I.
— Hau — köszöntötte Béka az egybegyűlteket. — Mint tudjátok, messze földről lóhalálban és mokaszinban érkeztem hozzátok. Hírt hoztam, hol a Főnök?
A törzsfőnök lassan, méltóságteljesen felemelkedett, és ezzel a mozdulattal vágódott végig a homokon. Ekkora tiszteletlenséget még ő sem hallott. Hogy tudjátok, a Delewar törzsnek ősidők óta bevett szokása, hogy az öregeket csak kivételes esetben, megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után lehetett megszólítani. Béka látta, hogy hibát követett el, így lányos zavarában leporolta a főnököt, aki kisebb köhögő rohamot kapott, részben a lenyelt portól, részben a gyengéd hátbaveregetéstől. Többen a csatabárd után kapkodtak, de a főnök fáradtan legyintett.
— Mi van, Béka? — kérdezte vészjósló tekintettel. Béka nyelt egyet, majd mégegyet. Nem szerette a jósló tekinteteket, pláne ha vészről volt szó.
— Szóval, baj van. Az apacsok összerúgták a port a franciákkal, és az angolok segítségül hívták az inuitokat.
— Ez tényleg baj — csóválta ősz fejit a vén és feltűnően ráncos főnök. Eltűnődött, sokáig keresték, de végül is meglett. — Az esti tűznél tanácsot tartunk — mondta.
A Főnök — megfelelő mennyiségű alkohol és magic musroom elfogyasztása után — teljes harci díszben, ami néhány akarata ellenére megkoppasztott sasból állt, a tűz mellett ült. A többiek Békával együtt a tűz körül guggoltak, és hallgatták a bölcs főnök gyenge, de — mondanivalóját tekintve — erőteljes szavait.
— Varázslót kell választani — mormogta a főnök és nagyot húzott a whiskys üvegből. A törzs tagjai helyeslően bólogattak, mert ez szokás volt. A szúnyogoknak köszönhetően, sokan tapsoltak is. Béka reménykedett, hogy a gyűlés után ő is kap a látomást serkentő whiskyből, de a főnök mereven ragaszkodott az üveghez. A Főnök — hosszas fontolgatás után — a legrátermettebbet, Szürke Farkast választotta. Szürke Farkas főhajtással vette tudomásul a kinevezést, valamit mormogott az orra alatt, amit többen átoknak vettek, aztán gyorsan elvonult.
A főnök, kaján vigyorral nézett utána. Régóta nem szerette Szürke Farkast. Ez köztudott volt, hiszen télen a nagy hidegben Szürke Farkas egy szürkefarkas bundájából készült kacagányban mászkált, míg a Főnök csak néhány döglött sast vonszolt maga után fejdíszként.
Másnapra tervezték Mosolygó Szem és a delavár főnök fiának esküvőjét.
A Főnöknek az elfogyasztott Whisky miatt minden nap másnap volt, de az esküvő most tényleg másnap lett. A készülődés már hajnalban elkezdődött. A gyerekek rőzsét gyűjtöttek, a harcosok már kora hajnalban fegyvereiket fényesítették. A falu lányai, asszonyai irigykedve gondoltak Mosolygó Szemre, akit maguk között csak Szemecskének becéztek. Készítették az esküvőre. Az idősebb és tapasztaltabb indián asszonyok jótanácsokkal látták el, és pontosan felvilágosították egy igazi Delewar asszony kötelességei felől, ami erősen csökkenti a házasság romantikus nimbuszát.
A Törzsfőnök már délben összehívta a falu harcosait és Békát, a hírhozót megjutalmazta azzal, hogy végre saját nevet vehet fel, amit ő választ magának. Béka bajban volt. Eddigi élete során mindenkinek csak Béka volt és ő is ezt szokta meg. Kérte, hogy hadd tartsa meg megszokott nevét, de a Szép jelzős szerkezettel kombinálva, mint Béka Szép vonuljon be a köztudatba. A törzs tagjai megnyugodva vették tudomásul, mert az utolsó névválasztási ceremónián az egyik tag a Doktor Hampbell Polixénia nevet választotta. Ezután mindenki kerülte és őt küldték felderítőnek mindenhová. A törzs legnagyobb megnyugvására, egyszercsak nem jött vissza többet. A falu megkönnyebbült.
