Vogl Anikó : Shakespeare: Romeo és Júlia (2.5.) három magyar fordítása

Nyomtatás

William Shakespeare: Romeo és Júlia cím? drámájának egy rövid részletét, a 2. felvonás 5. jelenetének magyar szövegét vizsgálom Szász Károly, Kosztolányi Dezs? és Mészöly Dezs? fordításának részletes összehasonlításával.

A Romeo és Júlia forrásai, keletkezése és kiadásai

            Shakespeare 1595-ben írta a Romeo és Júlia cím? tragédiát. Nem állíthatjuk, hogy a történet maga az ? agyából pattant ki: számos el?zménye volt. „A baljós csillagzatú szerelmesek történetének egyes motívumai már epheszoszi Xenophónnál (i. sz. IV. sz.) felbukkannak. A Montecchi és Capelletti család viszályáról Dante is megemlékezik (Purgatórium, VI. 106.), a szerelem és a családi ellenségeskedés témáit Masuccio, majd Luigi da Porta egyesíti; az utóbbi már Veronába helyezi A két nemes szeret? történeté-nek (kb. 1524) színhelyét, s a két szerelmesnek a Romeo és Giulietta nevet adja. A következ? fontos lépést Bandello feldolgozása (1524) jelentette; Bandello novelláit Boistuau fordította le franciára, s ez a fordítás volt az alapja William Painter A gyönyör palotája (Palace of Pleasure, 1565-67) cím? gy?jteményének, amelyb?l Shakespeare több ízben is merített. A dráma f? forrása azonban Arthur Brooke 1562-ben megjelent költeménye, Romeus és Júlia tragikus története (The Tragicall Historye of Romeus and Juliet), amelyet Shakespeare szorosan követ." (Shakespeare: Romeo és Júlia, Európa Könyvkiadó, 127. o.)

            „A Romeo és Júlia 1597-ben jelent meg el?ször nyomtatásban. A kvartó (negyedrét) alakú könyvecske a színtársulat tudta és beleegyezése nélkül, kalózkiadásban került piacra … A hitelrontás ellensúlyozására jelentette meg a társulat 1599-ben a második kvartót, melynek forrása szerz?i kézirat lehetett … [kés?bb] további három kvartó kiadás került forgalomba. A fólió (félrét) alakú 1623-as els? összkiadásban a szöveget a harmadik és a negyedik kvartó alapján közölték. A modern kiadások a második kvartót tekintik hitelesnek; bár ahol erre okot látnak, más források alapján módosítanak a szövegen." (Shakespeare: Romeo és Júlia, IKON Kiadó, 8. o.)

A Romeo és Júlia magyar fordításai

            „1839-ben jelenik meg a tragédia els? teljes fordítása, Náray Antal munkája … A pesti Nemzeti Színházban 1844. április 17-én játsszák el?ször a drámát, Gondol Dániel fordításában. … Els? felvonásából Pet?fi, Vörösmarty, Arany János és Gy?ry Vilmos fordított részleteket; Gondol szövegét a Nemzeti Színházban 1871-t?l kezdve Szász Károlyé váltja fel. A Belvárosi Színház 1946-47-es el?adásain Kosztolányi fordításában adták a drámát (s ezt közölte a Franklin Társulat 1948-as kiadása is). A Madách Színház 1953-ban Mészöly Dezs? fordításában t?zte m?sorára." (Shakespeare: Romeo és Júlia, Európa Könyvkiadó, 128-129. o.)

A 2. felvonás 5. szín rövid tartalmi összefoglalása

            Az 5. jelenet az utolsó el?tti a 2. felvonásban. Komikus szín, csakúgy, mint az el?z? (2.4.) Az 5. jelenet szerepl?i a Dajka és Júlia, (bár egy pillanatra – szöveg nélkül – felt?nik a Dajka szolgája, Péter is), helyszíne Capuleték (gyümölcsös)kertje, hétf? reggel zajlik. Miután a két szerelmes, Rómeó és Júlia el?z? este megvallotta egymásnak érzéseit és elhatározták, hogy összeházasodnak, hétf? reggel Júlia a piactérre küldte dajkáját, hogy megtudja Romeo szándékát. Az 5. szín azt tárja az olvasó elé, amikor a Dajka visszatér a „küldetésb?l", és Júlia türelmetlenül próbálja faggatni, mi hírt hozott.

