Szüretkor törpe
öregasszonyok
hajladoztak
penészes, földre esett
fürtök után
szaporán,
gy?jtötték a sz?l?t és
közben káráltak
rekedten,
kásás hangon,
jóíz?en és
a velem oly konok
kacsok
puhán engedelmeskedtek
meggörbült, köszvény-lakta
ujjaiknak;
volt képük
kétszer üríteni,
míg nekem egy se telt,
pedig szájuk
be sem állt:
a szavak boldogan
menekültek a fogatlan
ajkak közül
és ráncos bajszuk
alatt a mosolyuk
oly állandó volt,
mint a
folyton
változó ég
felettem.
Ebéd alatt, mint
vetési varjak,
pont úgy csipegettek,
mintha étel
nekik
nem is
kellene,
s én izzadtan,
jóllakva,
h?s borommal
kezemben,
halkan, csendben
szégyenkezni
kezdtem.
Legutóbbi módosítás: 2008.04.18. @ 14:32 :: Tombor Márton