16. fejezet
Az átváltozás
Julka többször is tükörpróbát tartott, habár a Vandától kapott ruhákat a lehető legmegfelelőbbnek találta a fotózáshoz. Cipőt is sokáig keresett, amin Ilona állandóan kacarászott, mert szerinte tisztára hülyeség ez a buzgólkodás, mivel a lábai úgysem fognak látszani. Julka duzzogva leintette, hagyja már a froclizást, hogyan vágjon jó képet az ember, ha a lábujja kikandikál a lyukas cipőből.
A legproblematikusabb a haja volt. Igaz, bírta Horvai mesterfodrász ígéretét, de Ilona is, a főbérlő asszonyság is ellenezte, hogy még egyszer odamenjen, és felesleges kellemetlenségnek tegye ki magát. Végül Ilona rittyentett neki frizurát, amellyel Julka nagyon elégedett volt. Oly annyira, hogy minden kirakat előtt meg kellett miatta állnia.
Gyorsfényképet kért, s amikor átvette a borítékot, köszönt kurtán és kifutott az üzletből. Úgy gondolta, keres egy nyugalmas helyet, ahol megnézheti a képeket, de olyan izgatott volt, hogy semmit nem talált megfelelőnek, csak futott, mintha eszelős lenne. Végül hazament és az ágy szélén kuporogva a tenyerébe borította a fotókat.
Egy idegen asszonyt látott a fényképen, szép frizurával, csipkedíszes ruhában. Kissé megilletődöttnek tűnt, de összeszorított szája kis mosolyra húzódott és a tekintetében volt valami bizakodásféle. Julka nagyot sóhajtott. Ez lenne ő? Elégedett és büszke volt! Nem fog szégyent vallani a többiek között, ha ő is bekerül az albumba.
Sokáig lapozott, kereste magának a megfelelő helyet, míg végül úgy döntött, hogy Boris néni és Aranka mellett jó társaságban lesz. Akkurátusan nekikészült, mindent maga mellé helyezett és keresztet vetett, mielőtt beragasztózta a képet. Vékonyan megkente a hátulját és óvatosan közelítette a laphoz, majd rányomta. Izgalmában nagyot szusszantott, eltávolodott, úgy szemlélte, elég egyenes–e, aztán erősebben rányomogatta. Amikor úgy gondolta, hogy már eléggé megszikkadt a ragasztó, elővette a tollat, de többször is elbátortalanodott, ezért nagyon bosszús volt magára. Végül csak–csak elszánta magát, de teljesen megizzadt, mire odakanyarította a kép alá: Julka – 2004. július.
Bízott benne, hogy ez csak a kezdet s ezután rendszeresen megörökítteti magát, talán egyszer Ilonával együtt is, vagy valaki mással, akit most még nem is ismer. Úgy gondolta, minél jobban elfoglalja az album üres lapjait, annál inkább övéi lesznek a régi arcok.
Később megmutatta Ilonának is, aki nézte, nézte, aztán szigorúan megcsóválta a fejét.
– Na, szép! Kezdesz begolyózni!
Julka elrestellte magát és meg volt bántva. Becsukta az albumot és szó nélkül otthagyta Ilonát. Epés rosszkedv tör rá és sokáig nem találta a helyét.
A reklám–bumm
A szokásos, munkavacsora utáni beszélgetés nagyon jó hangulatban telt, Vanda elemében volt, szellemesen sziporkázott, dicsért, bátorított, de ezen túl is úgy látszott, mindenki tudja a dolgát. Ezzel a másnapi sikerhez minden adott volt, ráadásul a meteorológiai előrejelzés sem rontotta ennek az esélyét; derűs napot ígértek.
Ez a fajta hadjáratszerű reklámozás Vanda találmánya volt. Egy teljesen új terméket pár nappal korábban a piacra dobtak s ugyanakkor egy nem túlságosan erőszakos – elsősorban televíziós – sajtóreklámmal felvezettek, így már nem volt egészen ismeretlen az emberek előtt. Ezután kinéztek egy vidéki várost, s egy hétvégére odautazott a cég színe–java. Ott aztán csaptak akkora csinnadrattát, hogy a környéken nem akadt ember, aki ne figyelt volna oda. A helyiek a mutatványos részről gondoskodtak, volt: körhinta, céllövölde, cukorkaárus és minden, ami egy falusi búcsú nélkülözhetetlen kelléke.
A nap folyamán a sokféle programban gyerek és felnőtt egyaránt jól érezhette magát, közben pedig állandóan szemben találta magát az adott termékkel. A zsákbamacskánál egy könnyű kérdés megválaszolása után bárki húzhatott s a nyereménye a reklámozott termék emblémájával ellátott ajándék volt: golyóstoll, póló, füzet, matrica, konyharuha, sapka, felsorolni sem lehet, mi minden, no és persze maga a termék, mini és maxi kiszerelésben.
Volt szerencsefutár is, aki hangos tülköléssel járt–kelt a városban és két napig izgalomban tartotta a háziasszonyokat. Reggel találomra megszólítottak egy járókelőt, s ő indította el a „lavinát”. Öt ismerőse nevét, címét kérték tőle, ezeket cédulákra írták, majd kihúzattak vele egyet, s a nyertest sok–sok ajándékkal a csomagjában rögtön felkereste a futár. A címzettnek is öt címet kellett megadnia, aztán abból kihúznia a következő nyertest, közben meg taps, ováció, fényképezés és így ment ez napestig. Persze, hogy az ilyen eseményre összeszaladt az utca, kíváncsiskodtak, irigykedtek, utána meg hosszú ideig volt miről beszélni.
A két legsikeresebb műsorszám a fényképezkedés és képeslapküldés volt. Az elsőnél az óriási reklámparaván előtt, az árú tündérével bárkit ingyen lefényképeztek. Ennek az ötletnek mindig olyan óriási sikere volt, hogy hosszú sorokban várakoztak gyerekek és felnőttek.
A másik sikerszám a termék–reklámos lapok voltak, amelyek tréfás rajzukkal fogták meg az embereket. Mindenki kedvére vehetett belőlük, s ha megírta, megcímezte, csak a bájos hossteseknek kellett átadnia, akik ingyen fel– majd lebélyegezték és már ment is a reklám az üdvözlő szavak szárnyán, az ország minden részébe.
folyt. köv.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: Józsa Mara
