A hold felfele lépked az égen,
az éji eső fáradtan dúdol a sötétnek,
hol egykor kacagó csillagok
tapadtak ablakomra,
most sarokba dobott
szelíd éveim kuporognak.
Tudod Anyám…
ha itt lennél most velem,
látnád, a keresztúton állva
oly’ kicsi már minden,
a múlt, hátán vonszolja
derengő emlékeid utánam.
Hangod keresem bolyongva,
könnyeim az idő koptatja,
árnyak közt búvik álmod,
múltad előttem konokul tagadod.
de nem vagy itt…
s én fehérvászonra gyűröm
az elkopott, hangtalan szavakat,
de tompán a mélybe zuhanva,
két hang közt a sóhajok
a reszkető fényben újból meghalnak…
Tudod Anyám…
ha itt lennél most mellettem,
nézném, ahogy puha álmaiddal
játszik a gyűrűző idő keze,
s ráncaid széppé mélyülve
simogatnák fáradt lelkedet.
Gyengéden ellopnám neked,
mit előlem eddig rejtegettél,
s mit elvesztettem egykor érted,
benned újból meglelhetném.
de nem vagy itt…
s én az ürességtől kongó világban
üvöltöm kérlelhetetlen hiányod,
eltévedt reggelek zugaiban keresve,
még halkan suttogom
málló falakba karcolt neved…
Mint földre bukott szárnytalan angyal
az izzó hajnal szétterül az égen,
csak az ébredő reggel sziluettje
zuhan zokogva karjaimba,
most két kezemmel temetem el arcod,
a lábam előtt széttört képkeretbe…
Legutóbbi módosítás: 2008.03.02. @ 22:20 :: Szilágyi Hajni - Lumen
