Ebergényi Németh Magda : Avar alatt

Nyomtatás

Ma már elporladtak a csontok is az avar alatt, mégis van, kinek emlékezetében bántón sejlik fel a múlt.

Kalocsai Márton sárgán az epét?l tépte fel az ajtót s a vékony bekecsét magára kanyarítva ugrott be a terepjáróba. Régóta érezte ? ezt, el?tte nem játszhatta meg magát Hilda olyan könnyen! Még hogy a barátn?jénél van! Nocsak, legalább valami hihet?bbet hazudott volna, de még ahhoz is buta. Csak az a szép kis pofija ne zavarta volna meg az ? agyát is évekkel el?bb! Most aztán irány megvédeni a becsületet! Mire az erdészházhoz ért, a hó fél méterre is a tengelyt akasztotta. Úgy csörtetett föl a tornácra, mint egy megvadult szarvasbika, csak az agancsok hiányoztak róla. Igaz, ami igaz, azok is rögtön a fejéhez n?ttek, amint az ajtót berúgta. Hilda ott hentergett a pattogó hasábok fényénél a Vizes Józsival! Márton zöld szeme úgy megharagosult, hogy festeni se lehetett volna sötétebben. Kezébe kapta a kandalló melletti piszkavasat s eltángálta a Józsit er?sen! Annak biza nemigen volt ereje a védekezéshez, annyi tisztesség azért szorult belé, hogy a megrontott asszonyt védte a pucér testével. Márton amúgy hallgatag ember hírében állt, nem is esett szó sem ezen röpke id? alatt, amíg az események tartottak. Asszonyára szórta az eldobált ruháit és fordult a sötét erd?nek kifele.

– Szedd a lábad, mert a fiad éhezi a vacsorát!- b?dítette el magát.

Amint Hilda meghúzta magát az anyósülésen, szinte kirobbant a fák közül s a rövidebb utat kereste. Ismerte ? ezt a cserjést, pusztította eleget fáját is, vadját is. Az asszony nem szólt egy szót sem, Márton meg úgy gondolta, higgadt fejjel többre megy vele. Megütni… azt nem, még meghóna a gyönge lélek.

– De a fene essen abba a viszketeg fajodba! – sóhajtozta. Az asszony meg hallgatott, jobban is tette.

Marcika sírva várta s az elébe tett tejbegríz sem oldotta egy ideig a félelmét. Olyan bánat költözött kicsi szívébe, mint aki el?re megérzi valami nagy rossz közeledtét. Álma ijeszt? volt. A fák s?r? erdeje között apját látta vérz? szívvel. Sikoltozására Márton és Hilda is megrettent. Félt?n ülték körül a rémült, síró gyermeket. De az csak az apját cirógatta, s bontogatta a szíve tájékán a vastag flanellinget.

Máté nem ment be a hálószobába, csak úgy ruhásan lefeküdt a nappali pamlagára.

– Mi van fiam, mi lelt?- kérdezte gyengéden megsimogatva a kicsi kezet.

– A szíve, édesapám, a szíve!- sóhajtotta elkerekedett kis szemeivel.

– Aztán mi van te kis látnok az én szívemmel?- mosolygott Márton.

– Vérzett az… nagy hóban… nagy puska… – motyogta zavartan.

– Aludj fiam, korán itt a reggel! – lapogatta meg arcát nagy tenyerével Márton. Hildára nem nézett most sem. Kifordult a szobából és bevackolta magát az ajtó melletti pamlagra. Nem kellett várnia az álomtündért.

Vizes József nyögve küzdötte közel magát a kandalló tüzéhez, hogy sok sebb?l vérz? testét legalább a meleg érje. A gy?lölet úgy megsokasodott a lelkében, hogy keser? vérét köpködve átkokat szórt ellenfelére.

