( Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat)*
Most itt állunk országút szélére vetve a hideg szélben, s várunk.
Mi huszonketten.
A megmaradottak.
Sárba ragadt ország, sárral dobált, testéből kivetett fiai.
Bordánk közé puskatust lökve hurcoltak végig az országon, terelve a határ felé.
Menekülnek, mert nyomukban vannak az oroszok.
Le-fel jár előttünk ez is a fegyverével. Idegesen lökdösi vonalba a fáradtságtól előrebukókat.
Ne féljetek, mindjárt vége lesz.
Miért nem lősz már, mire vársz, mentsd az irhád, útban van csak ez a sok kínlódó, szenvedő, ki még szemével látja a napfényt, s balgán azt hiszi, megéri még a tavasz virulását, a nyíló mandulafa rózsaszín virágát, rajta a döngő méhecskékkel, s fehér ingben, tisztán megy a lányokhoz Húsvét szent napján, borral koccintva a vidám cimborákkal.
Lőjj már ember, és fuss, mert oly aljas kor ez, ami mindenkit felemészt, azt is, aki a fegyvert kezében tartva aljasul, s gyilkolva menekül önmaga elől, s azt is, aki gyáván behódol a túlélésben bízva, abban a hitben, hogy társául szegődik végre a szerencse.
Fázom.
Csak a szél szaladgál vadul, bogáncs száraz virágát konyítva a földre, ördögszekeret forgat, kerget.
Izzadt hajam összekuszálódva arcomba lóg, s csak állok itt az árokparton, védtelenül, árván, én egy magyar, egy magyar költő, zsebemben verseimmel, bennük az életbe vetett hitemmel.
Hitemmel benned is, ki torz arccal, oly ostobán félve, itt járkálsz orrom előtt, s mindjárt a sárba térdeltetsz, hogy tarkómba ereszthesd a nekem szánt golyót.
Azt hiszed, megúszod, pedig csak menekülsz magad elől, bűneid elől futsz.
Parancsra teszed?
Szánalmas vagy.
Te ölsz, élni mégis én fogok.
Túlélni.
Mert jobb világ jön, olyan mikor a verset olvasni fogják, s a Költőket szeretni. Szeretni a tiszta, őszinte lelket, a szépet, kívánni fogják a jót. Szeretni, tisztelni az embert, a békét, a hazát, családot.
Óh, te madár ki most fejem felett szürkén gomolygó felhőkben arra szállsz…
Óh, Fanny utolsó gondolatom is te vagy…
Ez lenne… igen… ez lenne… óh a halál…
Legutóbbi módosítás: 2008.04.16. @ 02:04 :: Koczeth László
