Kerekesné Varga Veronika : nem álmodom

Vakablakok, tündökl? alakok
feketén,
ott lakok szellemek között
a repedések sorában,
számolatlan id? korában,
te meg én!
Sokszorozódik a kép
miképp a ház lelke,
és ha én kérem
mesél a mindenr?l szépen,
ami titokból nyom
agyagot a falba,
benne halva,
hallgatva szuszog
sok kifehéredett álom…

valami mozog, valakit rág,
a kertek éji fényében
a virág fél, a szél hadonász, tép
tapogat a kéz
takaró alatt
kemény kapaszkodót keresne,
ha maradt volna az éjszaka
szalagjából egy darab
nyugalmas pihe lepke,
álommal jóban lenne,
de csak harap
éjfél baloldalán,
a béna izzadás.
Valaki más van itt,
leped? ráncából
n?tt ki rejteke táncából
az áramos szél,
szegény a víz,
testemen fél,
mutatni sem meri,
hátha kezdi,
valaki rágni
azt is…

…nem álmodom…