1.
jelentésvesztett szavak koppannak a padlón.
villanyoszlop-karnevál zúg az ablakban,
egy free jazz szalag nyúlik épp a magnón,
szimpla zenék szólnak, komplex alakban.
odakint a fémek végigcsorgatják
h?vös testükön az er?tlen fényt.
az árnyékok egyikr?l a másikra lépnek,
míg huzalok, gépek, vágyvezetékek
karcolják könnyessé a farmerkék eget.
nem sírok az es?vel, nekem már nem lehet,
csak a vegyszerízt élveznem tikkadó ajkamon,
élnem egy rozsdamentes, szagtalan életet.
üresség ül meg a csupasz falakon.
2.
megroskadt gyorsvonat visz tovább.
gyönyör? villámként száguld velem,
az ablak el?tt ültetvények ringnak el csendesen,
a fémerd?k rügyeznek, a városok nyújtóznak
mind távolibb horizontok felé:
kitárulkozva dobja a világ önmagát az ég elé.
a raktárépületekr?l megfáradt vakolat hullik.
a porral telt terekben léptek törik a csendet,
míg az út mentén sorjázó hulladékszobrok
rendületlenül mutatják a rendet;
a napfényezte sínek mellé vonták
nejlonfoszlány-sorfalukat a fák,
köztük rendre, minden percben,
zajvonatok robognak át.
most épp engem ugatnak meg
széltépázta kóborkutyák.
3.
inert létem világgá tágul.
dimenziókká teszem
a ponttá s?rült tereket,
mert minden veszély elhárul,
ha már semmit sem tehetek.
Legutóbbi módosítás: 2008.03.27. @ 16:15 :: Zsákai Lilian