Takács Dezső : Mezítlábas mennyország I.

Nyomtatás

A szeptember végi nap aranyló sugarai jótékony melegben fürdetik a tájat, a hűségben megvénült nyár még kapaszkodik. Az Ogradistyében és a Kinepistyében bodorodnak a szőlőlevelek, gyűlik a cukor a fürtökben. A Száraz-ér neanderes völgyében máskor hűvös és kirekesztő magányba burkolódzó zártkertekben, felpezsdül az élet. A vizesárokkal erősített, tüskés élő sövénykordont áttörő utakról, napközben a csősz félrehúzza a girbegurba akácból készült sorompót, szabad átjárást biztosítva ezzel, a jövő menő szekereknek. Takarítják a kolnákat, mossák, javítják a kádakat és a hordókat, készülnek a közelgő szüretre.

Az utakon napraforgótányérokkal megrakott, magasított oldalú, lovas kocsik döcögnek, az árokpartokon sárgán virít a gyújtoványfű. Este egyik másik udvaron összegyűlnek a szomszédok és beszélgetés közben, rövid botokkal pergetik a száraz tányérokból a csíkos szemeket.

A kezdeti döccenők után, az iskolákban már gőzerővel folyik a tanítás. Lázár gyorsan összecsapja az írásbeli feladatokat, majd szokása szerint, egyszer elolvassa a feladott leckét, szakaszonként memorizál. Összepakol, becsatolja a disznóbőr aktatáskát és becsúsztatja az asztal alá. A lépcsőre érve nagyot nyújtózik a délutáni fényben, kiáll a kapu elé. A törzshelyen, az út ipszilon alakú elágazásának belső karéjában, a Huszárék előtti gyepen még nincs egy lélek sem. Úgy látszik Huszárra mély hatást gyakorolt az a két atyai nyakleves, amit tegnap a tanulás helyetti pingpongozásért és az elpattant labda keresése kapcsán összetört tetőcserepekért kapott. Viszont ahogy egy villanásnyi időre, balra kapja a fejét, azonnal feltűnik neki a Kallós bolt előtt támadt szokatlanul élénk mozgás. Két alak vágtázik felé a széles járdán, nyomukban a kockaköves úton, egy K-25-ös zetor pöfög, a traktoros az öklét rázza, s úgy tűnik, mond is valamit. Mikor közelebb érnek, Lázár felismeri Cucit és Bütyököt, a körülményekből, pedig arra következtet, hogy ezek bizony menekülnek, még hozzá a traktoros elől. Elhaladnak előtte, int nekik a szemközti oldalból, de észre sem veszik, csak nyargalnak tovább. Elérik az utcasarkot, átvágnak az úttesten, egy lendülettel átvetik magukat a hosszú deszkapalánkon és behuppannak az öreg Harmaték kertjébe. A traktoros megáll, még fenyegetőzik egy kicsit, de látja, arra már nincs esélye, hogy elkapja őket, így tovább zakatol.

Nem nehéz kitalálni, hogy a két bajnok most átlép a kert hátsó kerítésén a temetőbe, s kijönnek a Gödrösök felöli kapun. Elébük megy.

— Belétek meg mi a rossz nyavalya ütött? — kérdi, mikor szembe találkoznak.

Bütyök prüszkölve vihog, még nem bír megszólalni, nagyokat nyel. Cuci mérgesen bök felé egyet a levegőbe.

— Ez az idétlen gesztenyével dobálódzott, s véletlenül fejen találta a traktorost. Na, menjünk, nézzük meg Huszárt!

Elindulnak. Útközben Bütyök húz néhány kortyot a közkútból, még mindig idegesen röhögcsél, de már kezd magához térni.

Huszár a második ablakon dugja ki a fejét, kábán hunyorog a fényben, a kék csomagolópapír borítású könyvet, az ablak párkányára teszi.

— Na, mi van, hogy állsz? — kérdezi Cuci. A kérdés egyrészt a tegnapi fülesek esetleges utózöngéire, másrészt a tanulásra vonatkoznak, de Huszár csak az utóbbi vonatkozásában veszi a lapot.