Szász Károly fordítása:

V. SZÍN.

Capuleték kertje.

Julia j?.

JULIA.
Pontban kilenczkor küldtem a dadát;
Fél óra alatt, azt mondta, visszatér.
Tán nem találta. Az még sem lehet.
De sánta! – Oh, csak gondolat lehet.
A szeret?k hirnökje, tízszer oly
Gyors illanó, mint könnyü napsugár,
Ha árnyat ?z setétes halmokon.
Azért húzzák szárnyas galambok az
Ámor kocsiját, Kupidónak is
Azért vannak bizonynyal szárnyai!
Legf?bb csúcsára ért föl már a nap
Mai útjának; három óra van
Kilenczt?l délig: ? még sincs sehol.
Ha szive volna és h? ifju vére:
Gyorsan röpülne, mint a könnyü labda,
Szavam röpitné kedvesemhez ?t,
Azé meg hozzám vissza;
De vén tag olyan, mintha halva vón',
Rest, lassú, súlyos, halvány, mint az ón!
A Dajka és Péter jönnek.
Oh ég! im itt j?. Édes dajka, szólj!
Találtad-é? Küldd el legényedet.

DAJKA.
Péter, te lódulj. Várhatsz oda ki.
        (Péter el.)

JULIA.
Szólj, drága dajka. – Oh nagy ég, mi bús vagy!
Rossz hírt ha hozsz is, mondd csak vígan el.
Ha jót: ne csúfold e savanyú arczczal
A hírbe' rejl? mézédes zenét!

DAJKA.
Fáradt vagyok, hadd fújom csak magam' ki.
Jaj, hogy futottam! Fáj a csontom is.

JULIA.
Bár vón' enyém híred, s csontom tiéd!
Kérlek, hamar! Szólj, aranyos dadám.

DAJKA.
Jézus, milyen mohó! T?rtesd magad'.
Nem látod-é, hogy nincs lélekzetem?

JULIA.
Már hogy ne volna, hogy ha arra van,
Hogy azt kimondhasd: „Nincs lélekzetem."
Mentséged, arra, hogy mért nem beszélsz,
Több, mint a mit beszélned kellene.
Jó hírt hozál-é vagy rosszat? felelj.
Ezt mondd meg, aztán várok szivesen.
Nyugtass meg err?l: jó vagy rossz a hír?

DAJKA.
No, te ugyan egyyügyüen választottál! Tudsz te választani! Romeo! Ugyancsak! Noha arcza szebb, mint a milyet valaha is láttam; és lábszára gömböly?bb, mint akárkié; a mi kezeit, lábait és termetét illeti, ámbár nem sok van mit mondani rólok, mindazáltal hasonlíthatatlanok! Nem épen példánya az udvariasságnak, de fejemet teszem rá, oly szelid, mint a bárány. Csak rajta, galambom, s Isten segítsen többre is. Hé, tán már megebédeltetek?

JULIA.
Nem, nem! De mindezt tudtam eddig is:
Arról beszélj, mit szólt az esküv?r?l?

DAJKA.
Jaj, a fejem ég! Be rossz fejem van!
Úgy lüktet, mintha szét akarna esni.
S a hátam, itt ni! Oh a hátam is.
Lelkedre vedd, ha addig küldözöl,
Míg megszakajt ez a sok futkosás!

JULIA.
Megrémitesz valóban, hogy bajod van.
De édes, édes, édes dajka, szólj,
Mit mond szerelmem?

DAJKA.
        Hát, szerelmed úgy
Felelt, mint illik egy becsületes,
Lovagias, szép, nyájas férfihoz,
Ki még erényes is. – Hol az anyád?

JULIA.
Hol az anyád? Hát ben, hol volna másutt?
Mily összevissza válaszolsz. „Szerelmed
Úgy szólt, mint illik egy becsületes
Szép férfihoz;" s aztán: „Hol az anyád?"