Béka Szép még nem tudta mi vár rá, így bizakodva nézett az esti mulatság elé. Titkon remélte, hogy mint igazi indián, saját névvel közel férkőzhet a tüzesvíz raktárhoz, amit Ülő Bivaly és társai őriztek. Szigorúan, nagyon szigorúan. Hiu remény volt. Ülő Bivaly egy háromajtós szekrényre emlékeztető mahagóni színű indián, fiókokkal és a rézveretekkel felszerelve és részesedést kapott a megőrzött tüzes vízből. Lehetetlen volt kijátszani éberségét.
Elkezdődött a ceremónia. A szertartást az új varázsló, Szürke Farkas vezette, aki mint tudjuk Szemecske egykori vőlegénye volt. Így könnyen megérthető, hogy néha elcsukló hanggal, könnyes szemmel emlegette Manitut, és érthetetlen átkokat szórt az ég felé majd hamut és pogácsát is. A törzsfőnk zökkentette ki a transzból, amikor fennhangon bejelentette Béka Szép esküvőjét is.
Béka Szép először azt hitte, hogy rosszul hall, és az alkohol hiánya miatt hallucinál. Nem így történt. Most tudta meg, hogy feleségül veszi régi szerelmét, a kedves, bájos, Aranyszarvast. Tulajdonkeppen örült neki, de hirtelen nagyon zavarba jött. Nem készült fel, hogy ezen a napon két megtiszteltetés is éri. Még formális leánykérés sem történt. Béka Szép zavarban volt. Még sosem nősült. Leroskadt a közelben üresen álló kőre és bambán meredt maga elé.
Aranyszarvas toppant elé és a tőle megszokott lágy, gyengéd hangon megszólalt:
— Tulajdonképpen, úgy váglak képen, hogy leesel a székről kérlekszépen, ha nemet mondasz! — Béka Szép, piros lett a szégyentől, és természetesen rögtön igent mondott. Nem szeretett volna még kék is lenni a zöld mellé. Kéz a kézben vonultak az öreg Törzsfőnök színe elé, ahol Szürke Farkas kárörvendő vigyorral összeadta őket.
Béka Szép, aki még mindig zavarban volt, átnyújtotta ajándékát, egy tál frissen szedett áfonyát és a frissen zsákmányolt, privatizált, Lupusz Patika bőrre írt tulajdonjogi okmányát. A Törzsfőnök is átadta saját ajándékát, egy nemrég felbontott Whiskys üveget, amit Béka Szép egyhajtásra felhörpintett.
A törzs tagjai irigykedve nézték, és csak Szürke Farkas mormolt valamit az orra alatt, de már senki nem figyelt rá.
A varázslót ritkán lehetett látni, visszahúzódott tipijébe, és ha mégis néha megjelent, szemét lesütve kerülte a többieket. Egy könyvet szorongatott a hóna alatt, címét gondosan takarta a kíváncsi szemek elől. Azért Mokkaszin, aki nevét a capucsinoról kapta, nem hiába volt a legügyesebb gyermek, neki sikerült meglesnie. A könyv címe rémületet keltett. Nehéz, súlyos szavak.
„Himihumi anyó nyunyujai, pamparampam átka… Gyermekmesék felnőtteknek, kilenc év alatt ajánlott…” Óh, borzalom! A törzsfőnök is belátta, hogy tévedett, hibavaló volt Szürke Farkast kinevezni varázslónak, ez tényleg tud valamit. Az igazi rémület akkor következett be, amikor egy esős reggel a derengő félhomályban, a sátor előtt frakkban, cilinderből nyulat szedett elő. A törzs tagjai magukra zártak tipijeiket, a gyerekek megálltak a növésben. Aznap este a bagoly sem huhogott, a farkasok is behúzott farokkal nyüszítettek. Mindenki érezte, hogy valami szörnyűség van készülőben.
