hallgatag az isten
s míg csendjével tölt?dnek sorra
a kupolás imák
a könyörg? világ
zilálja sebz? szilánkokra ?ket
reménytelen
hiába tépitek az agyagot
mélyén
rejtett formák után vájva
az arc fedett
és az is marad
hiába sebzed a márványt
keblekért csaholva
a tömb mi rejti dermedt marad
minden szirten nem teremhet szobor
csak vigyorgó torzók
léted peremén
lám, hogy sorakoznak
hiába öltesz magadra vitorlát
a szél sem fogad
s a vihar nélküled tombol
és kongatja a harangokat félre
kötéltelen
mily szánalmas
mily gyenge vagy
a tengerbe szórom hát
a szirmokat
áldozva az elszalasztott viharoknak