Mert hát azok voltak ?k régóta a Hilda miatt. Elvette volna ? is a lányt csak, hát annak jobban tetszett a Kalocsai Márton takaros háza, meg a teli pénztárcája! Nem bírta kivárni, amíg ? is megtollasodik. Pedig nem mérte sz?ken az id? azt sem, hiszen id?sb Vizes József gyárigazgató lett. No nem a maga esze által, hanem hát mire való az a piroskönyv, amit kiállított neki a pártja. Mindjárt lett tekintélye s csak úgy reszelték nyelvükkel a talpát a nyerészkedni akarók. Nem is kellett ezután magyarázkodnia, mert a törvény ? volt mostan a nép nevében. ?gondoskodott, hogy jól menjenek a dolgok. Mert hát mit tudják ezek a dolgozók, hogy mi válik hasznukra majdan ebben a közösségben. Egy célért kell küzdeni, de megvan mindenkinek a teend?je. Legjobban az tetszett id?sb Vizes Józsefnek, hogy a vadászatba begyakorolhatta magát s mint amolyan fontos ember, a nálánál nagyobbakkal eszmét cserélhetett. Egy- egy ilyen vadászházi dáridó biza sokat hozott a konyhára, s a közöst is látványosan emelte. Olyan irodára és persze titkárn?re tett szert, hogy a rend?rkapitánynak is majd elállt a lélegzete. Jól kifizet?d? volt egy-egy jókor szállított ?z, vagy vaddisznó a megyei elnöknek, de igazából a központi bizottság vezet?inek küldött kis élelem csomagok gyakoroltak igazi hatást az el?menetelére. Nyugodtan alhatott a jöv?t illet?en. Aludt is volna, ha az esti elmélkedésébe a telefon csengése bele nem hasít. Bosszúsan kapta fel, mert az asszony éberen fürkészte a csengetések lefolyását. Most csak nyöszörgés jött a vonal túlsó végér?l.

– Kia? Mit bohóckodsz, erre futja csak az eszed!? – morrant mérgesen. Már többször zavarta valamelyik irigye, ideje volt hát móresre tanítani!

– Ne tedd le fater, én vagyok az Jozsó…- a hang, er?sen ismer?snek t?nt és nagyon meggyötörtnek.

– Mi a ménk? van veled, és hol tekeregsz?- vonta a fiát kérd?re.

– Gyere ki értem a vadászházba és hozz sok kötszert meg egy kevés ételt, és pálinkát! – id?sb. Vizesnek elnyílt a szája s szeme rendesen.

– Mit bolondozol éjnek elején velem? Ne tégy már bohócot bel?lem!

Ebben a cudar nagy hóban még megtalálni is nehéz a vadászházat, nem, hogy falatozni menjek!- morogta, mint vén medve.

– Pedig muszáj kijönnöd, de egyedül gyere! Szörnyen elvertek…

– Micsodát?- hördült fel az öreg. – Ki tette?!

– Gyere minél gyorsabban, siess!- aztán a hívó elcsendesedett.

Az asszony már csak a hátát látta, amint elt?nt a s?r? estében. Nehéz útján azon morfondírozott, hogy vajon kinek lehetett útjában Jozsó, de csak egy ember képe ragadott meg emlékezetében. Aki se embert, se istent nem félte… az hát, a Kalocsai Márton!

Már a t?z is kihunyóban volt, amikor belépett a tornácról. Hátrah?költ, mert fiának ilyen cudar ábrázatjára nem számított.

– Hogy a villám vágna belé! – kiáltotta. – Az volt, ugye?- faggatózott.

– Az hát…- nyögte Jozsó eltorzult arccal -, hogy szoruljon ki az ilyenb?l a leveg?! – s?r?n felszisszent, amint apja nekiállt a sebek tisztításának.

– Ok nélkül nem támad még a vad se…- dünnyögte döbbenettel az öregebb. Tekintetével valami kemény, egyenes tárgyat kutatott, mert kétséges volt el?tte, hogy a kölyök alkarja törés nélkül megúszta ezt a véletlen randevút. Jó óra is eltelt mire sikerült a fiát járóképessé tenni. Közben meghányták- vetették a történteket s abban maradtak, hogy kinn marad pár hétig Jozsó az erd?ben, ? meg a gyógyulás érdekében kihozza majd az orvost.

– Teréznek megmondom, hogy a központba hívattak az este sürg?sséggel, jobb az asszonynak nem szólni az ilyen férfidologról. Anyádnak meg majd elmondja a Teréz. Attól nem félek, hogy valamit kétszer kellene elmondanom nekik… Hát csak pihengess, ételt is küldök holnap az öreg Sebével. – A tüzet még felszította, hordott is be fát rendesen, aztán feltakarította a padlóra száradt vért, a pálinkát készenlétbe helyezte fájdalomcsillapító híján, és hazafelé irányította az autóját. Hajnali háromkor tért nyugovóra, de még akkor is azon forgott az agya, hogy ezt a csúfságot hogyan tudná viszonozni.