Béka Szép már két napja volt házas és ugyan több sebből vérzett, de érezte, hogy hiba volt futni hagyni a varázslót. Szarvaska odaadóan ápolta, csak épp’ valami ördögi sugallattól vezérelve, a Whiskys üveget rejtette el. Ha tudta volna, hogy ez milyen súlyos következményekkel jár, biztos maga szaladt volna megkörnyékezni Ülő Bivalyt, a háromajtós szekrény méretű, mahagónibarna indiánt, a fiókokkal és a rézveretekkel együtt. Nem tette, ez is hiba volt. Falevél sem rezzent, izzott a levegő. Béka Szép kilopódzott a sátorból és józansága ellenére egyszer sem esett hasra, ami ritkaság. Csendesen eljutott a varázsló sátráig. Orrcimpái remegtek az idegességtől. Ebben a pillanatban a varázsló élete egy fabatkát sem ért. Béka az előző csatából magával hozott, zsákmányolt pisztolyt célzásra emelte. Keze nem remegett, tudta, hogy saját jövője a tét. Lelki szemei előtt már megjelent a jövő, amikor is a falu legszebb lányai és asszonyai a vállukon hordozzák, tejbe-vajba fürösztik. Habozás nélkül húzta meg a ravaszt. Ez ravasz húzás volt. A pisztoly csütörtököt mondott, a varázsló pénteket. Péntek volt. Némán álltak egymással szemben, egyik sem nyúlt a késéért. Mind a ketten tudták, hogy minden mozdulat végzetes lehet. Béka Szarvaskára gondolt és a tegnapi unga-bunga zavaros emlékei peregtek egyébként merev szemei előtt. A varázsló eszelős tekintettel, üveges szemmel nézett a még mindig ráirányított fegyver csövére. A csöndet a Főnök törte meg, amikor kiesett a kezéből az üveg és összetört.
— Hau — szólt bölcsen. — Mindenki mars a sátrába!
Béka Szép lehajtott fejjel, szégyenkezve húzódott vissza. A varázsló szívéről nagy kő esett le és, hogy a főnököt kiengesztelje előhúzott egy vadonatúj üveg Whiskyt. Béka Szép el volt veszve. Szarvaska idegesen, a törzs asszonyaira oly jellemző — Hol voltál, mit ittál? — fenyegető szóösszetétellel fogatta. Mikor nem érzett semmi alkoholt Béka Szép leheletén, gyanút fogott.
— Kivel voltál? — kérdezte sötéten. Béka térdei megroggyantak. Hol van a szelíd megértő Szarvaska, aki elefántfű szoknyájában, rezgő keblekkel vette el az eszét? Béka Szép egy vérszomjas ördögöt látott maga előtt, dupla fogsorral. Eszébe jutott Öreg Szem, a törzs legbölcsebb öregje. Mindennek a papír az oka. Gyűlölettel nézte a privatizált Lupusz Patika bőrre írt tulajdonjogi okmányát. Egyszerű gondolkodású Béka volt, és hitt Öreg Szem szavainak.
Szarvaska Békát nézte és olvasott a gondolatai között, ami valljuk be, nem volt túl komplikált.
— Még mit nem! — sikoltott fel, mielőtt Béka megszólalt volna. Magához szorította az írást, és fenyegetően mondta.
— Csak a testemen keresztül!
— Szóval megint unga-bunga — legyintett fáradtan Béka Szép, és elvonult aludni.
Másnap korán kelt. Tudta, hogy szembe kell nézni önmagával. Egy indián számára ez a legnehezebb feladat. Tükre csak Szürke Farkasnak van és az is görbe. A lélek tükre ez esetben nem jöhetett számításba. A Whisky segített volna, de Szarvaska szigorú elvonókúrára fogta. Naponta többször elsétált Nagyfára — ez az elvonás egyik feltétele volt — és az alsó ágon ücsörögve lóbálta lábát. Bambán meredt maga elé, amikoris megjelent a varázsló. Tegnap este óta kicsit megőszült és az eszelős tekintet valahogy ráfagyott az arcára.
