Minden bajunk akkor kezdődött, amikor az a kalapos ember bejött az udvarunkra. Nagyanyám megmondta, a kalapos emberek csak bajt hoznak reánk, és messziről kerüljem el őket, de hát ki hallgat az öregekre. Ki tudja neki milyen kellemetlensége támadt egy kalapos emberrel, hogy ezt mondta. Biztos teherbe ejtette az egyik…
Csöndes szegénységben éltünk anyáék házában. Átadták az egyik szobájukat, amikor összeköltöztem Jóskával. A másik szobában laktak az öregek három unokájukkal. Azok a nővérem gyermekei. Két lány, egy fiú. Iskolások már és itt laknak, anyám neveli őket, mert Margit bolti lopás miatt nyolc hónapot ült, de utána nem jött vissza, hanem férjhez ment Pest mellé.
Apámat a dereka miatt leszázalékolták, és abból a kis segélyből éltünk, meg amit a három után adtak. Nem lett könnyebb, mikor a Jóska is ideköltözött, mert neki semmi jövedelme nem volt, csak amit úgy szerzett esténként a harmadik utcából. A közelben nem kajtatott, nehogy megorroljanak rá a szomszédok.
Aztán jött az első gyerek. Szép kövér kisfiú. A tanácstól rá is utaltak ki egy kis pénzt. Vettünk is egy mosógépet. Mondta a védő-néni, hogy rendesen mossak a gyerekre, mert a tisztaság valami fontos dolog. Hogy milyen már elfelejtettem, de olyan szépen mondta, s hogy meg is volt a rávaló, hát megvettük.
Tejet, meg kenyeret mindennap vettünk, néha húst is. Farhátat, mert az volt a legolcsóbb és abból is lehetett levest főzni. Az ember mindig gondoskodott leveszöldségről, meg krumpliról…
A ház körül jókora udvar terült el. Ott totyogott egész nap Józsika, a kicsi fiam. Igaz a szomszédok mondogatták, ássuk fel a nagy udvarnak legalább a felét és ültessünk bele zöldségféléket, meg ami kell a háztartáshoz, de apának állandóan fájt a dereka, nem bírta a fizikai munkát. A Jóska meg életében nem vett szerszámot a kezébe. Egész álló nap képes volt a kanapén heverni, csak este indult meg a beszerző körútjára.
El ne felejtsem, mondani, hogy van én nekem egy húgom is, de ő sem lakik velünk, mert alighogy kinőtt az iskolapadból – kijárta a nyolcat (!) – férjhez ment a másik utcában egy elvált emberhez, Kálmán nevűhöz. Azt otthagyta a felesége két gyerekkel. Most a Juci neveli őket. Azt mondja, kedves, szófogadó gyerekek. Mivelhogy az anyjuk elment, a gyerekek után járó segélyt Kálmán kapja, s még meg is toldták valamennyivel, mert egyedül neveli őket. Juci nincs bejelentve…
A második fiam szeptemberben született. Azt mondják, hozzám hasonlít. Nekem volt olyan szép göndör hajam kicsi koromban. Örültünk neki, hogy megszületett, hisz utána is jött a családi pótlék, meg még én is kaptam az anyaságit. Nem lehetett okunk panaszra. Vettem egy televíziót is, ne unatkozzon egész nap Jóska.
Mondom, a baj akkor kezdődött, amikor az a kalapos ember bejött az udvarra. A két gyerek kint levegőzött. Józsika a kutyát hajkurászta, a kicsi pedig a kocsiban üldögélt.
— Szép jó reggelt! — köszönt az ember s kezdett kérdezni mindenfélét.
Jól kifaggatott, hogy kik vagyunk, hányan élünk a házban, mekkora telek tartozik a házhoz, mennyi a család jövedelme, meg más ilyenek felől. Én meg buta fejjel mindent elmondtam neki.
— Miért nem költöznek saját házba az urával? — kérdezte végül.
