Hisz létezik már mióta,
De elfajult a világban nemrég
A kettéválasztott zigóta.”
Hasztalan testemet eldobom
Ne szeressen senki érte.
Sajnálni sohasem fogom,
-Ne tegyem – Hiába kérte.
Nem hallgatok senkire többé,
Mi van a lélekkel? Láthatatlan.
Hisz azzal foglalkoznak örökké,
Csak nézik nagy áhitatban.
Átnéznek rajta, legyintenek.
Számukra hasztalan, de titokban.
Nekem értékesebb, de mit tegyek?
Testem rabságából kihozzam?
Ajkak tapadnak ajkakhoz,
Vörös vérrel telt hús,
Vágyak idomulnak napszakhoz,
Erotika testedhez húz.
De a szellemek írtóznak,
Taszítják egymást hiába,
Csak reménytelen?l kínlódnak
A tesi öröm végét kivárva.
Kérdem én: a lélekkel mi lesz?
Mit?l érzi magát boldognak?
Vagy majd a testb?l kivesz?
Utat adva a hazug hormonnak?
Testi vágy, lelki vágyak,
Mikor tudtok egyesülni?
Vagy ilyet ne kívánjak?
Hiba lenne újat szülni?
Ã??si dolgot tárt fel elmém,
Hisz létezik már mióta,
De elfajult a világban nemrég
A kettéválasztott zigóta.
Elég volt már, nem érdekel
Kit kíván testem, kit lelkem.
Nem gy?zöm az érvekkel,
Jóságomra hiába figyeltem.
Hasztalan testem eldobjátok,
Amint kihasználva testi vágyhoz
Egyszer csak meguntátok.
Husom fekszik tapadva az ágyhoz.
Céltalan hústömegben kavarog a vér,
Lélek háza nem szolgálja urát,
Keserves fájdalom a lakbér.
Szellem ezért elhagyja a husát.
Meggyötört lélek bojong
Hajléktalan a világban.
Azt gondolja a bolond,
Teste majd kivárja.
Bomló tetem felett lebeg
A kés?n érkezett szellem.
De nem is sajnálja a beteg
Testet nem formálta a jellem.
Hallani a magányos lélek hangját,
Ahogy a fákon sír éjjel,
Hideg szél, surranj át
A levelek közt szenvedéllyel!
Hogy a szél suhog át a leveleken,
Vagy a lélek keserves hangja hallik,
Talány marad, míg hideg teleken
A síró fáról levél nem hullik.