DAJKA.
Én Istenem, te! hogy vagy oly mohó?
No, j?szte csak, várj. Ez a köszönet.
Hogy összetörtem minden csontom' érte!
Máskor, ha vágysz izenni, menj magad!

JULIA.
Oh mily zavar! Szólj, mit mond Romeo?

DAJKA.
Eresztenek ma gyónni, kis cziczám?

JULIA.
Igen.

DAJKA.
        No hát, siess L?rincz barát
Lakába: ott egy férfi vár reád, hogy
N?vé tegyen. No, most már a hamis vér
Arczodba fut s a hírre mind bibort ölt!
Siess te gyónni. Én meg másfelé,
Hágcsó után, melyen szerelmesed
Ma este egy madárfészekbe hág.
A gyönyöröd terhét, baját im én
Hordom. Neked az éjjel jut ki majd!
Még valamit falok. Te gyónni menj.

JULIA.
Isten veled! – Oh édes földi menny!
        (Mindketten el.)

Kosztolányi Dezs? fordítása:

5. SZÍN

Capuleték kertje. Júlia bejön

JÚLIA                                      Éppen kilenckor küldtem el a dajkám.
Félóra múlva – mondta – visszatér.
Tán nem találta meg: de megtalálta.
Mily sánta! Ó, a szerelem heroldja
Csak gondolat lehet, mely tízszer oly gyors,
Mint árnyakat ?z? napfény a dombon:
Ezért galambok vonják a szerelmet.
Ezért van szárnya röpke Cupidónak.
A Nap mai útján a legmagasabb
Oromra hágott, három hosszú óra
Múlt el kilenct?l délig – s mégse jön.
Jaj, csak szeretne s forrna ifjú vére,
Fürgén röpülne dajkám, mint a labda.
Szavam hajítaná ?t kedvesemhez
És vissza hozzám a szava.
Ki vén, halotti lárva van azon,
Lassú, nehéz, fakó, rest, mint az ón.
Na itt van.
Dajka és Péter jön
         Ó, édes dadus, mi újság?
Hát megtaláltad? Küldd el a legényed.

DAJKA                         Péter, várj a kapunál.

JÚLIA                           Szólj, drága dajkám. Jaj, milyen sötét vagy.
Ha bús a hír, meséld nekem vidáman.
Ha jó, ne rontsd az édes hír zenéjét,
Hogy morcos arccal muzsikálod el.

DAJKA                         Fáradt vagyok, hagyj egy kicsit pihennem:
Úgy fáj a csontom, annyit hajszolódtam.

JÚLIA                           Add híredet, s odaadom a csontom.
Jöjj hát, beszélj, édes-édes daduskám.

DAJKA                         Jézus, de sürg?s! Nem tudsz várni kissé?
Nem látod-é, hogy nincs lélegzetem?

JÚLIA                           Hát hogyne volna már lélegzeted,
Ha mondhatod, hogy „nincs lélegzetem"?
Hosszabb a mentség, hogy mért késlekedsz,
Mint az a hír, mit ezzel mentegetsz.
No jó-e, rossz-e? Erre válaszolj:
Nyugtass meg engem, jó, vagy rossz a hír?

DAJKA                         Na, te ugyancsak szépen választottál. Értesz is te a férfiakhoz. Romeo: mi van azon a Romeón? Igaz, az arca csinosabb, mint akárkié, a lábszára is különb, mint bármelyik úrfié, a keze, a lába nem valami híres, de meg kell adni, senkiéhez se lehet mérni: nem éppen minta­képe az udvariasságnak, de annyi szent, kezes, mint a bárány. Eredj, kislány, s imádkozzál a jó Istenhez. Hát ti már megebédeltetek?

JÚLIA                           Nem, nem. De mindezt tudtam azel?tt is.
Mit mond az esküv?nkr?l, mit beszél ??

DAJKA                         Hogy lüktet a fejem… ez a bolond fej.
Úgy fáj, mint hogyha mindjárt szétrepedne.
A hátam is, emitt ni – jaj a hátam!
A lelkeden szárad, ha meghalok.
Mert egyre zargatsz, összevissza futtatsz.