Kalocsai Márton sötét arccal falatozott az asztalnál, amikor Hilda megjött az iskolából és a bevásárlásból. Ma nem volt órája, így hát az id?t a vasalásra szánta. Látta, amint Márton minden lépését figyeli, s azt is tudta, hogy elérkezett az elszámolás ideje. Sóhajtva adta meg magát a sorsnak.

– Aztán mióta tart ez a szeret?sdi? – kutatta arcát a férje.

– Nem volt semmi szeret?ség – hadarta -, csak azon az estén Loncitól hazafelé találkoztam vele..

– S ez ok volt arra, hogy rögvest menj is vele hemperegni!- remegett meg Márton hangja. – Csúfságot tettél velem rendesen, más már a nyakadat is elvágta volna. Engem most már nem érdekel a sorsod és eltakarodsz a szeret?dhöz. A gyereket meg nem engedem a szennyes lelkedhez közel. Így döntöttem és nem alkuszom! – A hangja akár a mennydörgés szállt alá. Hilda megrémült, de kitanult esze most nem tudott a segítségére válni.

– Marcinak szüksége van a férfi példára…- kezdte bátortalanul.

– Arra igen, de kurvát látni ráér még!! – horkantott Márton.

-… de az anyai gondoskodást még nem tudja pótolni az apja. – Tett úgy, mintha az el?bbieket meg se hallotta volna.

– Majd kerül az is a házhoz id? múltán. Rendes, tisztességes asszony, – tette zsebre szalonnázó bicskáját az ember és a dolgára tévedt.

Az évnek utolsó napján, Márton fejét vakarva nézegette a farakást, s mivel még kora volt eldöntötte, hogy megnézi a kivetett csapdákat és beiktat egy kisebb fagy?jtést is, ha már arra jár. Nem gondolkozott ? aztán a tervén sokat, hanem neki is vágott az erd?járásnak.

Vizes Jozsó már egy hónapja kiküldetésben volt a vadászházban. Sebei szépen elgyógyultak, de a vadak között a lelke megbokrosodott. A feleségét is csak kétszer hívta fel, hogy beszámoljon „tanulmány"- útjáról. Akkor is minden kérdést hirtelen lezárva, titkosnak nyilvánította küldetését. Volt ideje elgondolkodni az életén. Mert hát egyedül, az apja nélkül nem sokra vitte eddig se. A jogi egyetemet nagy nehezen elvégezte, de bizony senki nem merte volna rábízni b?nös lelkének a védelmét. Az apja cégénél meg tanácsadóként eltevékenykedett. Ha ne adj Isten, mégis más rendet szabna megint ez a világ, a diplomája egy ideig még kihúzza a gödörb?l. Aztán majd csak talál valami megoldást. A kapcsolatait szorgosan ápolta, ahogy az apjától látta. Csak az ilyen elfajzottakkal nehéz a dolog, mint a Kalocsai Márton. Ez nem egyezkedik, ennek külön törvényt szabtak a pokolban. Hogy oda kerül, az biztos. Lopja a nép vagyonát! A fát, a vadat, meg ami az erd?n még akad! Aztán meg ott van a Hilda is neki…Jozsó szeme most nem a hidegt?l vált harmatossá. A csontjában érezte még Márton minden ütését, de a kísértés nagyobb volt ?benne, semhogy az asszonyt elfelejtse. Azt meg hiába is várná, hogy elhagyja az urát. Talán ha valaki megszabadítaná t?le..

Az erdei nagy csendben már messzir?l meghallotta a közeled? járm?vet, s azt is biztosan tudta, hogy nem jön most az apja, sem valamelyik fullajtárja és vadászatnak hírét sem hallotta. Ez csak az lehet, aki hívatlanul jön ide! Felöltötte a pufajkát és a vállára vette a puskát. Odakünn a tornácon megnézte. Töltve volt rendesen. A hangot figyelte, amint egyre jobban közeledett. Vállára vette a puskát s belekémlelt a távcsövébe. Olyan hidegen, kiszámítottan l?tt bele a szélvéd?be, hogy a nagy ütés ellenére, amit a fegyver ejtett, meg se rezzent. A kocsiból pár pillanattal kés?bb a vállát fogva kiugrott Kalocsai Márton. Jozsó szája gunyoros mosolyra húzódott. „Most megvagy, az enyém vagy te tolvaj!" sziszegte maga elé fagyosan. Felemelte puskáját és a farakás felé tartó Mártont kétszer hátba l?tte. Nézte, amint a vér fröcskölve festette meg a hófehér havat, nézte az agónia utolsó rándulásait és érezte az elégtételt. Megszabadult t?le! Meggyújtotta szájában lógó cigarettáját és a telefonhoz ment.

