Megfogta a kezeteket a szél,
mikor csak körbeültetek
egy szép letisztult helyet,
és a vizes fellegek
csillámot mostak
aranyos arcotokra.
megnevette a fényes
cérnamaradék a vidám
csepegést, mi a hajatokból
a szikkadt mellkasotokig
folyt, ott érve suhogó tengerré,
és benne ringtatok, továbbmesélve
a bölcs?t, ahonnan jöttetek,
ahol megmarad az veletek,
ami a fejetekbe dünnyögi,
hogy ennyi az annyi,
merre kell menni, haladni
az él? nagyvizekbe haza,
kézen fogva visz meglátjátok,
és nem félhettek, rátok
vigyáz majd aki idehozott
olyan óvatosan, ahogyan
csak visszatenni tud vánkosotokra.
fáradt arcotokkal megtelik az út,
és megteltek ti is addigra
az elfehéredett csillagokkal,
és akkor nem mértek mértékkel
semmit, szétfoszlik amit
az iskolában rátokakasztottak
nagy kínnal, és megmarad,
mit onnan hoztatok, ahova tartotok
a megkönnyebbült világotok
szívekb?lvert aranyába!
Legutóbbi módosítás: 2008.04.10. @ 18:00 :: Kerekesné Varga Veronika
