Nagyinak szeretettel
Kisfiúként, Duna mentén,
zöld lucerna földek ölén
csatangoltam.
Anyám anyja vigyázott rám,
fogta kezem, mosta ruhám,
s ennem adott.
Szoknyájától néha távol
szippantottam a világból
kíváncsian.
Megfürödtem napban, holdban,
s mint patyolat, tiszta voltam,
s cseng?hangú.
Megtanultam árral úszni,
cigaretta-füstöt fújni
pince mélyén.
Ha muszáj volt, verekedtem,
szép lányokért epekedtem
keser?en.
Évek hetykén így vonultak,
ott loholtam a nyomukban
kamasz fejjel.
Duna partján, mint hordalék
hever sok-sok régi emlék
gazdátlanul.
Anyám apja rég nem él már,
s megtört, özvegy nagyanyám
emlékezik:
szemében a régmúlt nyarak,
mint hebeg?, csalfa szavak
összefolynak,
s megsiratja unokáit,
a kegyetlen unokáit
magányosan.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Tombor Márton