— Gyötröm magam itt ezzel a baromsággal, de semmi értelme, nem jutok vele semmire.

— Mit tanulsz?

— Mit, mit? Történelmet.

— Á, a történelmet nem tanulni, hanem csinálni kell. Nézd meg Bütyököt, már ma is alakított egy kicsit rajta.

— Mit műveltél már megint, te szerencsétlen? — néz Huszár, vallatóan bütyökre.

— Mit műveltem volna? Nem műveltem semmi különöset. Leütöttem egy traktorost.

— Hát komolyan mondom, te tisztára megőrültél. Mi lett vele?

— Kivel?

— A traktorossal, te gyagyás.

— Ja. Az elhúzta a csíkot.

— Ha már úgy sem megy a tanulás, gyere ki, azután leülünk, kártyázunk egyet — javasolta Cuci.

Mire Huszár nagy nehezen kikászálódott a kártyával, megérkezett Márkus Miska is, átszellemülten majszova a jobb kezéből lelógó, tekintélyt parancsoló méretű, cukros, zsíros kenyeret. Általában bornyút, hatvanhatot vagy zsírt szoktak játszani, most az utóbbi került sorra, akasztóra ment a tét. Szép sorjában futottak a lapok, Lázárnak már megvolt az akasztófája, sőt, a kötele is, de Bütyöknek sem lehetett panasza. Ott loholt Lázár nyomában. Közben szép lassan gyülekezett a csapat, előbb a két Mocsári jött, majd szinte egy időben érkezett Kotász Jani és kezében az esetében úgy szólván elmaradhatatlan szódásüvegekkel, Dés Jancsika. Jancsikát a keresztszülei nevelték s neki kellett ügyelni arra, hogy keresztapja szódásüvegei lehetőleg soha ne ürüljenek ki. Ez persze nem mindig sikerült s a sikertelenséget soha sem úszta meg büntetés nélkül.

Épp végzett Cuci az osztással, amikor éles motorhangra lettek figyelmesek. A hang a Nagyutca felől jött ezért minden tekintet arra irányult. Ketskeméthi karnagy úr közeledett nyílegyenesen feléjük, kerékpárját dongó motor hajtotta, így neki csak a fékezésre és a kormányzásra kellett összpontosítani. Ez esetben azonban ez nem sikerülhetett neki maradéktalanul. Kerékpárjának kormányára ugyan is, jobbról és balról egyaránt, egy-egy 20 literes, vesszővel befont demizsont akasztott. Így azután a kormányon nem lehetett fordítani, pedig már éppen ideje lett volna. A következő másodpercekben legurult a töltés lejtős oldalán, majd fékezés helyett kétségbeesett:

— Hopp, hopp, hopp. Hopp, hopp, hopp — kiáltásokat hallatva, átszáguldott az ijedten szétrebbenő kártyázók között s végezetül nekivágódott Huszárék, főutcát keresztben lezáró házának. A jobboldali demizson összetört, 20 liter bor elfolyt, az első kerék megnyomorodott, a kisgyepi csapat viszont egy felejthetetlen élménnyel gazdagodott.

Eltartott egy ideig, amíg a csapat magához tért a sokkból. Nevetni ott hirtelenjében, nemigen mert senki, végtére mégiscsak baleset volt, ráadásul tanárfélével történt. Többnyire sajnálkoztak, volt, aki a karnagy, volt, aki a bor, volt, aki mindkettő miatt, de később, mikor az öreg már hazacűgölte mindazt, ami a szerelvényből megmaradt, kibuggyant a csapatból az egészséges röhögés.

— Hát, ami azt illeti, ma reggel érdemes volt fölkelni. Máskor ennyi baromság egy hónap alatt sem történik velünk és még nincs is este. Mindenesetre neked azt javaslom Bütyök, ha nem feltétlenül szükséges, ne is mozdulj meg a nap hátra lévő részében — jegyezte meg Lázár.

