Fotó: Gyéresi Andrea Éva
A fény az árnyékkal
felesel,
a fal félrevert harang,
a hang dermed,
vár a sötétség lábhoz kötözve,
hogy szakadjon a világ,
fakadjon ki a b?rén, amit
keresel,
ami fáj!
jár a rossz szél
hajat tép, testet markol,
szinte várom,
hogy robbanjon
szilánkos halomra,
csörg? csontokra maradéknak!
vége lehet, vagy
a kezdet el?tt is az volt már
nem emlékszik senki sem,
az égitestek mássá n?ttek azóta
magukat érlelve kérlelik
a semmit
hogy ne, még egy kicsit ne kelljen
elmenni
a süpped? vákuumtemet?be…