— Üdvözöllek Holle Anyó! — köszöntötte Béka Szép. Amikor felismerte, elszégyellte magát. Elfordult és kiköpött a fára. A varázsló méla undorral nézett végig rajta és tüntetően továbbment. Béka Szép gyűlölettől sugárzó tekintettel nézett utána és leesett a fáról. Felpattant, bízott benne, hogy senki sem látta, de tévedett. Szarvaska ott állt a tipi előtt és nevetve csapkodta térdeit.
— Uff, direkt volt — mondta Béka és sértődötten elvonult.
A főnök felszólította Szürke Farkast, hogy az esti tűznézésnél varázsolnia kell. Olvasni kell a jövőben, meg kell győzni a törzs tagjait, hogy a Nagy Manitu figyel rajuk. A főnök egy nagy adag gandzsát utalt ki Szürke Farkasnak, aki örömmel fogadta. Talán a hajnali Whiskyt próbálta viszonozni. A varázsló azonnal pipára gyújtott és hamarosan transzba esett. Nem ütötte meg magát, sőt a politúr sem sérült meg rajta. Kezeit az égnek emelte és érthetetlen szavakat kiabált. Ettől a falu apraja nagyja megrémült és bemenekült a sátorba.
Mokkaszin a falu rossza, ekkor ragadta meg az alkalmat és a varázsló titkos könyvét és rohant Békához, aki az előbbi esés miatt ülepét dörzsölte.
— Ügyes vagy — dicsérte meg és egy eredeti rohadt áfonyát adott ajándékba. Béka mindig jószívű volt. Hatalmas pupillákkal meredt a fehér lapokon hemzsegő ákombákomokra. Béka nem tudott olvasni. Illetve tudott, de elfelejtett. Szóval tagadta, hogy nem tudott, de azt elfelejtette. Szarvaska érdeklődéssel figyelte Béka arcát és próbált olvasni a gondolatokban. Kudarcot vallott, Beka szerelmet.
— Szarvaska, olvasd már fel! — könyörgött. — A reggeli csipa még zavarja látásom — füllentette.
Szarvaska nyelt egyet, közelebb húzódott és belekezdett az ezeregy éjszaka meséjébe. Olvasni ő sem tudott.
— Se here, se zádé — kezdte Szarvaska és gyengéden célzott a hitvesi kötelességekre. Béka sértődött volt, itt mindenki az ő férfiúi tehetségével van elfoglalva. Még ez a gyűlölt könyv is.
Hiába, Öreg Szemnek igaza volt. Az írás az veszélyes.
Béka, hogy a törzs unalmas napjait szórakoztatóbbá tegye, új játékot talált ki. Ez olyan, mint a bújócska, de az Apacs törzsre való utalással Ippi Apacsnak keresztelte. A játék lényege, hogy egy kivételével mindenki elbújik és az, az egy megkeresi a többieket. Ilyenkor felsikít, hogy „Ippi Apacs 1, 2, 3… és le kell ütni a varázslót. Háromszor. A játék hamar népszerű lett, és a varázsló többet volt eszméletlen, mint héber. Állaga erősen romlott, és már a magic musroom sem segített. A Whisky ugyan csillapította fájdalmait, de így menekülni nem tudott. Viszont sokat énekelt. Egyre többet volt távol a falutól, és hanyag búskomorságba esett. Kivételesen nem ütötte meg magát. Békát zavarta, hogy a játék főszereplője csak ritkán található, akkor is kék és zöld. Valamit tenni kell. A varázsló is ezt gondolta, és akárhányszor meglátta Béka Szépet, köpött egyet.
Szarvaska sem volt maradéktalanul boldog. Béka állandóan játszani akart, Szarvaska unga- bungázni. Valami kósza gyermekáldásról csacsogott bájosan rekedt hangon, és réveteg szemmel meredt a távoli nagy semmibe. Álmodozott arról, amikor még a Békáknak is volt farkuk.