A kártyázást ilyen lelki trauma után már lehetetlen volt folytatni.

— Mennyünk a gyepre focizni — javasolta Kotász Jani, s már pattogtatta is labdáját.

— Mennyen a halál. Ellenkezett szokás szerint Huszár. Fáj a derekam, a lábam is, fáradt vagyok, mint a kutya és egyébként is utálom a focit. Hagyjatok nekem békét attól a vacak bőrtől.

Egy darabig ment a kérlelés az unszolás, végül ketten megfogták a karját, felhúzták a földről egy harmadik meg mögé állt, és folyamatosan lökdöste. Így vonult a csapat a háromszög alakú gyepes tér közepére. Ott megálltak és Cuci hosszú viszont cseppet sem érdekes előadásba kezdett.

— Figyeljetek. Mint tudjátok, hamarosan meccset játszunk a Kakas-telepi csapat ellen. A találkozót Sneider Dodi szervezi, aki most még a telepen lakik, de hamarosan beköltöznek ide a nagyutcára. Lehet, hogy már velünk fog játszani

Itt némi hangzavar keletkezett.

— Ki a fene az a Dodi?

— Mit akar itt? Én nem hívtam ide, lehet, hogy nem is tud focizni.

— Te se, de most nem ez a lényeg — vág közbe Cuci. — Edzenünk kell és elő kell készíteni a pályát. Úgyhogy mától kezdve vége a cél nélküli játszadozásnak, gyakoroljuk a passzokat, a labdalevételt, a fejelést és a kapura lövést

— Jó. És focizni mikor fogunk? — aggályoskodik Márkus Miska, egyszerűsített nevén Mömö.

— Na, ez az — kap az alkalmon Kotász Jani. — Ha nem kezdünk játszani, elhúzok a Szabadság utcába a focival együtt.

— Ne legyél már ennyire oda a szaros bőröddel, ha elmégy, majd kihozza Lázár az övét, aztán kész — lép a vitába az éppen akkor érkező Gyüre Pali.

— Az enyém az öreg Grubernél van, még nem varrta meg. Szerintem most focizzunk egy kicsit, azután majd később gyakorolunk — javasolta a mindig kompromisszum kész Lázár.

Ebben végre kiegyeztek. Cuci és Kotász a két nagy ász, csapatot választott magamögé és kezdődött a játék. Kotász és Dés Jancsika összeszokottan háromszögezgettek, míg a másik oldalon Mömö azzal ölte az időt, no meg a többiek idegeit, hogy kacifántos cselek közepette, kötényt adjon Lázárnak. Ha ez olykor sikerült neki, elkapta a fulladozó nevetés és rögtön el is vesztette a labdát. Nem csoda hát, hogy Kotászék hamarosan már két góllal vezettek. A helyzeten átmenetileg az javított, hogy Mömö anyja kiállt az éppen szemben lévő kiskapuba. Jobb kezében összefogva tartotta a két üres vizes kantát s bal kezének heves hadonászásával kisérve, kiabálni kezdett.

— Misi, eriggy vízé’!

Mömö ettől, mint mindig, most is dührohamot kapott.

— Hagyjál békén, nem megyek. Menjen Apa! Úgyse csinál semmit.

— Nem elég, hogy téged megcsinált? — csapta le a magas labdát Mocsári Miki.

— Jobban járunk, ha kisszéket csinál helyette — toldott egyet a szövegen Huszár.

— Na! Gyere, gyere! — hallatszott a kiskapuból.

Mömönek már habzott a szája, de nem volt más hátra, a cickafark virágzatait rugdosva, nagy morgások kíséretében elindult az anyja felé.

— Persze, a Fatert már megint biztosan a kocsmában eszi a fene, vagy már tök részegen döglik benn, nekem meg még focizni se lehet. A rohadt életbe! Egyszer úgyis itt hagyom ezt az egész lepratelepet, hogy csapna bele a mennykő! Mire átugrált az aprókővel nemrég megszórt, s így meglehetősen érdes makadám úton, már valóságos csokrok gyűltek össze lábujjai között a cickafarkból.