JÚLIA                           Nagyon, nagyon sajnállak, hogy beteg vagy.
Édes dadám, mondd, mit izent a kedves?

DAJKA                         A kedvesed valódi úriember,
Nyájas, csinos, finom, erényes is.
És azt üzenteti – hol az anyád?

JÚLIA                           Hol az anyám? Hát benn van a szobában.
Hol volna másutt? Mily furán felelgetsz.
„A kedvesed valódi úriember –
Hol az anyád?"

DAJKA                                  Jaj, jaj, én Sz?zanyám!
Milyen heves vagy. Rajta-rajta, lelkem.
Ez az orvosság sajgó lábaimra?
Máskor magad fuss dolgaid után.

JÚLIA                           Minek izélsz – szólj, mit mond Romeo?

DAJKA                         Nahát, szabad-e elmenned ma gyónni?

JÚLIA                           Szabad.

DAJKA                         Akkor szaladj tüstént L?rinc baráthoz.
Egy férfi vár ott. Asszonya leszel.
Ni, ett?l a szótól kigyúlsz azonnal,
A hejehuja vér arcodba szökken.
Menj a templomba. Nékem más utam van,
Hágcsót kapok, melyen a kedvesed
Napszálltakor madárfészkébe mászik.
Mint ronda pesztra lótok szerteszéjjel,
De munkám terhét te viseled éjjel.
Most majd falok, rohanj, hogy révbe juss.

JÚLIA                           Az égbe, égbe. Ég veled, dadus. (El)

A 2. felv. 5. szín különböz? fordításainak részletes, összehasonlító elemzése

            A jelenet Júlia (17 soros) monológjával kezd?dik, melyben az ifjú h?sn? azon kesereg, hogy öreg hírviv?t küldött, aki lassú és lomha. Júlia alig gy?zi kivárni, hogy dajkája visszatérjen. A 3. sort (''Perchance she cannot meet him. That's not so.'') a három fordító meglehet?sen különböz? módon ülteti át magyarra: Kosztolányi Dezs? az angol eredeti két mondatot egy kett?sponttal egybekapcsolja („Tán nem találta meg: de megtalálta.".) Ezzel olyan hatást kelt, mintha Júlia gondolatai nagyon gyorsan, szünet nélkül követnék egymást, és saját felvetését, amint azt kimondta, rögtön meg is cáfolja. Én nem látom indokoltnak e sorban a szóismétlést, zavarónak tartom. Mészöly Dezs? az els? mondatot kérd?vé alakítja: „Tán nem találta meg? Az nem lehet." Így Júlia mondata még annál is bizonytalanabbnak hat, mint ha (az eredetihez híven) kijelent? mondattal fordítanánk e sort, ahogyan azt Szász Károly tette: „Tán nem találta. Az még sem lehet." (A „tán" szó már önmagában is bizonytalanságot fejez ki.) Nekem itt Szász fordítása tetszik leginkább.

