dr Bige Szabolcs- : Bújócska

Nyomtatás

Azon a napon, valami érthetetlen indulattól vezérelve verstecken* (bújócska) nevű játékot szerettem volna játszani az öcsémmel. Derűs nap volt, de én mégis bent akartam játszani távol a többiek tekintetétől. Mivel Mihnea nem tudott, én számoltam. Kezdtem: eins… zwei… drei, neki más dolga nem volt, mint hogy bújjon el. Előszörre egyáltalán nem bújt el. Amikor befejeztem a számolást és megfordultam, ott állt előttem boldogan röhögve. Újra alaposan elmagyaráztam a játék lényegét. Megértette, de befeküdt az ágyába a fejére húzva a pokrócot, égnek álló popsival. Nem volt nehéz így rátalálni. Újra elmagyaráztam, mit kell tenni.

Ismét kezdtem a számolást: eins, zwei, drei…

Keresni kezdtem. Most már jól megértette! Túlságosan is. Mivel az emeleten voltunk, a keresést fent kezdtem a padlásnál. Sehol sincs. Folytattam lennebb. Szekrények, asztalok. Semmi. Se asztal alatt, se a szekrényben. A pincéig is eljutottam, de ott se találom. Úgy gondoltam, talán nem kerestem elég alaposan, és újra kezdtem. Minden egyes szobát alaposan megvizsgáltam. Mikor újból a padlásra érkeztem elfogott a pánik. A szívem hevesebben dobogott, mint életemben bármikor. A rémület elöntött. Úgy kiabáltam, hogy már fájt bele, de semmi válasz. „Vége a játéknak, gyere elő!” Se nem válaszolt, se elő nem jött. A ház most kegyetlenül óriásinak tűnt, százszor nagyobbnak, mint eddig. Magam meg aprócska, jelentéktelen figurának éreztem. Bárhol is van Mihnea a ház elnyelte. „Megijesztesz!” — kiáltottam — „Kérlek, gyere elő!” Semmi válasz. A fülemben dobolt a tökéletes csend. Álltam egyhelyben a semmibe meredve, a csendet hallgatva, az egyedüllétet, és a félelmet. Valahol itt lehet előttem, röhögve. Dacol velem!

Kezdtem rohangálni összevissza. Valahol egy nem keresett helyen van, valahol várja, hogy megtaláljam. Biztos elmentem mellettem, csak nem láttam meg. Ott van valahol.

És ha már nincs ott? Ha eltűnt? Ha én tehetek róla? Mit mondok majd anyának?

Sírva rohangászok, kihajigálom a szekrényből a ruhákat, feltúrok, felforgatok mindent. Hátha kiment az ajtón és elment? Hová mehetett? Anya meg a supermarketbe ment. Azt hiszi, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy vigyázni tudjak a kisöcsémre.

Elhatározom, hogy az udvaron is próbálkozom. Kiszáradt a szám, ég a torkom. A homlokom csurom víz. Leizzadtam tetőtől talpig. Epekedve egy korty után, kinyitottam a hűtőt az üdítőért. Akkor rátalálok. Az idióta ott gubbaszt a polcok alatt, tágra nyílt szemekkel néz és reszket, mint a kocsonya. Bőgve rángatom ki onnan. Lehúzom a konyha kövére, és mellé kucorgok, hogy testemmel melegítsem. Bőgök, mint egy őrült.

Anya elaludva talál ránk. Én hátulról szorosan magamhoz ölelem, összetapadtunk, mint két kifli. Semmit nem mondtam el a történtekből, de valami magyarázat mégis szükséges a nyitott hűtőajtó, és a nagy felfordulás miatt. Kaptam jó pár pofont, aztán együtt sírunk mind a hárman.