Egy kávéházi hajnalon,
Vállamra ült az unalom.
Mondtam neki: t?njön el!
De ? maradt s így felelt:
Létezel, hát létezem.
Egy kávéházi hajnalon,
Vállamra ült a hatalom.
Mondtam neki: légy enyém!
De ? ment, bár így szólt még:
Elmúlsz majd s én elmúlnék.
Egy kávéházi reggelen,
Vállamra ült a szerelem.
Mondtam neki: Maradj még!
De ? röppent s így szólt még.
Tiéd leszek egyszer még.
Egy kávéházi éj után,
Vállamra ült a vén halál.
Tudtam, hogy nem megy el,
Némán kértem, így felelt:
Élsz s így én is létezem.
Mindenkié a végzetem.