Mondtam neki, nincs nekünk ahhoz tehetségünk. Erre azt mondja, tud ő kölcsönt szerezni a banktól, ahol dolgozik. Részletre visszafizethetjük. Nem mondom, tetszett a gondolat. Behívtam a kalapost a házba, beszéljük meg közösen az öregekkel, meg Jóskával.
Na, mit mondjak? Aláírtuk a papírokat és kaptunk annyit, hogy vettünk egy takaros házat a falu másik szélén. Bútorokat is vettünk. Használtat. De az is jobb volt, mint ami eddig anyáméknál állt a szobában.
Az is mondta az ember, hogy házasodjunk össze Jóskával, mert a fiatal házasok kapnak pénzt lakásvásárlásra. Igaza volt.
Nagyon örültem a saját házunknak, a bútoroknak, csak kályhánk nem volt. Vásároltunk egy villanykályhát, meg egy villanyradiátort. Kellett, mert jött a tél. Közben anyámék is ide költöztek mind az öten. Kicsit szűkösen voltunk, de elfértünk. A régi házból ezért kellett eljönni nekik, mert úgy felgyűlt a villanytartozásuk, hogy levágták az áramot. Mondtam akkor, jöjjenek hozzám, ne üljenek a sötétben.
Jól eltelt a tél s én újra teherbe estem. Közben rendesen jöttek a havi befizetési csekkek a bankból, de hát, kinek volt pénze? Amit kaptunk, abból éltünk. Nem maradt egy fillérnyi sem a hónap végére. Alig vártuk a következő segély érkezését.
Nyáron azért csak könnyebben telt. Meg is felejtkeztünk a bankról. A csekkeket meg szépen betettem a kredenc fiókjába. Ott jó helyen vannak…
A nővéremről, Margitról évek óta semmi, de semmi hír. Jó hogy a gyerekeit anyámék nevelik. Címét nem tudjuk, írni sem ír, nem is üzen. Azt sem tudjuk, él-e, hal-e?
Juci húgom, még mindig Kálmánnal van, pedig ott is vannak cirkuszok, mert Kálmán új asszonyt hozott a házhoz, de Jucit is ott tartja. Szeretik a gyerekek, s Juci is őket. Az új asszony beköltözött az utcai szobába, de semmit nem csinált, csak egész nap a TV-t nézte, s a körmeit festette. Mindent Juci végzett a házban, rendezte a gyerekeket, fűzött, mosott, takarított egyetlen árva szó nélkül. Azt mondta, kivárja a sorát, mert Kálmán úgyis elkergeti ezt az újat. Neki lett igaza, mert rajta kapta az új menyecskét a szomszéddal s azon melegébe úgy elhajtotta a háztól, hogy még a körömfestékeit is ott hagyta…
Egyszer aztán becsapott a ménkő! Jött egy papír a banktól, hogy sürgősen fizessük be a tartozást, mert elárverezik a házat. Én nem nagyon értettem, mi az, de Jóska igen, mert úgy itt hagyott minket, mint Szent Pál az oláhokat. Csak falubeliek örültek, hogy elment. „Legalább egy tyúktolvajjal kevesebb lett!” Mondogatták. Lehet igazuk is volt.
Hamarosan megértettem, mit jelent a hivatalos levél. A községháza előtti hirdetőre kitették, hogy március huszadikán, reggel kilenc órakor árverés. Rajtunk kívül még három házat soroltak fel. Mind a háromnak lett új gazdája, mi meg költözhettünk vissza az öregek házába, ahol még villany sincs, és a vakolat is hullik. Nem vihettünk magunkkal semmit, csak személyes dolgainkat. Bútor, TV, mosógép, mind ottmaradt. Azt is eladták. Bagóért.
Most itt állunk a nagy szegénységben, de ez sem elég, mert azzal ijesztgetnek, hogy a fennmaradt adóság miatt még az anyáék házát is elveszik.
Igaza volt nagyanyámnak, hogy kerülni kell a kalapos embert, mert csak bajt hoz a fejünkre!
Legutóbbi módosítás: 2008.04.23. @ 16:57 :: dr Bige Szabolcs-
