Hideg van.
Fázom.
Sz?köl újra
a régi magányom.
Hideg van,
s didergésem mögé
nyirkos, ködös ?szök
sorakoznak,
s döngetik az évek után
épített vaskapukat.
Hideg van.
Nagyon.
S míg a kád
melegében nyugszom,
a régi ?szök szétterülnek
egész testemen,
így fájdalmam a múlt
avarja alá rejthetem.
Igen.
Meleg volt.
Akkor.
Talpig fehér lebegésben
hittem,
hittem kétszer is
a fehérben,
hogy én is elérem.
Reményem, hitem színes
avar alatt pihen,
nem található.
Hideg van.
Igen.
Ez vagyok én,
e kemény, nyirkos,
jéghideg takaró,
s bár fázom én is idelenn,
ez vagyok én,
igen.
S fáj a jó szó: karó.
Én télen születtem.
Egy fagyos, szürke télen.
Legutóbbi módosítás: 2008.03.13. @ 21:09 :: Péri Györgyi