— Na végre — sóhajtott egy nagyot Cuci. — Most már legalább lehet normálisan játszani. Na húzzunk bele! Akció!

Mire Mömö visszaért a vízhordásból sikerült nekik kiegyenlíteni, majd ismét leáldozóban volt csillaguk. A vesztes pozícióból megint a ráadás csapattag, Márkus néni húzta vissza őket, amikor kötelénél fogva kivezette a kecskét a kiskapun.

— Misi, gyere! Legeltesd meg Micit!

Mömö most már tajtékzott, de azonnal nekivágott a küldetésnek. Rájött, ha alkudozni kezd, megint csak ő húzza a rövidebbet, az ő drága ideje fogy. Azért a morgás most sem maradt el.

 — Az a rohadt dög. Hogy dögölne már meg! Úgyis felakasztom. Vagy elvágom a nyakát, az biztosabb. — Átvette anyjától a kötőféket Mikor az bement, jó nagyokat rúgott a kecskébe, csakúgy csattogott mezítelen lábfeje. Ezután kikötötte egy lehajló ágú akácfához s már jött is vissza és kezdődött minden elölről. Miután Márkus mama újabb ötletekkel már nem állt elő, saját csapattársai kezdték cukkolni Mömöt, hátha berág és hazamegy

— Miska, Anyád már biztosan megkente a cukros, zsíros kenyeret.

— Á dehogy, karikás krumplit sütött. Kösd át a kecskét, már minden levelet lerágott!

Hiába Mömö úgy belegabalyodott saját cseleibe, azt se tudta hol van. Időnként tengelye körül forgott s kuncogott a boldogságtól Nem lehet tudni, hogy Fenyvesinek, Sándor Csikarnak vagy inkább Machosnak képzelte magát, miután megátalkodott Vasas drukker volt, valószínű, hogy az utóbbi bőrébe bújt.

A szürkület alattomosan, alig észrevehetően hajtotta uralma alá a kisgyepet, végül a labdát szinte már csak sejteni lehetett, pillanatnyi helyzetéről leginkább puffanásai árulkodtak.

— Mömö szaladj, hozzál fokhagymát! Bedörzsöljük a focit, aztán szag után még játszunk egy kicsit — élcelődik végszóra még Kotász Jani.

Beesteledik, szétszélednek. Lázár mikor belép a konyhába, nekiesik a kék zománcos vizeskannának és a levert, rozsdás peremű födőből nagyokat nyel.

— Na, iszik már az állat — jegyzi meg anyja a háta mögül. Ez Lázárnak rosszul esik, de azután átfut az agyán, hogy Anyja biztosan egy újabb tüdőgyulladástól félti. A konyhában szétárad a sülő hagymásvér és kacsa töpörtő illata, odakinn kövéren ragyog a Hold.

 Másnap iskola után, Lázár villámgyorsan végzett az ebéddel és kiült táskájával a ház utcai lépcsőjére leckét írni. Nem a friss levegő és nem is a jobb megvilágítás miatt választotta ezt a kényelmesnek semmiképp sem minősíthető helyet. Innen szemmel tarthatta a Huszárék előtti gyepet, másrészt mivel anyja otthon volt, ha szem előtt marad, leckeírás után a házimunkák egész armadája szakadhat a nyakába.

Sajnos a gyepen már lézengtek néhányan, mikor ő még mindig a mértékegység váltást aprította ceruzájával, a számtan füzetben. Kisvártatva kivált közülük egy magosabb alak, s odajött hozzá. Lázár hamar rájött, hogy ő lehet az a bizonyos Sneider Dodi, akiről tegnap Cuci előadást tartott, s aki majd valószínűleg átáll hozzájuk. Dodi néhány érdemtelen felvezető mondat után diktálni kezdte a még hátralévő számtanpéldák megoldását. Lázár hirtelenjében nem értette mire ez a nemes, mondhatni már-már timúri cselekedet, mikor viszont a jótét lélek egyrészt a nővére felől, másrészt Gruber bácsi műhelyéből frissen kikerült focija iránt érdeklődött, egyből leesett a kétforintos.

