Egyszer eljön az idő, amikor az ember valódi énje felébred lappangó állapotából, és rálép arra az útra, amin mindig is járni akart. *
Révületben érzem a jég, hogy olvad szét
Üveghangon játszik vurlicer zenét
Hallgatom
Homályos ablakon
Les rám a hold
Álomittas évek, kábult hajnalok
Földre hullott tollak, üres papírlapok
Poros lomok
Ha mindent itt hagyok
Nem fájlalom
Miért vársz még mindig rám
Nincs itt több éjszakám
Vibráló fény vagyok
Feltűnök, elhalok
Ne szóljál, ne hívjál
Még ne is gondolj rám
Holnapra más leszek
Többé nem ismersz meg.
Legutóbbi módosítás: 2008.04.03. @ 02:29 :: Takács Dezső