— Fujj! — gondolta Béka. — Fujj! — gondolta Szarvaska. Nem egyre gondoltak.
— De, de — erősködött Szarvaska. Béka látta, nincs más megoldás, fel kell kötni a nadrágját. Szarvaska, nem úgy gondolta. Visítva szaladt a törzsfőnökhöz, aki kivételesen nem volt másnapos. Aznap volt.
— Baj van — panaszkodott.
— Baj van panaszkodott a törzsfőnök is. — A fehérek a dugóról áttértek a csavaros kupakra.
— Az nem baj — legyintett Szarvaska és egy ideges mozdulattal leharapta az üveg tetejét.
— Jótett helyébe jót várj — mondta a törzsfőnök és inni kezdett. — Beszélek a varázslóval.
A varázsló kaján vigyorral hallgatta a főnököt. Eljött az ő ideje. Végre bosszút állhat a rajta elkövetett sérelmekért, az Ippi Apacsért. Talán Szarvaska sem lesz hálátlan — gondolta.
Lázasan törte a fejét. Ez egy mazoisztikus szertartás része volt, mert mikor abbahagyta, a láza is lejjebb ment és a fejfájása is múlni látszott. Egyszer csak felpattant, izgatottan a fejére csapott.
— Hoppá! Megvan! — kiáltotta. /Tényleg megvolt ott a nyakán, ahol szokott./ — Békát az őrületbe kergetem.
Béka már rég ott volt és várta.
— Mit akar ez már megint? — csóválta rosszallóan a fejét. A varázsló nem szólt, csak gúnyosan mosolygott. Békát kiverte a víz.
— Ebből baj lesz.
Hónapok óta nem látta így vigyorogni élete megkeserítőjét, aki ellen a szaharin sem használt.
II.
A Varázsló, dünnyögve fogadta a Főnök kérését, miszerint valami olyan varázslatot kell végeznie, amitől Szarvaska teherbe esik. Ő gyakorlatias indián lévén, csillogó szemekkel ajánlotta fel tehetségét, aztán gyorsan visszavonta. Eszébe jutott, hogy Szarvacska milyen biztonsággal kezeli a tomahawkot. Nincs az a gyermekáldás, ami ennyit megér. Tulajdonképpen az egyszerű megoldás a Békával kötött béke lett volna, de ebben ő nem bízott. Békában sem bízott, sőt már saját magában sem.
Béka Szép az elmúlt pár héten nem volt található sehol. Már többen kezdtek örülni, amikor váratlanul betoppant. Toppantott egyet a tappancsával és hitvese nyakába vetette magát, mind a 120 kilójával. A viszontlátás örömeit nem részletezem, mert az unga-bunga mint titkos családi szertartás, csak szűk, belső körökben ismeretes. Béka fáradt és csapzott volt, Szarvaska nagyon ideges. Béka olvasott a gondolataiban és rögtön a lényegre tért.
— Kedvesem, fogadjunk, hogy a nagy varázsló, új nevén Töpörödött Farkas megint nem fürdött.
— Ez igaz — vallotta be Szarvaska, és szégyenlősen levette a csipeszt az orráról. Mély levegőt vett, de a csipeszt nem tette vissza. Béka Szép azt hitte, minden rendben van, és gyorsan átöltözött. Szarvacska tördelte kezeit, és később a Békáét is.
— Baj van — mondta.
— Az baj — mondta Béka Szép. — Mi baj?
— A Varázsló bemószerolt, hogy szaporodni voltál.
— Tessék? — kérdezte Béka és torkán akadt a bagó amit egyébként kiköpött volna. — Mi van? — kérdezte vészjóslóan, mert hát jósolni ő is tudott.
— Hol a Whiskym? Erre inni kell.
Szarvaska nagyot nyelt, először csak úgy, később a Whiskyből is. Hadarni kezdett, Béka tágra meredt pupillákkal figyelt. A Varázslóra már régóta pipa volt, de most igazán úgy érezte, hogy betelt a pohár. Kiitta és egy intéssel csöndet teremtett a tipiben.