— A történet nem rólam szól — állapította meg magában rezignáltan, annak viszont egyértelműen örült, hogy gyorsan és viszonylag csekély energiaveszteséggel túljutott a leckeíráson. A táskát becsúsztatta a folyosóra, ugyanezzel a mozdulattal kiemelte a már korábban odakészített, lapos focit, óvatosan behúzta a szürkére mázolt, legfelül színes üvegekkel díszített ajtót s már futottak is a többiekhez.

— Ezt még fel kell fújni — állapította meg Dodi.

— Kotász hol van?

— Biztos azt gondolja előbb edzeni fogunk, ezért csak később jön — okoskodott Huszár, majd bement s nemsokára egy biciklipumpa, egy darab drót és madzag társaságában jött vissza. Felfújták a labdát, majd a belső csöcsét a végénél jól elkötötték s visszahajtva a tövénél kapott még egy kötést. Nyállal bevizsgálták, s mivel nem engedett lehetett fűzni. Erre a célra a drótból csavartak fűzőt, s azt a lukakon sorban átbújtatva szépen behúzták a szíjat. Feszítettek rajta, majd a maradék szíjat elbújtatták.

— Na majd a nővéredet is így fogom befűzni — szólt oda Dodi Lázárnak, majd nagyot rúgott a labdába. Az szép egyenes gyertyában emelkedett a magasba, mikor visszaért feladója a lába végére ragasztotta. A tegnapi kétkedőket ez a mozdulat egy pillanat alatt meggyőzte, Lázár viszont úgy érezte az iménti megjegyzés, egy ismeretség kezdetén nem volt igazán szerencsés. Úgy döntött magában, Dodinak nem lesz keresni valója a nővére körül, sőt, ha majd megnő, ezért biztosan leveri a fejét.

Most már focizhattak volna, csak hogy Huszár továbbra is lusta volt, mint a dög, így előkerült a kártya.

— Úgy látszik, az emberek lassan sem változnak — nyugtázta magában Lázár. A hangulatát ezek szerint tisztára tönkre vágták.

Huszár, Cuci, Bütyök és természetesen az új sztár, Dodi verték a blattot, a többiek körülállták őket. Minden a szokott mederben ment egészen addig, míg egyszer csak Huszár már ütésre lendült kezéből el nem szállt a makkász. Szemei kidülledtek, nyelve előre csúszott, lélegzete bennrekedt. Üveges tekintetét követve mindenki az Aradi út felé fordult s egy pillanat alatt kiütközött rajtuk is a huszár-kór. Az úton tűsarkújában Medgyes Piri tipegett feléjük. Szabadon hagyott szőkésbarna haját hetykén lengette a szél, arcán virító kaján mosolya szavak nélkül adta tudtukra.

— Tudom, hogy bámultok taknyosok. Legeltessétek csak a szemeteket! Úgysincs esélyetek másra.

Ahogy tovább lépkedett, kivágott tűzpiros blúza alatt ütemesen rezdültek gyönyörű mellei, testhezálló fekete szoknyáját pedig gömbölyű csípői hintáztatták. Síri csend, a levegőben tapintható a feszültség. Aztán mikor Piri elérte a nagyutca széles járdáját, sóhajok szakadtak fel, Huszár gyomorból felnyögve vetette magát hátra a fűbe, kezéből széthullottak az addig még kitartó kártyalapok, a parti bevégeztetett.

— Mitől vagytok így oda? — szólalt meg elsőnek Dodi. — Nekem ennél sokkal jobb csajaim is voltak már.

— Ugyan már! — hurrogta le a többiek erőteljes támogatása mellett a közben befutó Kotász. — A kakastelepi gyeprágó Mariska mi? — Ezen aztán felszabadultan nevetett mindenki, a nevetgélést Márkus Miska szakította meg.

— Képzeljétek, mit láttam valamelyik délután.

