Elmesélni szerettem volna,
csak nem tudtam hogyan,
hogy a minap
a szokott szobába lépve
egy fényes nagy tócsát találtam
aminek a teste kövér volt, meleg,
és úgy feküdt ott,
mintha csak engem sóvárogna
rózsa lehelletével.
ivott magába minden él?t,
legel?ször persze engem hívott,
és jött sok ostoba szellem,
mondatokat tettek a fülembe,
futkostak le s föl az emeletre,
néha néztek, néha sajnáltak,
inkább csak diktáltak,
(hogy hogyan, meg merre)
de mikor elmenekültem,
nem maradt a talpamon,
csak a fáradt pamlagon
vér,
az összegy?lt pokol,
engem senki nem okol,
engem senki nem kér,
csak becsukom az ajtót és megyek,
el?ször tovább, aztán megint vissza,
a tócsa a lelkemet, mint szörpöt issza,
és így csorog minden nap a mese,
ami ha csak hol nem volna
az jó lenne…
