Tort ül a táj
a tél tetemén,
nyárfa rázza magát,
s levelet nevet az ágra.
Csillag nézi a rétet
titokban szerelmes
a domba, a fákba,
csókot kér, karját nyújtja,
de hiába,
hisz a tavasz
csak havat apaszt,
nem az ?rt.
Magok döngnek a földben,
világot álmod a lét,
s fennakadt a csend
az esti zajok hálójának
közepén.
Különös tavasz éj ez,
szavakká szövi magát
a vágy, s a télitájkép
tovább bontja
a fagyott felh?k fonalát.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: grim