            A 4. sor („O, she is lame! Love's heralds should be thoughts,") fordításából Mészöly teljesen kihagyja a lírai „Ó /Oh" szócskát, helyette költ?i kérdést alkalmaz („… Mért nem szárnyas gondolat"). Szász az eredeti 3 sort (4-6.) magyarra négyben fordítja. Szövegében a „hírnökje" szó ragja a mai fül számára már régiesnek hat, csakúgy, mint a „setétes" (halmokon). Az angol szövegben a nap jelz?jeként nem szerepel „könny?", ami viszont Szásznál megjelenik. A „love's heralds" kifejezést is háromféleképpen fordítják magyarra: Szásznál „a szeret?k hírnökje", Kosztolányinál „a szerelem heroldja", Mészölynél „Az én szivem heroldja". Annak ellenére, hogy véleményem szerint a „herold" szó pontos jelentését a mai drámaolvasók/-néz?k csekély százaléka érti csupán, itt Kosztolányi változatát tartom a legszerencsésebbnek (a szerelemr?l általánosságban van szó, bár Júliát nyilvánvalóan személyesen érinti a konkrét ügy). (Még „a szerelem hírnöke" összetételt tartanám megfelel?nek.) A következ? egység a 7-8. sor, amelynek fordításaiban ismét érdekességekre bukkantam: Az eredeti 2 sort Szász megint 3-ban ülteti át magyarra. Az angol szöveg egy szép jelz?jét („nimble-pinioned"= fürge szárnyú) mindhárom költ? kihagyja szövegéb?l. Egyedül Szásznál lelhet? fel egy része (!) a fenti kifejezésnek: „szárnyas galambok", ami viszont ebben a csonka formában véleményem szerint teljességgel értelmetlen (a galambok általában ugyanis rendelkeznek szárnnyal!, a jelz?ben a „fürge" szó a hangsúlyosabb, nem a „szárnyú/szárnyas"!). A „… doves draw Love" szerkezetet szintén nagyon különböz?en fordítják költ?ink: Szász Károlynál „… húzzák … galambok az / Ámor kocsiját" olvasható. Szász itt tehát megszemélyesíti a szerelmet, és egy kocsit is ad a szerelemisten mellé. Mészöly szintén megszemélyesítéssel él, Vénusz istenn? alakjában. Nála a „röpíti" szó szerintem költ?ibb, mint az eredetiben a „draw", illetve az ennek megfelel?, Szásznál található „húzzák", de mind Mészöly, mind Szász szóhasználatát jónak tartom. Amit nem tekintek elfogadhatónak, az Kosztolányi fordítása a 7. sorban: „Ezért galambok vonják a szerelmet." Nyilvánvalóan Kosztolányi itt a „vonják" igét a „húzzák" szinonimájaként használja, de e sort látva az olvasó mégis úgy érezheti, magyartalan kifejezésre akadt. Mi több, azt sem tartom jónak, hogy – az eredetivel ellentétben – a „szerelem" kisbet?vel áll a szövegben, míg ha tulajdonnévként, megszemélyesítve nagy kezd?bet?vel jelenne meg, a jelenet könnyebben elképzelhet? lenne.

            A 14. sort (''My words would bandy her to my sweet love,") Kosztolányi fordításában furcsának tartom: „Szavam hajítaná ?t kedvesemhez" (mármint a Dajkát). A „hajítaná" igét prózaibbnak, drasztikusabbnak érzem, mint a „röpítné" (Szásznál) és a „röpítenénk" (Mészölynél) szavakat.

            A 16. sor fordításában Kosztolányi érdekes szóhasználatára lelhetünk: „Ki vén, halotti lárva van azon,": a „lárva" szó jelentése itt: „álarc", amit a mai olvasók véleményem szerint nem így értelmeznek. Szásznál a „vén tag" kifejezés, azt hiszem, félreérthet? a mostani közönség számára. Míg Mészöly és Szász teljesen kifejtett hasonlatokat használnak („a vén csak tesped, mint a holttest;" illetve „vén tag olyan, mintha halva vón' '', addig Kosztolányi nem a „mint" vagy „mintha" szóval él, hanem a „lárva" (= álarc) kifejezés „nem valódi" jelentésével jelzi a hasonlatot. Szásznál a „vón' '' régies. A 17. sorban az eredetiben „lead" (= ólom) szerepel, míg Szásznál és Kosztolányinál „ón": nyilvánvalóan azért, hogy a sorvég szépen összecsengjen az el?z?vel. Egyedül Mészölynél találjuk az „ólom" szót. Való igaz, hogy az ón is nehéz, de magyarul a „nehéz, … mint az ón" (Kosztolányi) kifejezés nem megszokott, helyette a nehéz vagy „súlyos, … ólom" (Mészöly) elfogadható. Ami ennél talán még nagyobb probléma: Szász Károly verziójában a 17. sorban ezt olvashatjuk: „Rest, lassú, súlyos, …". Úgy vélem, ez egy drámafordító szövegében elég borzasztóan hat. Mivel a szöveget fennhangon mondani, s?t, színészek el?adni fogják, a fordítónak bele kellene gondolnia („lelki füleivel hallania"), hogy szavai kimondva hogyan hangzanak. Próbáljuk csak meg kiejteni a fent idézett három szót egymás után! Szörny?. Három szóban összesen 6 darab „s" hang szerepel, továbbá a két egymás mellé került „sú" szótag minimum komikus hatást kelthet a néz?k körében, bár nem biztos, hogy Shakespeare e hatást eredetileg pontosan ilyen eszközökkel óhajtotta elérni…

