narancsszín lampion lóg az égr?l
fényfürd?t vesznek a fák
megenyhült a szigorú tél
belekékül még fagymosolyába szád
pár hónap és mivé lesz az ember
s a hátramaradók napok alatt
eldobhatatlan emlékek súlyát
cipelik mint zárka képét a rab
kifakult lampion lóg, lehull
lélekbe ivódik a terjeszked? sötét
szélben szálló pitypangbolyhok
egy út csendben véget ért
Legutóbbi módosítás: 2008.03.04. @ 11:42 :: Tóth Katalin