– Gyere fater, mert lel?ttem – szólt röviden. Id?sb Vizes József arca a diktálás közben olyan fehér lett, hogy akár papírnak is használhatták volna. Kirúgta maga alól a széket s Aliz legnagyobb megrökönyödésére elrohant. A terepjáróhoz érve széles mozdulattal intette le a portásfülkében várakozó sof?rt és sebesen elhajtott. Már messzir?l látta a tornácon cigarettázó Jozsót és ett?l még paprikásabb lett a kedve!

– Te isten barma! Hát annyit nem tanítottak meg neked abban a jogi tudorátusban, hogy legalább ne mutogassad magadat! Ha szorult volna valami a fejedbe, már régen a sepr? lenne a kezedben! Na. Fogjad!

Odalopakodtak hát a holttesthez, elrendezték a kívánt módra. Aztán megcselekedték ezt a kocsival is, csak elébb pár hasábfát felraktak a platóra. Id?sb Vizes adta ki az ukázt és Jozsó teljesített.

– Most jól figyelj minden szómra!- kezdte lassan, megfontoltan.

– Nincs senki lent a vállalati üdül?ben, hát ma este leviszlek oda. Arról, hogy itt jártál, hogy mi történt hetekkel el?tte, soha egy szó se hagyja el a szádat, ha a gyerekedet nem húsz év múlva akarod viszontlátni! Engem nem láttál, amióta leköltöztél az üdül?be megírni a szakdolgozatodat! Megértetted? – amaz bólogatott, de tudni akarta már a dolgoknak a végét s szólni készült.

– Ne beszélj! – Összekészítem az összes vállalati anyagot, és azt fogod tanulmányozni, hogy mindent tudj, amikor a vállalati tanács kinevez a helyemre. Még nem végeztem!- emelte fel a hangját. Semmir?l nem tudsz, bármi történjen is! Megértetted? Csak bólints! Most kapjuk össze a holmidat és átviszlek az erd? másik oldalára a pártházi vadászházba. Estig ott ellehetsz. Ha mégsem én mennék érted, ne kérdezz fel?lem! Merre találom meg otthon a ruháidat? – Jozsó gépiesen adta a válaszokat, bólintott az igenléskor és a hideg házban hamarosan magára maradt. Kezdett letisztulni benne az apja beszéde s már látta is magát az igazgatói székben, amint Hilda hozza be neki a feketét. De szép is lesz! Csupán csak egy dolog nem volt még tiszta el?tte, hogy hát ki is lesz itt a tettes? Addig gyötörte az agyát, míg csak sikerült annyit kiszorítania, hogy hát bizony az valószín?leg az apja lészen. Akkor aztán el is érte a nyugalom, mert ott már jogilag le lesz minden tisztázva! Vizes József a vadászház felé vette az irányt, és onnan hívta fel Mocsoládit, hogyha tud, segítsen, mert ?zbak helyett embert ölt. Mire a rend?rök és a nyomozók kiérkeztek, már teljes volt a története. Széles, dühös mozdulatokkal ecsetelte, hogy Márton miként akarta megúszni a falopást, hogyan próbált egérutat nyerni, és hogyan tudta a verekedést kivédeni. Könnyek szöktek a szemébe b?nössége miatt, de kénytelen volt a saját életét menteni. Aki ismerte Kalocsai Mártont, tudta is ezt. Tudta bizony Mocsoládi János is és némiképpen megnyugodott, hogy ez az ember többé nem nyitja ki a száját. Sok éve már, de együtt húzták a hálót s jó pénzen adták el a halat. Mióta nagy ember lett, nehezed? lélekkel gondol a régi cimborákra. Szerencséjére azok egyre kevesebben vannak. Az öreg Vizes el?adása egészen helytállónak t?nt, mégis érzett benne valami hamisságot. Úgy vélte mégis, hogy jobb, ha nem firtatja a dolgokat. Mialatt beosztottai a helyszíni szemlét végezték, ? Vizes Józsefnek segített a lelki békessége helyreállításában.

