A baba nagyot csapott pufók kezével a tejbegrízes tálba.
A nagypapa letörölte képéről a tejbegrízt. — Azé’ nem kéne annyira elkényeztetni ezt a gyereket — dünnyögte a menyének.
— Mi köze hozzá vén hülye? Inkább törődjön a maga dolgával.
Az öreg nem válaszolt, csak halkan maga elé dünnyögött, hogy tán igazsága lehet a menyének.
Kivett egy almát a kosárból; egy ráncosat. Az jó. Azt könnyű harapni.
Kibiceget az udvarra, majd az utcán a portája előtt lezökkent a kispadra s alig látó szemével végignézett a poros koratavaszi utcán.
Lassan elszunyókált. Álmában a muszka állásokat rohamozta, mikor egy hatalmas csapásra riadt. Először azt hitte, hogy golyót kapott, de csak az arra járó komája húzott botjával egy jókorát a padra. Nem messze, a templom legelőjén két hisztériás fejőstehén vitustáncba fogott.
— Alszunk? Alszunk öreg? Mint egy csecsszopó? — ordította, majd teleszívta a tüdejét és kihúzta magát, s büszkén körbenézett, mint egy kőszáli sas.
— A fene egyen meg Jani, egy frászt hozol az emberre — morgott az öreg, de azért arrébb húzódott, hogy barátja is melléje zökkenhessen…
— Öreg Józsi, becsináltál, hogy kidobtak? — mosolygott Jani a bajsza alatt, holott vagy tíz évvel idősebb volt, mint a barátja.
— Affenét! Már jó négy napja, hogy nem kellett gatyát cserélnem. Dacára, az a ringyó menyem, vén szarosnak nevezett.
— Ne vedd szívedre — s kihalászott a zsebéből egy laposüveg pálinkát. Megfontoltan húzott belőle egy keresztény slukkot, majd átnyújtotta a maradékot.
Józsi egy dicsértessékkel megköszönte, majd elkomorult az arca, mikor az üres üveget visszaadta.
— Te, Jani, én világgá megyek!
És a nyomaték kedvéért magabiztosan biccentett a fejével.
— A Veresi füzesbe, tudod innen tíz kilométerre van az a gazdátlan romos ház. Odaköltözöm, s a maradék időmet, amit az Isten még nekem szánt, ott fogom békében eltölteni.
Jani szeme felcsillant a kijelentésre és lelkesen tette le a magáét.
— Mit szólnál hozzá Józsi, ha én is veled mennék?
*
— Józsi bácsi, mire kell magának az összes pénze? — mosolygott rá kérdően a falusi postáskisasszony.
— Talán megint bikát akar venni?
Néhány paraszt mögötte halkan összeröhintett, mert emlékeztek rá, hogy az öreg két bikát vásárolt, holott csak egy tehene volt.
— Nagy természetű a tehenem. Mit tehetek? — intézte el a kíváncsiskodókat. Később már hagyták. Különben is, az ő pénze
— Tenyészbika helyett, magának kisasszony itt vagyok én, de ha tudni akarja, meglepetésre lesz a gyerekeknek – biccentette meg csibészesen a sapkáját s zsebébe gyűrte a köteg bankót.
*
Grűn boltja nem volt messze az állomástól. Közömbösen támasztotta az ajtófélfát és a porban fürdő verebeket bámulta. Unottan közéjük köpött, de eredménytelenül. Még véletlenül sem talált. A csivitelő társaság csak akkor húzódott arrébb, ha néha egy-egy lovas kocsi nyikorgott közébük.
— Shalom Grűn úr!
— Neked is Józsikám. Tán lányoknak való szalagot veszel? — kérdezte, mint minden férfikuncsaftjától. A viccei dacára, szerették a faluban, mert jóindulatú, barátságos ember volt.
— Egy koffer kéne, de nagy legyen, meg egy szíj is, ami átéri — mondta Józsi derűsen.
— Fagylajtot viszel benne a gyerekeidnek? – viccelődött Grűn.
— Nem, fülbevalót —, majd kifizette a tíz pengőt s kiballagott az állomásra. Ott megvette a másnapi vonathoz a bilétát Budapestre.
*
A helyi csendőrőrszobán az őrmester dühösen káromkodott, mikor az asszony bejelentette, hogy az apósa már két napja eltűnt.
— A rosseb egye meg, hát nem tudtatok rá vigyázni? — de véletlenül felpillantott a falon függő feszületre s zavartan keresztet hajított magára.
*
A vonat elindult Budapestre. Józsi kiszállt a tömött kofferjával az első állomáson, ahol már Jani várta. Ő már éjszaka nekiindult kertek alatt koromsötétben, egy dagadt hátizsákot cipelve. Délutánra járt, mire kiértek a bozótosba anélkül, hogy valaki is látta volna őket. Mire komótosan kipakolták a cókmókjukat a romos tanyán, lassan rájuk esteledett. Jani meggyújtotta a petróleumlámpát, aztán békésen, megelégedetten a jól végzett munka után nekiálltak szalonnázni. Jani időnként megdöntötte a demizsont jobb híján, Józsi kegyeletből, inkább felesége kedvenc poharából ivott, amit még Karlsbadból hoztak haza nászútjukról vagy fél évszázada. Most újra úgy érezte, mintha az asszony mellette ülne, majd váratlanul elmosolyodott.