            Júlia monológja után megérkezik a Dajka szolgájával, Péterrel, akit elküld, s leveg?ért kapkodva megpróbál válaszolni kis úrn?je aláhulló kérdészáporára. A 18. sor els? felének Kosztolányi-féle fordítását kifejezetten rossznak tartom: „Na itt van." (A dajka.) Az angol szöveg ennél sokkal emelkedettebb nyelvezetet használ: „O God, she comes!". Kosztolányi három kurta szavában nem érzékelhet? a feszültség, ami Júlia várakozását jellemzi, és amit a másik két fordító mondatai jól visszaadnak: „Oh ég! im itt j?." (Szásznál, régies kifejezés), „Megjött! Ó, istenem!" (Mészöly). 

            A 21. sor második felét („O Lord, why look'st thou sad?") Shakespeare kérd? formában írja: szerintem a mondat lényege a szomorúság okára való rákérdezés: ezt csak Mészöly követi szövegében („Szent Ég! Mért vagy komor?"). A másik két fordító egyszer?en felkiáltássá vagy kijelentéssé alakítja az eredeti kérdést (Szász: „Oh nagy ég, mi bús vagy!", Kosztolányi: „Jaj, milyen sötét vagy."), amit nem tartok szerencsésnek, ugyanis így a h?sn? mondataiban nem vetül el?re a Dajka kés?bbi válasza, a komorság megindoklása.

            A 27. sorban („I would thou hadst my bones and I thy news") Júlia ismét a „generációs különbségeket" hánytorgatja fel. Itt Kosztolányi fordítását abszurdnak és elhibázottnak tartom: „Add híredet, s odaadom a csontom." A jó vizualitással megáldott (vagy ez esetben inkább megvert?) drámaolvasó vagy színházi közönség ekkor legalábbis szörnyülködik, rosszabb esetben hangosan kacarászik az abszurditáson.

            A 36. sort („Say either, and I'll stay the circumstance") Kosztolányi teljes egészében kihagyja fordításából. A 35. és a 37. sorban szerepl? „jó" és „rossz" szavak így túlságosan gyorsan következnek egymás után, és véleményem szerint zavaró szóismétlést okoznak: „No jó-e, rossz-e? Erre válaszolj: / Nyugtass meg engem, jó, vagy rossz a hír?".

            A 38-44. sorban a Dajka furcsa módját választja annak, hogy Romeot dicsérje: els? hallásra azt hinnénk, kifogásolja a fiú küls?-bels? tulajdonságait, de aztán rádöbbenünk, hogy a mondatok értelme szerint valójában az egekig magasztalja ?t.

            Az 53. sorban Júlia sajnálkozik afelett, hogy dajkája nem érzi jól magát: „I'faith, I am sorry that thou art not well." Kosztolányi fordítását túl prózainak, hétköznapinak és kissé nevetséges hangzásúnak tartom: „Nagyon, nagyon sajnállak, hogy beteg vagy." A „nagyon" szó ismétlése szerintem itt felesleges, inkább komikus hatást kelt. Szász és Mészöly szövege drámaibb hatású: „Megrémitesz valóban, hogy bajod van.", „Szivem szakad meg, hogy megint beteg vagy -". Én Mészöly sorában a „megint" használatát nem látom indokoltnak (az eredetiben sincs rá utalás, és a szövegkörnyezet sem céloz ilyesmire).

            Amikor Júlia az 58. sorban a Dajka kérdésére visszakérdez, Szász Károly fordításában hibát találunk: „Hol az anyád?"- szól Júlia. Csakhogy itt az ? anyjáról van szó, nem a dajkáéról! Tehát helyesen „Hol az anyám?"-nak kellene szerepelnie.