— Csönd — mondta és lőn csönd. Béka megtörte, majd beszelni kezdett. Szarvaska, „azt úgysem hiszem, amit mondasz”, kifejezéssel az arcán, figyelt. Béka mesélt, pedig ez most nem mese volt.
— Én ártatlan vagyok — mondta. Szarvaska nem szólt, csak közelebb húzódott a tomahawkhoz, melyet oly csodálatos biztonsággal tudott kezelni. Béka Szép az ajtóhoz húzódott közelebb, biztos, ami biztos.
— Nézd Szarvacska, én, mint tudod, Nagyfán voltam, ahova a Varázsló küldött, hogy megszabaduljak a tüzesvíz káros hatásától és teljesen megújulva tértem vissza hozzád.
Szarvaska a fejit csóválta, majd a csatabárdot.
— Hazudsz — mondta és várakozó álláspontra helyezkedett. Béka nyelt egy nagyot, és folytatta.
— Muszáj volt menni, mert a varázsló, azt mondta, hogy megátkoz, és igazi békává varázsol.
Neki is dolga volt a szomszéd törzsnél, valami gyermekáldás ügyben. Azt mondta, ha nyolc-tíz dühös asszonykát látok rohanni a nyomában, akkor tereljem el figyelmüket, így megtarthatom a Lupusz Patika bőrre irt, tulajdonjogi okmányát. Nekem, mint családi vagyonunk védelmezőjének, nem volt más választásom. Vállaltam és becsülettel magamra vontam az üldöző hölgyek figyelmet, akik rám bízták Szürke Farkas csemeteit. Én egy közeli bozótosban rejtettem el őket, mert nem akartalak meglepni és különben is letehetned azt a csatabárdot.
Szarvaska tágrameredt szemmel figyelt, majd egy halálsikollyal és a tomahawkal elindult megkeresni a varázslót. Béka Szép fellélegzett. Kinézett a tipiből, és ekkor vette észre a varázsló gyűlölettől izzó szemeit. Nyelt egyet, és magába zárkózott.
Szarvacska sikolya még sokáig visszhangzott, és a közeli sziklafalak is messzebb húzódtak. Próbáltak beolvadni a természet oly egyhangú, de mégis változatos színpompájába.
Béka Szép ma nagyon idegesen ébredt. Hideg északi szél tombolt, a nap sem akart kelni. Farkasok és a varázsló is üvöltenek.
— Legalább az egyik megfagyhatna — morogta magában. — Kedves nejem is eldugta az üvegem — és ettől meg ideges lett.
Másnap a faluban nagy volt a nyüzsgés, vendégeket vártak. Béka nem várt senkit.
A varázsló kaján vigyorral a képén mászkált fel s alá.
— Ez valamit megint forral — gondolta Béka — jó lesz résen lenni.
Amikor Béka szép résen volt, akkor nem volt szép. Az unga-bunga ritmusos mozdulatai eltorzították egyébként gyönyörű vonásait. Figyelte az erdei fák susogását elnyomó gyerekzsivajt, a farkasok üvöltését elnyomó szél süvítését. Beleszagolt a levegőbe, és érezte, hogy itt valami bűzlik. A varázslót kezdte keresni és meg is találta a Dakoták vezéreivel. Arcukon könnycseppek, hajukban tollak. Valami baj lehet, nem egy síros népség.
Nemsokára megértett mindent. Béka neje egy csomó indián nőt terelgetett a sátor felé kölköstül. Béka tüntetőleg a sátor elé állt, de ügyesen kikerülték és neje még egy frissen zsákmányolt hólapátot is utána vágott, csupán szeretetből. Béka sértve érezte magát, pedig ismerte nejét s annak kedvességét, de azért mérgében letépett egy darabot a privatizált Lupusz patika bőrre írt alapító okmányából, rárajzolta a varázsló képét, kiszínezte, és összetépte. Megnyugodott, ez használni fog. Hosszantartó heves átkozódásának meg is lett az eredménye. A varázsló, már másnap ágynak esett. Majd gyorsan feltápászkodott és dühös tekintettel elsietett.
