Nem vagyok nélküle, csupán árnytömeg,
Kit könnyedén felkap a lenge kis szél,
Vitorlába csapva ha indul egy este
S szerelmes szavakat messze kísér.
Szirének mellett suhan el hangtalan,
Csak a hullámzó víz mutatja útját,
Süvítve zeng régmúlt dalokat,
Festve az égre pompázó szivárványt.
De ha megpillantlak téged lopva és titkon,
Csont n? az árnyban, vér az erekben,
S ha hallom, hogy szerelmed másnak dalolod,
Halkan illanok be emberi testedbe.
Nem félek, látod? Hisz mindig enyém leszel,
Lelket a lélekb?l ki nem téphetel!