            A 63. sor („Is this the poultice for my aching bones") Mészöly-féle fordításában („Így áztatod meg fájó tagjaim?") nem tartom jónak a „megáztatod" ige használatát. Ugyanis ennek a szónak magyarul – tudomásom, továbbá a Magyar Értelmez? Kéziszótár szerint – nincsen „borogatás" értelme – amit eredetileg a „poultice" szó jelent – sem más hasonló. (Lásd: Kosztolányi: „Ez az orvosság sajgó lábaimra?", illetve Szász: „Ez a köszönet…".)

            A 65. sor („Here's such a coil! Come, what says Romeo?") els? felének fordítása Kosztolányinál szerintem kifejezetten rossz: „Minek izélsz…." Júlia itt nyilvánvalóan azt szeretné kifejezni, hogy nem sokat ért a Dajka szószátyár, de lényeget nélkülöz? mondókájából, és arra szeretné ?t rávenni, hogy mihamarabb bökje már ki az üzenet lényegét. Az „izél" szót magyarul olyan esetekben használjuk (bizalmas társalgásban!), amikor nem jut az eszünkbe a megfelel? szó. A Magyar Értelmez? Kéziszótár szerint az „izél" henye szócska, és ezzel teljesen egyetértek. A Júlia és a Dajka közötti bizalmas viszony adhatna ugyan okot e szó használatára, de az eredeti angol kifejezés („coil") nem ezt jelenti, hanem „zavar"-t, „z?rzavar"-t. Az „izél" használata továbbá véleményem szerint túlságosan mai, köznapi, szleng kifejezés, amit nem tartok megfelel?nek egy több, mint 400 éves dráma fordításában.

            A 77. sor („Go, I'll to dinner. Hie you to the cell.") Mészöly-fordításában („Gyerünk! – De L?rinc cellájába menj be!") teljesen hiányzik az a motívum, hogy a Dajka enni megy. Ezt a kihagyást nem tartom indokoltnak. A Szász Károlynál („Még valamit falok. Te gyónni menj.") és Kosztolányinál („Most majd falok, rohanj, hogy révbe juss.") egyaránt megjelen? „fal" szó („mohón eszik") mai fül számára szerintem régiesen cseng, ízessé teszi a Dajka beszédét.

            Az utolsó (78.) sor („Hie to high fortune! Honest Nurse, farewell.") Júlia reagálása a Dajka el?z? szavaira. Közvetlenül kapcsolódik a „Hie to the cell." mondathoz. Az utolsó sort a három fordító három, egymástól meglehet?sen különböz? módon ülteti át magyarra. Szász megcseréli a két mondat sorrendjét: „Isten veled! – Oh édes földi menny!". Ezáltal megszakítja az utolsó el?tti és az utolsó sor folyamatos kapcsolódását, és ezek összetartozását inkább a szellemes rímpárral („menj – menny") fejezi ki, amik azonos hangalakjuknál, de különböz? jelentésüknél fogva – összecsengve – hangsúlyossá teszik e két szót. Kosztolányi sorában („Az égbe, égbe. Ég veled, dadus!") „az égbe" az el?z? sor „révbe" szavára válaszol. E szó érzékelteti ugyan az angol kifejezés („high fortune") jelentéstartalmát, de véleményem szerint az „ég" közvetlenül egymás mellé rendelt háromszori használata túl sok, nyomasztó hatást kelt. Ráadásul a két egymást követ? mondatban két különböz? jelentéstartalommal rendelkezik az említett szó, el?ször „jó szerencse, jó sors", másodszor elköszön? formula értelemmel, ez a gyors váltás zavaró. Nem tartom szerencsésnek Kosztolányi megoldását. Mészöly fordítása („A mennybe, édes-egy dadám, a mennybe!") Szászéra emlékeztet, amennyiben a „menj (be) – menny(be)" rímpárt használja, ami ötletes. Még fokozza azonban a Szásznál tapasztalható hatást azzal, hogy – t?le eltér?en – az el?z? sor végéhez közvetlenül is kapcsolja ugyanazt a hangalakot („menj be! / A mennybe …"), bár természetesen eltér? jelentéstartalommal. Az utolsó sort Mészöly fordításában tartom legjobbnak. Meg kell jegyeznem, hogy míg itt, a 2. felvonás 5. jelenetében a „high fortune", az „ég" és a „menny" emlegetése Júliával kapcsolatban nyilvánvalóan egyértelm?en pozitív képzettársításokkal áll (Júlia készül szerelmével kötend? esküv?jére és a nászéjszakájára), véleményem szerint már el?re is vetíti a dráma végén bekövetkez? tragédiát: a h?sn? halálát (és mennybe kerülését, bár a katolikus egyház szerint az öngyilkosok nem kerülhetnek a mennyországba …).