— A göthös Varázsló megint felbosszantott — panaszkodott Béka a kedvesének, aki tágra nyílt pupillákkal figyelte. – Persze, hogy megátkoztam és persze, hogy napokig nem volt magánál. Amikor utoljára fennjártam a Natawassaga river bejáratánál, az öreg Inuit főnök mindenféle varázsszerekkel látott el. És hirtelen egy gyorstalpaló tanfolyamot is végeztem átkozódásból. Erről nem tudott Ordaska, de most ráfázik. Olyan nyavalyát zúdítok rá, amitől úgy fog kinézni, mint egy háromlábú hintaszék gobelindíszítéssel.
Békának komoly tervei voltak. Szarvaska nem szerette a Béka terveit, mert mindig az unga-bunga rovására ment. Ilyenkor könnyes szemekkel verte Békat, és hevesen követelőzött. Béka engedett az erőszaknak és magáévá tette — Szarvaska gondolatait. Jobb a békeség. Végre nyugta volt, ezt zsebre is vágta, és már nyugodtan álmodozhatott.
— Csak nyugtával dicsérd a napot — dünnyögte Szarvaska.
Béka büszkén csapott a zsebire és sietősen elment. A varázslót kereste, aki az Úgyis Lenyúllak hivatal előtt átkozódva nézte a hosszan kígyózó sorokat. Békát látva, dolga támadt, de nem akarta elkapkodni, így elsietett. A közeli hegyekben aranyérre bukkantak és mindenki térképet és felszerelést vásárolt. Ki tud ellenállni a megtestesült sárga gonoszságnak, amit a Nagy Manitu pusztán a fehér emberek bosszantására rejtett a hegyekbe.
Béka egy darabig ellent tudott állni, hihetetlen állóképességre tett szert Szarvaska mellett. Úgy döntött, hogy meggazdagszik. Ő is aranyat fog mosni. A pénzmosás már egyszer bejött neki, de most újult erővel, határtalan lelkesedéssel és egy rozsdás lavórral elindult a hegyek közé. Szarvaska gyanakodva nézett utána, az öreg törzsfőnök is józanul rázta busa fejét. — Baj lesz ebből — gondolta. Ritkán gondolt, így komolyan kellett venni, és a gondolatoknak ára is volt. A törzs nyugodt napoknak nézett elébe.
A Fehérek között hamar terjedt a hír és megfelelő intézkedéseket vezettek be Béka Szép érkezése alkalmából. A Sheriffet a helyi plébános azonnali hatállyal Gólyának keresztelte és a faluban több házon is beszögelték az ablakokat. Béka szomorúan vette tudomásul és sértettségében egy rohadt krumplit vágott a Gólyához.
— Ez olyan, mint a Varázsló — gondolta és a továbbiakban nagy ívben elkerülte. Gyorsan elhagyta a települést, mert a „Béka ne várd meg a napnyugtát” felirat erősen idegesítette. Meredek ösvényeken haladt felfelé és minduntalan hátra pislogott. Szerinte követték, de csak néhány keselyű kóválygott felette. Ez sem nyugtatta meg.
Pár napi gyaloglás után érkezett a Go Home tó partjára, ahol végre megpihent. Gyönyörű sziklafalakkal körbevett tavacska rengeteg szúnyoggal, akik igazan lelkesedtek Béka érkezésén. Béka munkának látott és takaros kis alvóhelyet készített magának. Az esti tűznézésnél hiányzott Szarvaska a rengő kebleivel és a benemálló szájával. A moszkitók döngicsélése némileg kárpótolta ezért, de mégsem volt az igazi. Még csak egy hete jött el, de már honvágya volt. Persze ez nem lehetett az aranyláz megtorpedózása.
A hajnali napfény megtört sugarai már a közeli patak partján találták, ahol villámgyorsan dolgozott, mosta a homokot, és értő szemekkel kereste az apró, alig látható aranyszemcséket. Mint általában a szorgalmas és kitartó fáradozás, most sem hozta meg a várt eredményt. Béka igazán szép volt, de a kitartósságnak nyomait sem lehetett felfedezni benne. Sokat gondolkodott, és már a Varázsló is hiányzott neki. Egyszer csak hirtelen világosság hatolt amúgy eléggé félhomályos elméjébe, és a homlokára csapott.
