A maradék menedék lesz a kicsire dobbant
sóhajtás, mi akad
a nukleáris robbanás
ráeszmél? megnémult tompa csendjében,
hol a kacaj fejedben szánalmasan csilingel,
tépve tompul,
mert összetévesztetted a sikoly hangjával
abban a pillananatban,
a megsemmisülés végtelen teret ölel?
hímes karjaiban!
Feszülnél a s?r?södött,
összedöngölt percben
az erd? vadjainak fehér szívében,
és te lennél szakadva az enyémben,
ha gondolkodni lenne id?d
abban a meglopott egységtelen villanásban,
akkor megszámolhatnád
még gyorsan utoljára a miérteket,
a leveleket a fákon,
mindent néznél mindenáron
azt, amit a Jóisten tehet,
mert az özönvíz ugyanaz a korbács,
mint a gombafelh?,
mely a parázzsal töröl most,
ez a tisztítóhely, mir?l hallottatok,
és most érezhetitek, éghetitek benne
a lelketek mocsarát szép tiszta tóvá,
(tegyétek csak jóvá)
hogy tessék majd annak, aki akarta
a hibátlan túl kicsire száradt,
vagy túl nagyra áradt világot!
