surrogó kerekek
csiklandozzák a betont
ablaktörl?vel beszélget az éj
a fények cinkosan összeérnek
pupilládban a végtelen véget ér
némák a házak mint üres kripták
ketrecbe zárt léptek toporognak
lehajol a tulipán s csukott szájjal
csókot ad porladó macskahalottnak
felcsuklik egy emlék a keresztútnál
zokogás rázza a fákat
varjak bólogatnak megannyi miniat?r kesely?
miért vagy itt rád máshol várnak
csikorgó kerekek
szaggatják az aszfalt testét
egymásba kapaszkodnak a fények
kiszálltál hogy lásd a világ végét
tovább kell menni zúg a véred
Legutóbbi módosítás: 2008.04.02. @ 13:25 :: Tóth Katalin