Összefoglalás

            E rövid jelenet tanulmányozása is rávilágít, hogy három fordító mennyire másképp értelmezheti és közvetítheti ugyanazt az eredeti szöveget.

            Szász Károly soraiban érz?dik a XIX. század második felének archaikus nyelvhasználata. (Pl: „izenni", „T?rtesd magad'.", stb.) Azonban a szöveg nem nélkülözi a zavaró hibákat, pl: „Rest, lassú, súlyos,…", „Hol az anyád?", stb. Összhatásában viszont az eredeti jelenet hangulatát és tartalmát jól visszaadó fordításnak tartom.

            Az igazat megvallva Kosztolányi fordítása számomra megdöbbent? volt. Olyan, a szövegbe egyáltalán nem ill?, olykor komikus, máskor túl egyszer?sít? kifejezéseket is használ, amiket egy elismert költ?t?l nem vártam volna. Pl.: „Na itt van.", „odaadom a csontom", „Nagyon, nagyon sajnállak", „Minek izélsz", stb. Úgy vélem, ezek a tévedések jelent?sen rontják a m?élvezetet. Mindazonáltal olvashatunk

fordításában néhány valóban szép, költ?i kifejezést is, pl.: „a szerelem heroldja", „Ki vén, halotti lárva van azon,", „Napszálltakor madárfészkébe mászik."

            Mészöly nem követ el ilyen hibákat, nála megesik, hogy egy-egy kifejezés nem teljesen találó, de ez nem olyan zavaró, mint Kosztolányinál. Pl: „Szivem szakad meg, hogy megint beteg vagy.", „Így áztatod meg fájó tagjaim?", stb. Több szemléletes képet is használ, pl.: „Hogy forr a kis csupor, mindjárt kifut!", „Csak híritül pipacspiros leszel."

            Érdekesnek tartom azt is, hogy a magyar fordításokban hogyan változik a szöveg hossza. Míg az eredeti angol szövegrész 78 soros, addig költ?ink közül csak Kosztolányinál ugyanilyen hosszú. Mészöly fordítása 80, Szászé 82 sorból áll. Tudjuk, hogy angol nyelven általában tömörebben fejezhet?k ki a gondolatok: de úgy vélem, Szász valóban sokszor feleslegesen sok szóval fordítja magyarra az eredetit, míg ha a szöveg tömörebb (és az alapm?höz hívebb) lenne, valószín?leg jobban érzékelhetnénk a drámai hatást.

            Mindent összevetve úgy gondolom, Szász Károly fordítása régies hangzású, olykor szószátyár, de hangulatos, ízes, élvezetes. Kosztolányi szövege sok helyen szemléletes, de szerintem a többször felbukkanó zavaró vagy komikus kifejezések használatától a mondanivaló jelent?sen veszít drámai erejéb?l. Én Mészöly Dezs? fordítását tartom a három közül a legjobbnak, mely könnyedén zenél?, tartalmilag is kifejez? sorok együttese.

Bibliográfia

Magyar Értelmez? Kéziszótár: Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.

Shakespeare, William: The Complete Works. (The Oxford Shakespeare). General ed.-s:  Stanley Wells and Gary Taylor. Oxford University Press, New York, 1995.

Shakespeare, William: Romeo és Júlia. Fordította: Mészöly Dezs?, Matúra

                                                                       Klasszikusok sorozat, IKON Kiadó, 1992.

Shakespeare, William: Romeo és Júlia. Fordította: Kosztolányi Dezs?. Európa

                                                                       Könyvkiadó, Budapest, 1974.

Shakspere összes színm?vei: Tragédiák I. Romeo és Júlia. Fordította: Szász Károly.                                                                    Franklin-Társulat, Budapest, 1902.