Sokszor annyira sajnálom az unokámat, mert el sem tudja képzelni a sok mai pub helyett a régi kávéházat. Csak lepusztult kocsmákat lát üres tekintet?, szánalmasan motyogó alakokkal. Neki ez a természetes.
Elvittem hát egy olyan helyre, ahol érték volt a nyelv, ahol a legkit?n?bb darabok fogantak meg íróink s költ?ink fejében. Az ajtóban Kellér Dezs? állt s huncutkás mosollyal húzta félre a bejárat kárpitját. Jellegzetes, kissé nyújtott hangzókkal figyelmeztette Kristófot, hogy a sarokban találja az egyik legnagyobb bohócot. Kazal Laci bácsi a „kis" Kabossal verte a blattot. A kis vörös ember éppen vesztésre játszott, ami Kazalt teljesen felpaprikázta, örömében felmondta a f?városi telefonkönyvet s a gyorsaságán Kristóf jókat nevetett.
Mellettük hatalmas pipával a szájában Mikszáth derült s a jókora findzsából nagyot húzott. Magasba emelt kezével a pult felé intett, hogy kérése lenne. Kiss Manyi fodros kis kötényében, csipkés f?köt?ben rögtön mellette termett. Gobbi a kávégép mellett új adagot tett a pörköl?-gépbe. Így dukált, csak a friss kávé igazán aromás. Feleki Kamillka éppen habfehérre cserélte az amúgy is habos terít?ket. Latinovits és Ruttkai összebújva beszélgettek, talán vitatkoztak is egy kicsit, amikor megjelent Domján Edit. Szomorú volt a tekintete, Palit kereste. Csákányi reszel?s hangján nyugtatgatta, hogy hamarosan megjön az majd. Bilicsi kis elefántját vezette, hogy megmutathassa Évikének, befér az az oroszlán barlangjába. A kis zongorának ott a sarokban felnyílt a teteje s aprócska fiú kapaszkodott fel a székbe.
Kibédi rezignáltan megjegyezte: "Mozartot mindig is szerettem." Teát ivott éppen, hogy örökös náthás hangját kezelgesse. Váradi Hédike leült, hogy a bús kép? komikust felvidítsa. Szépsége amúgy is nagy hatással volt mindig az égi fiúkra. Mensáros meg a torkát fájlalta s f?szeres borral kúrálta. Fónay Márta óva intette, hogy mindezt túlzásba vigye. Rátonyi alig bírt a lábaival, lassan táncra kerekedett, ám akkor az égi színpadon Lukács Margit, az örök Éva megjelent. Robi nézte Básti oldalán az örök talányt. Kristóf csak állt, kicsi kezei kezemet kulcsolták.
– Mondd Mama, hova hoztál? Itt olyan jó és kedves, kaphatok én is egy krémest? – S szinte még ki sem mondta, Manyika már szervírozta. Apró pohár málnaszörppel, kísér?nek szódavízzel.
A kis pódiumtól nem sikerült elvonszolnom, mert Bánfi mesét, Sinkovics verseket mondott. Leültem hát és elnéztem a gyermek örömét s a színes forgatagot. Márkus László Rigó Jancsit csipegetett, Turay Dusika egy dobostorta szeletet. Bubik Pisti Hlatkit tanította a billiárdra. Rodolfó jókat nevetett a két tehetetlenen. „Hiába fiam, még új vagy köztünk, ha Lacinak a keze úgy mozogna, mint a nyelve, még rajtam is túltenne". Kristóf csillogó szemmel nézte s mesés tömeget, csak nekem volt kissé hiányérzetem. „Hát a többiek vajon hol lehetnek?"- fordulok Kellérhez.
– Hát kérem szépen, ?k átmentek a Rokonokkal az étterembe.
Kifele menet lenézek a Földre. Az ottani kávéházban látok egy asztalnál körmöl?, szikár, id?s úriembert. El?tte szódavíz, kezében gémkapcsot forgat, s ráismerek a Bajor Nagyra…
Legutóbbi módosítás: 2008.03.01. @ 14:39 :: Ebergényi Németh Magda