— Jani, el tudod képzelni most a menyem képit? Talán éppen a konyhaasztalt nyalja dühében. Talán még a nyelvébe is megy egy szálka — vigyorgott a barátjára s kiköpött, de bakancsával illendően elkente a földön.
— Igaz kamerád vagy Jani, hogy velem jöttél – szőtte tovább gondolatait; zsebéből dohányzacskót kotort elő, majd cigarettát sodort magának.
— Egyedül rohadt, de még mindig jobb így élni, mint egy gyűlölködő családban, kik alig várják, hogy feldobd a talpad. Így, hogy ketten vagyunk, már jobb. Talán valamelyik éjjel, elhozom a kutyát is, akkor már hárman leszünk.
Jani egyetértően bólintott.
— Józsi, aszondod jó, hogy veled jöttem. Te maradtál volna a helyemben, ha a szeretteid korbácsnyéllel vernének, csupáncsak azért, mert véletlenül leégett a pajta? Na, rendben, lehet, hogy elaludtam a szénában. A cigarettám meg lehet, hogy nem. De a fene egye meg, végül is a pajta még az enyém — elkomorult az arca s a földre bámult. Ott, éppen egy hanyatt esett bogár igyekezett kétségbeesetten talpra állni, de apró lábaival hiábavalóan kaszálta az eget. Jani odahajolt a sámliról s visszafordította a szerencsétlent. A boldog bogár, köszönést felejtve, fürgén eliszkolt hazafelé. Hirtelen ötlettől felcsillant a szeme.
— Te Józsi! Mit szólnál egy disznótoroshoz?
— De a disznód még él!
— Holnap levágom a nyomorultat! — csillant fel Jani szeme.
— Éjjel hazamegyünk, és úgy csináljuk, hogy meg se nyikkanjon.
— Ez nem megy — nevetett Józsi.
— Nincs a világon olyan hentes, aki úgy vágja el a disznó torkát, hogy még röffenni se tudjon. Talán, ha éteres zsebkendővel lepnénk meg. De ez se megy. Honnan szerzünk étert? — legyintett lemondóan.
*
A faluban a két öreg eltűnése hatalmas port vert fel. A helyi cserkészcsapat, az önkéntes tűzoltóegylet, a dalárda és a falu apraja-nagyja átfésülte az egész környéket.
Grűn úr volt a leghangosabb, mikor a bozótosban a botjával csapkodva néha véletlenül a lábára suhintott. Az iskolaigazgató aznapra tanítási szünetet rendelt el s kivezényelte a tanulókat erősítésnek. Lassanként egy majálisba fordult az egész akció. Az asszonyok harapnivalót és italt hoztak a segítőknek, kik délután már nótáztak is. Mindenki nagyon örült a felhajtásnak, kivéve a rokonok. Már csak az eltűnt pénz miatt is.
*
Három hónappal később a Magyar Királyi Csendőrség, a két öreg aktáját eredmény nélkül lezárta.
Csernai úr, a sekrestyés volt az egyetlen, aki tudta, hogy a két szökevény a Veresi füzesben éldegél. Hetente egyszer a sötétség beálltával, kiosont a kertek alatt a házból, s kitalicskázott a heti proviánttal a két kamerádjához.
Annak idején a Nagyháborúban, együtt jártak a minszki legénységi kuplerájba.
— Az ilyesmi kötelez.
*
Egy kora nyári éjszakán, kíváncsi csillagok bámultak le Csernai úrra, ahogy az óvatosan a pocsolyákat kerülgetve tolta talicskáját a berekben. Ahogy a bozótosban gunnyasztó házhoz ért, becaplatott, majd lerakta a válláról a zsákot, amiben hagyma, krumpli, szalonna, bor s miegymást szorongott. Agyistent se mondva szusszantott egy verset, majd leroggyant a háromlábú sámlira.
— Hogy van Józsi? —, de válasz nélkül is tudta, volt szeme, hogy barátja éppen halállal társalog. Jani egy darabig nem válaszolt a sekrestyésnek, de aztán halkan, hogy a haldokló ne hallja odasúgta neki: — Jó, hogy megjöttél. Igazán nem tudom, mit csináljak vele. Tegnap kezdődött az egész. Vért köpött. Erre a hátamra vettem, de olyan nehéz volt, rögtön elestem vele.
— Mi az, hogy elestél? — nyitotta fel Józsi a szemét s erejét összeszedve fél könyékre támaszkodott.
— Még fel se tudtál emelni — hörögte. Homlokáról izzadság gyöngyök gurultak le végig az arcán, majd erőtlen visszazuhant a szalmazsákra.
Csernai mint egyházi ember döntött. Nagy nehezen kicipelték barátjukat a ház elé. Kétszer is felborították talicskástól, míg sikerült beemelni.
Már nem messze nyikorogtak a falutól, mikor Józsi ismét magához tért.
— Mennyi pénzünk maradt? — kérdezte
— Öt pengő — válaszolta Jani
— Jó kis kaland volt. Kár, hogy vége — Csibészesen rájuk nevetett. Köhögött egy sort, de a vérrel az állán már nem is törődött.
Jani csak izzadva tolta a talicskát. Majdnem beleszaladt az út menti árokba, mert öreg szeme bepárásodott. Azért ö is mosolygott, mert ha utánagondol, tényleg egy jó kis hecc volt, de közben nyelte könnyeit.
Csernai, a sekrestyés egy idő után levette a kalapját.
Legutóbbi módosítás: 2008.03.12. @ 09:52 :: kisslaki
