Megcsörrent a kanál
az asztal fölött.
Egy ezüst nyár
aranyló télbe költözött.
az asztal fölött.
Egy ezüst nyár
aranyló télbe költözött.
Sírok, mint egy kisgyerek.
Anyám! Emlékeid fölött
a sebek behegednek,
de én nem felejtelek!
Anyám, Te rézhajú porcelán…
Könyvünkben visszalapozgatok
éveket…
… átírnám, de már nem lehet.
B?röd bordázott
bársonyán alszom
el, és álmodom ma is
mint lehelted magad
rám lelkest?l,
minden
melletted-éjszakán.
Emlékbörtönömbe
bezárlak most,
hogy szavaiddal
a lángokat el ne mosd,
mert az id?d alkonyán
már ez nem Te vagy.
Figyelsz még rám onnan,
éveidb?l, anyám?
Nézz újra rám
had csodáljalak!
Te csúf világ, ne rohanj úgy!
Feln?ttem.
Látom már hogy suhansz
életeken át…
Állítsd meg az elmúlást,
had szeressem itt
még kicsit anyám!