— Na, mesélj! Tán a fater kezelésbe vette a Micit? — heccelte egyből Kotász Jani.

— Hülye szemét, szétverem a pofád, már tegnap is nagyobb volt a kelleténél, ami késik, nem múlik, hamarosan kihúzod a gyufát!

— Jól van már Mömö gyerek, most aztán piszkosul betojtam ám. Azért még nyomjál be pár kiló cukros zsíros kenyeret.

— Na, most mondjam, vagy ne?

— Mondjad, mondjad! — hagyták rá.

— Szóval kinn vagyok a hátsó udvarunkban. Tudjátok, onnan a garád mögül rálátni a temetőre. Egyszer csak bejön az útról egy fiatal pár. Beállnak egy tuja mögé, de úgy, hogy én ettől azért még tisztán látom őket. Elkezdik ölelgetni egymást, csókolóznak, s mint az őrültek tépik le egymásról a ruhát. A nőn már csak egy kis bugyi volt. Én nem bírtam tovább, majd megőrültem. Felugrottam a garád tetejére és elordítottam magam.

„Funyííííííííííí!” — Na ettől aztán észhez tértek, gyorsan felkapkodták a ruháikat és elmentek.

— Á, de nagy barom voltál, miért nem vártál még, volt szíved szegényeket megzavarni? — kérdezték egymás szavába vágva.

— Á, hagyjatok már. Addig is alig bírtam ki. A családfa majd lehúzta már rólam a mackó alsót.

— Gyerünk a kisgyepre focizni — zárta le a témát Cuci.

A forgatókönyv változatlan. Huszárt rángatni, taszigálni kell. A Cuci-féle hegyi beszéd most kimarad, de a választást nem lehet megúszni.

Dés Jancsika: — Válasszatok be engem is! — felkiáltással megragadta üvegeit és elszaladt a boltba. Kezdésre éppen visszaért, a két szódásüveget a hullaház hátsó fala mögött cseperedő nyárfa tövébe tette.

Indult a derbi, az erőviszonyok Dodi érkezésével kiegyensúlyozottak lettek, nem bírt egymással a két csapat. Huszár persze, hamar kimerült, egy hirtelen támadt, rossz ötlettől hajtva Jancsika egyik szódásüvegéből kezdte frissíteni magát. Az odarohant, igyekezett kivenni kezéből az üveget, de fel sem ért odáig. Könyörgőre vette hát a figurát, erre Huszár lespriccelte s mire az üveg visszakerült társa mellé, már félig sem volt. Megoldás lehetett volna, hogy Jancsika visszamegy a boltba, de ahhoz legalább egy forint tíz fillér szükségeltetett. Miután az se neki, se másnak nem volt, lehorgasztott fejjel elindult haza, gondolta jobb, ha minél előbb átesik az elkerülhetetlen verésen. Azt gyorsan meg is kaphatta, mert még a meccs felénél sem jártak, mire, ugyan most már csak egy üveggel, ismét megjárta a boltot, s egy Huszár felé elengedett — Remélem, elkap a szapora fosás! — felkiáltással, visszaállt a csapatba.

Mömö erőszakos kötény kísérleteinek az lett a vége, hogy alaposan összerúgtak Lázárral, ő sípcsontját fogva fél lábon ugrált le a pályáról, hogy azután a kapu mögül átkozza, az elkövető koszos bütykeit.

Éjjel rosszul aludt. Álmában hol Medgyes Piri mellei közt fuldoklott, hol meg Márkus Miska kötőfékét—vesztett kecskéje kergette túlvilági funyíííí, funyíííí kiáltásokkal. Reggel hulla fáradtan ébredt, kezdett ráérezni milyen lehet Huszárnak, aki ugye folyamatosan fáradt. Valószínű, hogy már eleve fáradtan született s az anyatejet is biztosan úgy spriccelték a szájába szódásüvegből. Mindenesetre ez magyarázat lehetne arra, hogy miért kapott rá — látszólag minden különösebb ok nélkül — szegény Jancsika üvegeire.

(folyt. köv.)