Nagyon elege volt már mindenb?l és nem értette pont miért vele történik mindez. Persze mással is történnek kegyetlen dolgok, de az a mások baja.
Egyre idegenebbül érzi már magát ebben a világban és nem tudja felfogni, hogy hogyan lehetett ennyire naiv. Ã??, aki az örök kételked?t játssza, hogyan tudott elhinni olyan bl?dséget, hogy létezik igazságszolgáltatás!
Lehet, hogy van ilyen, csak éppen nem itt, ebben az országban. Már abban sem hisz, hogy máshol megtalálja. Elmúlt ötven, a munkája a kutyának sem kell, belefásult a semmittevésbe és nem változik semmi! Szeretett volna változtatni, de nem megy. És lassan erre rámegy, mert nem találja a sorsának értelmét, csak a megalázottságot érzi, és nem tud visszavágni. Azzal nem old meg semmit, ha tehetetlen dühvel káromkodik, csapkod és közben mindent még jobban elront. Igazság kéne már…
Hatalmas ambícióval készült 2000. május elsején új munkahelyén az els? bemutatkozásra. Mindig nagy kihívást jelent a közönség meghódítása és neki ez jelentette az adrenalinszint emelést, úgy, mint mondjuk a kaszkad?rnek a jól sikerült ugrás. Így nyárel?n még kevesen ülnek ki a kertbe, de neki ott kellett játszani, hogy minél több embert a vendégl?be csábítson.
Azzal rajta kívül senki nem foglalkozott, hogy h?vös van és, hogy csípnek a szúnyogok. Itt a bevétel a fontos. Persze, hogy sikerült neki a jó hangulat megteremtése, hiszen a tapasztalatokra ráment harminc éve. Ismerte a m?faj minden csínját, neki nem tudtak beszólni a karaoke „m?faj”miatt, neki benne volt a zene a kisujjában. Az, hogy nem sokra vitte, hát az sem teljesen az ? b?ne volt, benne volt abban a régi asszony. Szerette, ezért maradt a kisvárosban s közben tudta, hogy többre vihette volna. Hiszen szégyen, ahogy a tévében tátognak és felveszik a százezreket, miközben a valódi zenészek segédmunkát végeznek! Tudta egy ideje, hogy nem jó szólni, mert ezek az újgazdagok hamar megköszönik a munkát és helyébe is újak jönnek. Nincs ma már a m?vészetnek becsülete, undorító világ ez. Örült ennek a helynek, mert a füstös kis kocsmák után végre egy szálloda éttermében dolgozhatott s úgy gondolta, ez a végzettségéhez képest is méltóbb hely az eddiginél. Nem mintha lenézte volna a kocsmai vendégeket, hiszen azok a szívüket adták a zenéért, csakhogy sokszor elfelejtkeztek az illemr?l. Mindenképpen kultúráltabb volt ez a környezet. A végzettségét tekintve els? kategóriás el?adóm?vészként a város legelitebb szállodájában lett volna a helye, de azt a betelepültek már öt éve lefoglalták. Nem a tehetségükkel, inkább a megalkuvásukkal. ?nem volt hajlandó a f?nöknek tejelni a béréb?l. Az ilyen helyeken pedig ez a szokás. Itt is megmondta a f?nök, hogy zsebbe fizet, és a minimál bérr?l jelenti le. Mit volt mit tenni, belement, ha állást akart.
A cél szentesíti az eszközt. Beszélhetnek ilyen-olyan jogról, a dolgozót az még nem védi. Aki fizet, az dirigál, ma ezt így mondják. Összeszalad a nyál a szájában, ha arra gondol, hogy ez az egykori pörkölthordó most a f?nökeként azt tehet, amit akar! Pedig teheti, mert vele ellentétben, ebben a húsz évben össze tudott csalni annyit, hogy önálló üzletet nyithasson. Most aztán ezek a csalók a nagyságosok, az erkölcsileg követend?ek, a példaképek! Ezek, akik a vendégnek a szemét kilopták, most ezek jelentik a morált! Két hangnem között lenézi ?ket. Mégis itt áll és zenél és mosolyog, mert a szükség nagy úr. Szégyen, amikor ?szül? halántékkal kényszerítik az embert az alázatra. Hiszen lehet a tiszteletet másképp is adni, no de ezeknek?! Talán az Isten is behunyta a szemét, annyi itt a szemét…Jó tücsökhöz méltón szabadnap nélkül végig ciripelte a nyarat. Meleg volt, kegyetlenül meleg. Este a bazaltk? visszaadta a delel? nap minden sugarát s apró patakocskák nyíltak meg a hátán. A szúnyogok hada támadta s a vérét szívta, akárcsak az a bestia munkáltatója. Mosolygott, hogy a bánatát takarja. Mosolygott, mert volt kenyér s hús az asztalra. Úgyis jött a tél s gyérült a fizetés. Csak két napra kellett s a pénz is a tizede lett. Már két nyarat végigcsinált s újabb fizetési egyezség el?tt állt, amikor rájött, hogy becsapták. Szólt, mert úgy érezte, másfél évét ellopták t?le. Nem az egyezség és a tényleges munkavégzés után jelentették le, hanem csak fél-munkaid?re! Azt mondták, hogy fogja be a száját, ne bujtogassa a többi dolgozót! Hát nem, nem fogta be, mert van jog, és orvosolni kell ezt a csalást s neki így ötvenen túl minden hónap számít már. Már ledolgozott több, mint harminc évet, de amióta ez a rendszerváltásnak nevezett valami ide, ebbe a hazába megérkezett, azóta itt semmi nem tökéletes. Nem mintha azel?tt az lett volna, de akkor legalább volt munka, volt rendszeres fizetés, talán még az adott szónak is volt értéke. Ma már csak az van, hogy hogyan lehet lenyúzni, lefosztani a munkáért sorban állót, hogyan lehet a joghézagokat megkeresve alaposan meggazdagodni, ígéretekkel áltatva a tömeget abból jól megélni. A kisembert egy bolti lopásért bezárják a milliárdos csalókat meg kényelmes házi?rizetben az ügyvédeik jó pénzen úgyis tisztára mossák!