Hilda arcára kiült hirtelen a rémület, amikor meglátta a ház elé bekanyarodó rend?rautót. Attól félt, hogy Márton valami bajt csinált, mert azt, bizony tudott. Amikor közölték vele férje halálhírét, kisebb sokkot kapott és elájult. Anyósa sikoltozása térítette magához. Szeme sarkából az ajtó felé tekintett, ahol Marcika állt maszatos arccal. Az apját kérdezte. Elfordította a tekintetét, hogy ne lássa a kisfiú kérd? pillantását. A rend?rök lassan búcsúzkodtak, az egyikük elmen?ben megsimogatta a gyermek szöszke fejét.

Vizes Jozsó egyre jobban didergett a vadászházban s most már a haldokló Márton képe sem tudta melegíteni a szívét. Hamar elszállt bel?le a gy?zedelmi mámor s csak a sugárban öml? vér, amint alábukott Márton ajkán, az járt a szeme el?tt. Milyen kicsi is tud lenni a nagy, egy ilyen távcsöves gyiloktól, s milyen naggyá teszi a gyávát és alantast ez a szerszám! Egyre jobban fázott s a talált pálinka sem melegítette, nem gyújtott tüzet benne Hilda hófehér testének, sz?ke hajzuhatagának emléke sem. Amikor a fák között felt?nt a terepjáró, mély sóhaj könnyítette a lelkét. A közel kétszáz kilométeres úton nem sok szó esett közöttük, az is inkább a kislányról, a Vizes család egy szem reménységér?l szólt. Jozsó nem merte az apját kérdezni, nehogy kreténnek vélje. Búcsúzóul er?sen megölelte az öreget.

– Mindent köszönök, fater!- hajtotta le a fejét. Szégyellte, hogy az apja vállalja a következményeket, de ha belegondolt, más kiút nem nagyon lehet. Meg aztán más az elbírálás egy hatvan felé járó, kiszolgált pártemberrel, mint a tapasztalatlan kezd?vel.

A bíró csak nézte az egykori vadásztársát, és nem értette, hogy mi történhetett. Ez a mindig higgadt, megfontolt és számító ember vajon miért áll le egy fatolvajjal s vajon miért lövi hátba? Lett volna kérdése, de jobb volt hallgatni, amikor az ügyész sem firtatta nagyon a körülményeket. Vizes József ?szinte megbánást mutatott, beismerte tettét és kérte, hogy vegyék figyelembe a korát és az egészségi állapotát. A kiszabható büntetési tétel legalsó határát rótták ki rá, három évet.

Az ítéletet másodfokon is helybenhagyták. Vizes József jó magaviselete és er?söd? betegsége miatt tizennyolc hónap múlva szabadult.

Mint a megsebzett oroszlán, ? is megbújt békét adó barlangjában.

Ifjabb Vizes József tarolt a privatizáció elkezdésekor és a hatalmas vagyont a magántulajdon kiteljesítésére fordította. A legmagasabb körök kitüntetett meghívottjaként tartották számon. Apjával nem tartotta a kapcsolatot, mert annak múltja rossz fényt vetett volna a további el?menetelére.

Hilda elhagyta Kalocsai Márton házát és fiát is annak szüleire bízta. Egy távoli városban tanítóként dolgozott s aztán onnan is elköltözött. Évek múltán ifjabb Vizes József oldalán t?nt fel újra s a jótékonyságot gyakorolta különböz? összejöveteleken. Védnökségét kiterjesztette id?vel az árván hagyott gyerekekre. Csak a sajátját nem látta többé.

Ifjabb Kalocsai Márton bevégezve a középiskolát, a rend?rtiszti f?iskolán szerzett diplomát. Megfogadta, hogy megbünteti az apja igazi gyilkosát. Mert az ember fiatalon, lázadón annyi mindent akar s aztán rájön, hogy az avar mindent eltakar. Ã??sszel nyálkásan, nyúlósan, szépen belerohad a talajba.