Nyár volt. Amolyan dühöng?fajta meleggel, ami az ember feje tetejére ül. A vekeri tavi camping mögötti füves területen már gyülekeztek a „csövesek" és a zenét szeret?, a területre minden vasárnap kijáró városlakók. Satya a hátán feküdt, feje Timi ölében. Timi az unokatestvére volt és itt futottak össze a koncert el?tt. Satya délre már túl volt tíz üveg sörön, és így nem csoda, hogy álmosan bámult ki Timi öléb?l. István röhögve kommentálta a Matyi által hozott plakátot.
Emlékkoncert XY azaz Galamb emlékére,a KISZ helyi alapszervezete rendezésében, a VIT jegyében. Szerencsétlen Galamb hányna, ha ezt olvasná. Soha a KISZ közelébe se ment. Legfeljebb ha KISS-t hallgatott, de ott nem Hagymási elvtárs volt a frontember hanem Gene Simons. Méghogy rendezik, a mocskok, kaptunk két láda Sztár narancsot, meg a színpadot. Még a hangosítást is Béláék csinálják az IPK-ból. Ez a hülye Satya még az ücsit is elcserélte arra a rohadt sörre. Most meg állni sem tud, szép kis koncert lesz.
Kovcsi lépett oda a másik fellép? zenekar énekese. Azt akarta tudni, hogy hol pakolhatják le a hangszereiket. István gúnyosan felelt az amúgy túlbuzgó hírében álló fiúnak.
Nem vagyok a road-od öcsém. Kérdezd meg Hagymási elvtársat, úgyis ? itt a binyekáresz.
– De nagy paraszt vagy te Pisti – mondta Kovcsi, közben Satya feltápászkodott a lány öléb?l és így szólt.
– Kovcsi, öcsém ne ugasss má'. Nem elég nagy ez a kurva tópart? Miért kell mindig intézkedni?
A sz?ke fiú nem szólt semmit, talán nem mert a hatalmas bicepsz? gitárossal szembeszállni, eloldalgott a színpad irányába. A színpadon már Hagymási elvtárs jópofásodott és pózolt a Pajtás újság fotósának, mint valami elcseszett rockker-utánzat az összegy?ltek hatalmas derültségére. A helyi színház üdvöskéje, mint m?sorvezet?, idegesen tépkedte a zsebkend?jét miközben Matyi lapogatta a hátát megnyugtatóan.
– Vadászik a kis tahó! – mondta Satya Istvánnak a lányt simogató kölyökre mutatva.
– És be is jön neki – válaszolta István mosolyogva, mert közben a színészpalánta is megsimogatta Matyi arcát. Hagymási elvtárs id?közben befejezte szereplését és a m?sorközl? felkonferálta az el?zenekart, utána futva menekült vissza Matyi kezei közé, mert az el?l állók hangos megjegyzéseket tettek sortba bujtatott formás fenekére. A Galamb halála óta énekessé el?lépett Eszter Satya nyakába kérezkedett, hogy jobban lássa az el?zenekar énekesét. István kajánul így szólt.
– Ennek mindig rajongani kell. Csak ne ezt a tahót bámulná – mondta Kovcsira gondolva. Matyi végre elengedte a kis színészt és hátrajött a többiekhez. Jóféle konyak volt a kezében. Satya egyb?l ledobta Esztert.
– Nem iszol seggfej – üvöltötte István és elvette az üveget Matyi kezéb?l.
– Timi, csak a koncert után adhatod oda ennek a két nadájnak – Timi komolyan bólintott és meghúzta az üveget, mire Satya és Matyi egyszerre sóhajtottak, de nem mertek vitába szállni a vékony fiúval. Félóra múlva lekászálódott a színpadról az el?zenekar. Addigra már úgy kétezer ember gy?lt össze a vekeri tó partján. Hagymási elvtárs odament a színpad mögött sorakozó fiúkhoz.
– Aztán nem heccelni a tömeget gyerekek – mondta kenetteljes vigyorral a pofáján, és közben a campingban gyülekez? mintegy ötven rend?rre mutatott.
– Persze, persze Hagyma elvtárs. – Vetette oda flegmán Satya és feldübörgött a színpadra.
– Hagymási, az istenfádat! – Hallotta maga mögött a funkcionárius dühödt hörgését.
– Mindannyian tudjuk kiért jöttünk ma ide – szólt a mikrofonba István. A tömeg felhördült és hangosan ordítva mutatták Galamb jelét. az imára kulcsolt kezeket. István bólintott, Matyi beütött a dobver?kkel és elkezdték a Fekete Macska bluest.
A színpad mell?l Hagymási elvtárs aggódva nézte az egyre ?rültebben gomolygó tömeget és intett a rend?rparancsnoknak. Az odament és vigyázban állva hallgatta a mini-diktátor szózatát.
– Parancsnok elvtárs! Ha a tömeg bármerre elmozdul, vagy rendszerellenes megnyilvánulásokat tesz, azonnal beavatkoznak! Megértette?
– Megértettem titkár elvtárs!
Egy óra múlva István intett, hogy az utolsó szám következik. Odaállt a mikrofon elé és beleüvöltött
– Na most figyelj Galamb, érted szól a Búbánat blues!
A tömeg ordítva próbált közelebb menni a színpadhoz, miközben felhangzott a kedvelt dal. Szerencsétlen sorkatonák, akik a kordont adták, fejvesztve menekültek a színpad el?l. Satya gitárját magasra emelve, röhögve rugdosta le a színpadra mászókat, a cuccot féltvén.
Ekkor elszabadult a pokol. Két oldalról a közönség közé rohantak a gumibotjaikat lóbáló rend?rök és csapkodni kezdték a tömeget. Eszter döbbenten elhallgatott és a valószer?tlen látványt bámulta. István hangosan ordítva a mikrofonba, kérlelte a rend?röket, hogy hagyják abba a brutalitást. Satya és az id?közben a dob mögül el?bújt Matyi, nem tör?dve a cuccal a színpadra húzgálva mentették az embereket. Satya meglátta Timit lebénulva egy rend?r el?tt, hangosan felüvöltött és a tömegbe vetette magát. A döbbent rend?r nem is látta, honnan jött a hatalmas füles, csak térdre rogyott. Satya felkapta Timit és utat törve két ugrással a színpadon termett. Hátrahagyva a felszerelést, a zenekar a hátsó lépcs?n lerohant a vigyorgó Hagymási elvtárs mellett. István futás közben mellbe taszította az irodavitézt, és azt üvöltötte.
– Állítsa le, maga állat!
Hagymási er?t vett magán és felmászott a színpadra. A törmelékb?l el?kotort egy mikrofont és üvöltve parancsot adott:
– Most már megnyugszunk, ugye, elvtársak! A VIT szellemében kérek mindenkit az ellenállás megszüntetésére. A rend?r elvtársakat kérem a gyülekez?helyre!
Tizenhat sebesült ember, többnyire fejsérültek és a zenekar felszerelésének jelent?s pusztulása lett a mérleg.
– Soha többé nem játsszuk ezt az elátkozott zenét – mondta István. – Mindig történik valami a Búbánat blues alatt. El?ször Galamb hal meg aztán ez a dúlás! Szomorúan simogatta meg a törött Fender nyakát…
Legutóbbi módosítás: 2008.03.10. @ 10:12 :: Orosz T Csaba
