„… Tette is, nem csak gondolta a jót,
S becsülte ezért mind a népség…”
(Gajdos Attila, Szarvas és Vidéke, 1997. 28.sz.)
A közelmúltban, egy szentélyben jártam – gróf Bolza Pál alkotta lenyűgöző szentélyében.
A szarvasi „Pepi-kertben” tett látogatás valóban egy időutazás volt, rohanó mindennapjainkból egy békés nyugalomszigetre tértem be. A gróf egy olyan remekművet hagyott ránk, ami Szarvas várost napjainkra már Európaszerte ismertté tette.
Gróf Bolza Pál (1861-1947) Tiszakürtön született, majd szülei halála után érett ifjúként került Szarvasra. Megörökölte a szarvasi birtokot a kastéllyal együtt nőtlen nagybátyjától, Pepi bácsitól (gr. Bolza József). Gróf Bolza József (1780-1862) érdeme az Anna-ligeti park létrehozása. A mi vidékünkön nem honos, ritka fákat, mint a Páfrányfenyű, Mamutfenyő ő kezdte idetelepíteni.
Gróf Bolza Pál nem volt túl vagyonos ember. 1935-ben 281 kh földje volt Szarvas határában. Akkortájt ilyen középbirtokost Szarvason tizenhat főt tartottak nyilván. Géza bátyjának és örököseinek 781 kh vegyes hasznosítású földje volt.
Az arborétum kitalálója jogot végzett, de leginkább a botanika, a kertészet és a növényhonosítás érdekelte. E tudományok megismerése, gyakorlata egyre inkább hatalmába kerítette. Született egy merész gondolata, egy arborétum stílusú tájképi angolpark létesítése. Terve szerint létre akart hozni a Körös-partján egy olyan parkot, ahol az öt világrész mindegyike képviselteti magát valamilyen fás szárú növényfajjal.
A 20. század elejére terve valóra vált, megszületett a szinte páratlan szépségű arborétum, amit hallatlan erőfeszítéssel és kitartással hoztak létre. A terület határait védőfásítással óvták meg a szelektől, s ezáltal egy párás mikroklíma kialakulását is elősegítették. Bolza gróf nagybátyjának, Pepi bácsinak tiszteletére a növénykertet „Pepi-kert” néven keresztelte el, s jövedelmének igen nagy hányadát fordította a fejlesztésére. Felesége, Vigyázó Jozefa (a vácrátóti botanikus kertet kialakító Vigyázó családból) korai halála mély nyomot hagyott az életében, hiszen nemcsak házastársát, hanem közeli munkatársát is elveszítette. Sokat segített férjének az arborétum csinosításában, ápolásában. Nagy segítője volt Misák Jenő főkertész is, akivel naponta megjelentek a kertben metszőollóval és egy Tyerjanszki nevű munkással, aki a „gallyalásokat” végezte. A gróf egész nap foglalatoskodott a növények között, még az ebédet is kinn fogyasztotta el.
A 40 hektárnyi látogatható kertben közel 1400 féle fás és lágy szárú növény található ma is. Bolza Pál időskorában a Pepi-kertet felajánlotta az államnak azzal, hogy amíg él a kert fejlesztését és gondozását ő irányítja. Az arborétum az első és a második világháborút, s az 50-es éveket is átvészelte.
A remekmű mai is annyi szépséget tár az idelátogató elé, ahogy azt Bolza gróf megálmodta.
Most a nyári meleg napokkal tarkított tavaszban szinte minden fás és lágy szárú növény virágba borult, ami virágozni szokott ilyenkor. A különböző színben pompázó tulipánfák, liliomfák, kúszóborókák, japánakácok mellet itt illatoznak a fehér és lila orgonák is. Itt olyan erős illatú orgonákat lehet találni, ami már kevés háznál lelhető fel. A hatalmas feny?k az égbe nyújtózkodnak, körbe öleli őket a gyertyános-bükkös, az ezüsthársak, kicsit odébb az idős platánok óvják hatalmas ágkarjaikkal a kisebb növényeket. Távolabb egy öreg kocsányos tölgy méltóságteljesen, büszkén uralja a tájat. Csodálatos harmóniában és békében élnek itt együtt kicsik és nagyok, fiatal facsemeték és öreg veteránok. A fiatal facsemeték arról tanúskodnak, hogy a kertet ma is ápolják, s karbantartják.
Akadnak kiöregedett, kiszáradt példányok is, amik hirdetik az idő múlását, de ez így teszi hitelesebbé a kert változásait. Lombhullató facsoportok váltakoznak az örökzöldekkel, vadgesztenyék csoportja között itt-ott szelídgesztenyék tarkállnak. Az aljnövényzetben egy kisebb területen elszaporodott gyöngyvirágszőnyeg illatozik. Kedvenceim, a Tiszafák büszkén mutatják magukat a látogatóknak, ők már valóban itthon érzik magukat.
S a madarak? Játsszák csodaszépen megkomponált dalaikat. Az énekesek örömódát zengnek, a többiek játsszák a kíséretet.
S mi emberek? Tisztelgünk. Áhítattal csodáljuk, hogy mire képes a természet. Bámuljuk, hogy milyen békében megférnek itt egymás mellett a különböző fajok, törzsek tekintet nélkül arra, honnan származnak. Igen, azt hiszem van is mit csodálnunk rajtuk, mert erre mi emberek már nem nagyon vagyunk képesek. A természet újrateremtő és alkalmazkodó képessége felülmúlja a mi képességeinket. S ez valóban utánozhatatlan és csodálatra méltó.
Jó volt itt járni, ha röpke pár órára is. Jó volt azt is látni, hogy itt az emberek kicsit megváltoznak, mintha valóban egy szentélybe lépnének be. Tisztelettel adóznak ennek a sok-sok fáradtságos emberi munkát igénylő műnek. Azt hiszem a legnagyobb érték az, ahogyan a tiszteletet parancsoló szaktudás ezeket a szép fajokat egymás mellé helyezte, majd a természet tovább formálta, megteremtve azt a páratlan forma-, szín-, és térharmóniát, amiben ma is gyönyörködhetünk. Jó tudni azt, hogy a kert mai ápolói is óvják, vigyázzák ezt a csodát.
Ez egy olyan nyugalomsziget, ahol kikapcsolódhatunk egy kicsit a természet nyújtotta szépségeket már-már lassan észrevenni sem képes világunkból.
Az itt eltöltött idő elgondolkodtat , hogy megéri-e az a mindennapos rohanás, ami ma jellemzi életünket, ha lassan az ilyen, s ehhez hasonló életterek a káros környezeti hatásokra pusztulásra vannak ítélve, s végül már nem lesz hová menekülni ebből a zajos, elidegenített világból…
Szulimán Ákosné, Szurovecz Eleonóra
Békéscsaba, 2007. május 02.
Felhasznált irodalom:
Dr Szilvássy László: Gróf Bolza Pál és kastélya, Öntözési Kutató Intézet, Szarvas, 1999.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Szulimán Eleonóra
