A színpa
A színpadon kicsit balra egy öregasszony.
A színpad sötét, csak ?t látni. Fehér ruhában, fehér hajjal hintázik a fehér hintaszéken. Ölében egy hosszú, fehér sál, mely egész hosszan kígyózik a padlón. A hölgy elmélázva kötöget. Kicsit jobbra egy emelvény. Egy kedves kisfiú jelenik meg, labdával. Feláll az emelvényre, és onnan pattogtatja a labdát a földre. Egyszer az öregasszony lábához gurul, mire ? felnéz a kisfiúra, elmosolyodik, s folytatja a kötést, valamivel vidámabban. A kisfiú egy darabig nézi, majd leül az emelvény szélére, és elsírja magát.
Egy er?s test? férfi jelenik meg. Megfogja a labdát, és odaadja a kisfiúnak. Az hüppög, majd elveszi, s az emelvény tetején játszik tovább. Ezt mind némán, csendben, zene nélkül.
Az asszony köt, a férfi az emelvény körül sétál, és nézi a kisfiút, aki most megint elejti a labdát, mely legurul a színpadról.
Minden lemerevedik.
Egy gramofonlemez recseg? hangja szólal meg, mire az öregasszony felnéz, majd köt tovább.
A férfi a labda után indul, keresi, a kisfiú azonban a labda fölött elréved.
Egyenesen áll az emelvényen. Arckifejezése egyre rémültebbé válik, hátrál pár lépést, majd sírásra görbül a szája és elfut.
A férfi megfordul, és kétségbeesetten kiállt utána:
– Hé! Állj meg! Ne menj el!
Az öregasszony feltekint, és álmodozón hallgatja a zenét.
A férfi hozzá lép:
– Nem látta? Nem látta? Elment…el…Csináljon már valamit!
De az asszony nem figyel rá. A férfi megrázza a vállát. A zene elhallgat.
Az asszony ölébe teszi a kötést, s szigorúan, mereven néz a férfire, aki egyre hátrál t?le:
– Nem… Nem… Nem… Nem! – és kifut a színpadról.
A gramofonlemez újra megszólal. Az asszony ismét folytatja a kötést, mosolyog.
Közben a férfi lassan, lehorgasztott fejjel visszajön. Odamegy az emelvényre, végigsimítja ujjait a szélén, elmosolyodik, majd elkezd nevetni. Leül a földre, az emelvényre hajol és nevet. De nevetése hirtelen sírásba vált.
A zene elhalkul, s közben az öregasszonyt egyre halványabb fény világítja meg.
A zene elhallgat, mikor ? leköti az utolsó szemet. Ölébe teszi a köt?t?t, megszemléli m?vét, megkönnyebbülten sóhajt egyet, hátradönti a fejét, és a sálat a szemére helyezi. Hintázva elalszik.
Már csak a férfit látni, amint felnéz, rémülten feláll, körülnéz, és az üres hintaszékhez fut. Hitetlenül szemléli, tapogatja, majd beleül, s elkezd hintázni, miközben maga elé mered. Egyre vadabbul hajtja magát.
A színpadon dobogva átfut egy csomó ember. Utánuk egy nyikorgó talicskát toló férfi, amiben egy ember fekszik lelógó végtagokkal. Velük szemben megint átfutnak az emberek. Egy n? közülük fehér hálóingszer? ruhában kiválik, és futkároz a színpadon, mintha eltévedt volna. Két kézzel fogja a fejét, s rémülten tekinget jobbra-balra. Aztán elt?nik az emberekkel ellenkez? irányba.
Egy robbanás hangját lehet hallani, mire egy pillanatra teljesen elsötétül a színpad. Aztán a férfit látni a hintaszékben, amint a karját véd?n maga elé tartja. Kikukucskál, majd óvatosan leemeli a karjait. Körülnéz. Majd feláll, és körbejár a színpadon egyre gyorsuló léptekkel, majd az emelvény el?tt hirtelen megáll, meglepetten felnéz, és elneveti magát.
Körbejárja az emelvényt, és megtalálja a labdát. Tapogatja, szagolgatja, elejti, és a labda pattogva elgurul.
A férfi utána megy, ráül az emelvényre, s ejtegeti a labdát, ami mindig visszapattan. Pattogtatja.
Feláll az emelvényre, s onnan pattogtatja a labdát a földre. Felnéz, felnevet. Élvezi a játékot. Egyre er?sebben üti a labdát, ami egyszer csak elt?nik a színpadról. A férfi utána néz, leül, s mint a kisfiú elkezd sírni.
Majd lassan felnéz, kicsit hüppög, s elréved a labda fölött. Elhallgat.
Egyre ijedtebb az arckifejezése, egyre csúszik hátra, míg leesik az emelvényr?l.
A gramofonlemez újra megszólal.
Egy üres hintaszéket és az emelvényt látni, s a halkuló zene közben legördül a függöny.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: Péri Györgyi