Jogállamban élünk, a pénz jogának államában. Vajon ezért küzdöttek eleink? „Ha majd a jognak asztalánál mindenki egyaránt foglal helyet”…
Vajon milyen jogról beszélnek?
Megírta sérelmét a bíróság felé, hiszen a rádióban nap, mint nap hallja, hogy nem szabad megengedni a jogtalan cselekedeteket. A pulpitus rögtön kiigazította és közölte, hogy milyen formában hajlandó elfogadni a kereset-levelét. Nekigyürk?zött hát újra s bár az id? telt, írt egy másikat.
Ugyanazt, csak más formában. Ez már tetszett. Végre tárgyalásra is sor került, ahol ugyan a megvádolt nem jelent meg, annak a képvisel?je sem, de volt tárgyalás. A felesége bement vele a tárgyalóba, de a bírón? kiküldte.
Az asszony hiába apellált, hogy ez nem zárt tárgyalás, eltanácsolták! Persze, mit tudálékoskodik a paraszt! Tanuljon rendet s, ha egyszer arra vetemedik, hogy felemeli a szavát, hát tanulja meg a módját! Meghallgatták, és azt tanácsolták, hogy fogadjon jogi képvisel?t, mert ? nem tudja összefoglalni kell?képpen a mondandóját! Ideges volt, mert hát hogyan nem lehet azt az egyszer? dolgot megérteni, hogy félmunkaid?ben jelentették le, ? meg teljeset dolgozott! Amikor valaki az ötven felé jár és több, mint harminc évet ledolgozott már, akkor már minden hónap számít! Itt meg elveszik másfél éve, fizetésének a töredékét számítják be a munkanélküli járadékba, végkielégítésre ne is számítson! Elment hát egy ügyvédhez. Elvitte az addig összeírt sérelmeit és láss csodát!, a jogtudor nem is változtatott a fogalmazványon, a felkent testület elfogadta a beadványt!
Hiába no, az a dr. az sokat jelent, attól már megdics?ül az ember! Úgy vélte, hogy az ügye hamarosan rendez?dik, ám a bírói malmok nagyon, de nagyon lassan ?rölnek! A kisvárosban meg ugye rögtön híre ment, hogy mire is vetemedett, hogy feljelentette a kenyéradó gazdáját! Nem is kapott sehol sem állást, s mint a leprást, kerülték a munkaadók! Három hónapig még munkanélküli járadékot sem kapott, mert rendkívüli felmondással tették ki. Várta hát, hogy majd most az ügyvéd leveszi válláról a nyomasztó terhet, de tévedett! Az emberek általában és régebben azért fogadtak jogtudorokat, hogy a helyükben eljárjanak. Most azért kell ügyvédet fogadni, mert a törvények úgy vannak megfogalmazva, hogy többféleképpen lehet magyarázni ?ket! Nem egyértelm?ek és ráadásul védelemelv?ek, azaz a végs?kig a b?nöst védik. Az erkölcs és a jog között hatalmas szakadék tátong!!! Arról nem is beszélve, ha valami tisztán, egyértelm?en van megfogalmazva, az talán nem is igaz! Az ügyvédje követel?z? volt és kioktató. El?írta, hogy mit kell kiszámolni, de hogy hogyan, azt nem említette. Amit leírt, azt számon kérte és faggatta, hogy honnan vette. Kezdett elégedetlen lenni. Vajon miért veszi majd fel ez az ember a százezret? Ha szólt ellene, ha közbevágott, letorkolta. S?t, még az ellenfélnek adott igazat! Csakúgy, mint a bíró! Azért a tárgyalásokon bebizonyosodott, hogy nem négy, hanem hat órát dolgozott! A lejelentése viszont heti harminc óráról szólt. A fizetési igazolása kimutatta a havi egyszázhúsz ezer forintot, de a bíróság csak azt fogadta el, amit a hamisítónak köteles volt leigazolni. Havi huszonötezerötszáz forintot! Ezt elhitte a bíróság, az igazság bástyája. Igazolódott az is, hogy a három év alatt nem kapott szabadságot.
Azt meg elévülésre hivatkozva nem fizették meg! Nyakába varrták a perköltségeket, s még ? fizethetett a csalónak egyszázhetvenöt-ezret! Fellebbezésnek nem volt helye, a híre miatt alkalmazni nem akarta már senki sem.
Utolsó kísérletként lakhelyet változtatott a család, nevelve a tíz év alatti kislányt. Szégyellni való, de a szeméttelep adott munkát és nehéz létet a rokkantnyugdíj mellé. A sors nem elégedett meg ennyivel, fel?rölte az idegeket s elvette az életkedvet. S ha a lélek folytonosan gyötörve van, a testre is kihat.
Sára nem sírt, amikor a koporsóra dobta az els? marék földet. Annak már jó,
?már elment. S most majd ? lesz az, aki befejezi a m?vet. A gazságból igazságot tesz!
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: Adminguru
