Szilágyi Hajni - Lumen : Hullámcsend

Nyomtatás

Mondd, akartál-e fájva, könnyeket sírni

mikor imád hangtalan zokogott,

ott a kócos lombú véntölgy alatt,

hol lelked bolyhos ronggyá szakadt,

a repkényekkel benőtt öreg padon.

Mesélj nekem, miről álmodtál,

mikor anyád ringatta még bölcsőd,

és könnye fényt lopott neked az égről,

hogy utad nélküle is megtaláld,

ha ő már mennyekből dúdolja az éj dalát.

Mondd, repültél-e a hajnali ködben

a vándorfényű, izzó napot követve,

mint szárnyaszegett sólyommadár,

étlen, szomjan, vágyó testtel,

de csak a magányos reggelt érted el.

Mesélj nekem, mit láttál fentről,

mikor apád lökte fel, és le a hintát,

és te nevetve repültél túl az Óperencián,

hogy megtaláld, az elveszetnek hitt

Üveghegy, utolsó szilánk-darabját.

Mondd, mit éreztél, ott a szikla szélén,

mikor először zuhantál néma sikollyal,

s csak rajtad kacagtak hamis angyalok,

tested falták buja ördögasszonyok,

ráncos éjbe vénültek a hazug nappalok.

Mesélj nekem, voltál-e vakon hő társ

ki átvitte egykor az igaz szerelmet,

a vihartól háborgó, vénfolyó túlpartjára,

hol boldog álmokat álmodott a nyár,

de az Éden körül hatalmas sziklafal állt.

…gyere, most nyújtózz el velem,

a hajnali óceán végtelen fénytükrén,

és mesélj nekem… csak nekem,

ebben a meghitt lélegzetű,

szelíd hangú hullámcsendben…