissza öledbe,
az a pillanat örök és felfokozott,
idő-időtlenség összetalálkozott.
Amikor égető kardodba dőlve ölelt kezem,
hogy felnyársaljon, és újra átdöfjön féktelen,
darabokra tépje, görcsökkel küszködő,
lázas verejtékében fürdő testemet:
akkor, én szerelmem, szeretkeztem Veled!
És most, fülem, mint valami óriás szatellit,
figyeli, befogja a bús éj minden zörejit.
Sötét rejtekemben pihenve várlak egymagam,
hogy hívó jeledre újra készen legyek.
karjaidban ismét démoni lény legyek!
Legutóbbi módosítás: 2008.03.28. @ 10:43 :: B.G.Boróka