Nincs itt arany, csak a gonosz Varázsló híresztelte el, hogy ő otthagyja kedvesét, Szarvaskát! A féltékenység sárga ördöge cikkázott pillanatnyilag nem éppen ép elméjében. Oh, micsoda csel, micsoda gonoszság! Ezért vigyorgott az annyit az utóbbi időben.
Béka földhöz vágta a rozsdás lavórt, dühösen átgázolt a patakon, és röptében megátkozta Szürke Farkas le- és felmenő rokonságát. Még a rozzant és szenilis főnökről is említett valamit, de a süvöltő szél és a farkasok üvöltése elnyomták az átkok artikulátlan foszlányait.
„Egész úton hazafelé azon gondolkodám, miként fogom szólítani rég nem látott Babám”. Dúdolta magában és kilométerenként újra megfente a csatabárdot. A Varázsló napjai is meg voltak számolva, de ez a szám még titkos volt Béka előtt is, hiszen nem volt egy matektanár.
Viszonylag gyorsan haladt a már ismert úton. Este tüzet rakott és éhesen meredt a lángok közé. Lelki szemei előtt látta Szarvaskát és a varázslót, amint kéz a kézben, később kéz a másban, majd közvetlen ezután más a másban összebújtak. Szemei szikrát szórtak, ami egy kiszáradt prérin igen csak veszélyes. Békát nem érdekelte a veszély. Béka tudta, hogy a harag rossz tanácsadó, de unga-bunga ügyekben nem érdekelték a tanácsok sem.
Hideg éjszaka volt, csillag is kevés, a hold is halovány. Fázott, összehúzta mellén a szarvasbőr inget és álomra szenderült. Már korán reggel hergelni kezdte magát. A „megölöm”, „felnégyelem”, „megskalpolom” szóösszetétel volt a leggyakoribb, amit hallani lehetett. Majd újra futásnak eredt. Pár napi vívódás, szökdelés és pofáraesés után érkezett a falu szélére, és egy magas fa tetején foglalt el figyelőállást. Éhes is volt, fázott is, de nem érdekelte, minden áron inflagranti akarta érni Szarvaskát a Töpörödött Farkassal, akinek a bőrére már előre megalkudott. Előre látta kiterítve a sátor előtt, és lelki szemei előtt naponta többször is beletörölte lábát. Mind a kettőt. Egyiket a másik után, mert elesett volna.
Alkonyodott, és Szarvaskát nem látta sehol. A Főnök és a Varázsló gyakran feltűnt teljes harci díszben — mert így nem volt kunszt feltűnni —, valamin nagyon vitatkoztak. Békát a kíváncsiság furdalta a sok bogár, pók és szúnyog mellett. Óvatosan leereszkedett a fáról, amit jobb helyen zuhanásnak hívnak. Béka a fűben kúszva közelítette meg a sátrat, mert nem tudott felállni az eséstől és óvatosan bekukucskált.
Szarvaskát látta, amint egyik kezével az ő Whiskys üvegét készült csókratermett szájához szorítani. Ezt nem bírta tovább, és visítva ugrott a sátorba. Szarvaska ijedtében lenyelte a dugót, párat prüszkölt, és megfulladt.
Béka nagyon mérges volt, mert így sosem fogja megtudni, hogy a Varázsló akarta-e megdugni. Szomorú volt, se Szarvaska, se Farkasbőr. Kámficsorodottan vetette bele magát az éjszaka sűrűjébe, és csörtető zajait csak a könyörtelen északi szél nyomta el. A farkasok bosszankodva hallgattak, már nem volt kinek üvölteni.
Béka eltűnt, és az indiánok is békében éltek, amíg ki nem irtották őket.
Legutóbbi módosítás: 2008.03.04. @ 20:00 :: George Tumpeck
